...mikor kiléptem a kapun, a Pukecz még nagy sebbel-lobbal tolta fel-s alá Uddailkát a kocsijában, akinek aludnia kellene, de felajzotta a láncfűrész sivítása. Merthogy ma fát aprítottunk, a Pukecz már csak ilyen, ő mindig pörög valamin, ha nincs meló a palláson, hát kitép egy-két tiszafát, ha nem vakolatot ver le, akkor kirámolja a sufnit, de persze gondosan beosztva az erőt, minden napra maradjon valami, olyan a Doktár mint a babonás népek, az erdélyi cigányok és a levantei arabok, akik sose fejezik be a házukat mert ha valami be van fejezve akkor annak vége van, akkor az hívja a kaszást, hát ilyen népek ezek, a Doki persze a házát majd befejezi, de a pörgést azt nem mert az mindig van és mindig lesz...
...szóval kiléptem a kapun és elindultam hazafelé, szép, borús őszi nap ez, szép vasárnap délután, Wekerle csúcsformában, de nem mint az egycsillagos pályaívű futballsztárok, akik 1-2 idényen át csillagok, hanem mint az olyan megbízható, elnyújtott csúcsformát hozó játékosok, szürke eminenciások, mint Sikesdi Gábor, ilyenkor imádom a lakhelyem, és nem is a rövid úton indultam haza hanem el a Deák gimi előtt, aztán végig a Gutenbergen a kispiacig, a kispiac ilyenkor üres, üresek a standok, sehol egy kofa, sehol egy sajtos, sehol a hentesáruk, de mégis van élet a lezárt piactér egy sarkában, valami kis italkimérés lehet itt és egy csoport férfi, félhangosak és vidámak és vitatkoznak, eszmét cserélnek, nagyon beleélik magukat egyszóval társasági életet élnek vasárnap délelőtt és ilyenkor úgy szeretném ha Wekerle úgy északnyugatabbra lenne egy 400-450 kilométerrel, akkor én is betérnék a piactérre és kérnék egy korsó 10-es vagy 11-es vagy 12-es világost vagy egy pohár félbarnát és hallgatnám ezeket az arcokat a sarokból, mint ahogy Hrabal hallgatta a sarokból az ő idősebb kortársait valamikor a '20as évek végén Nymburkban...
...de Wekerle itt van és azért ez se olyan nagy baj, azért ez se rossz, és bekanyarodok tovább a Nagy Lajos körútra, baloldalt a kohósalak blokkházak csöndesen állnak és fűzfa keretezi a tömbjüket, szeretem a fűzfát, főleg ősszel, főleg borús időben, jól mennek egymáshoz a színek, és máris a Zalaegerszegin vagyok, egy lány kutyát sétáltat, és félrehúzódik szégyenlősen mikor elhaladok mellette én is így húzódtam félre a nagyobbak elől 20 éve, és már Eperfa vagy Epervirág tér, sose tudom a nevét csak azt hogy ez a kedvenc terem Wekerlén, és most üres, szinte kihalt, de mégse kihaltnak mondanám, mert az ablakok beszélnek és mozognak az emberek helyett, az ablakok, amelyekből paprikáscsirke- és rántotthús-illat száll, kispolgári Wekerle, ez olyan szép, és ezt sokan nem értenék meg hogy ennek miért örülök...
...és már a Vonás utca jön, aztán átsasszézok a Corvinra a IV-es suli elé, itt ennek az udvara előtt mindig kastély-érzésem van, mintha egy vidéki kastély kertjét nézném, egy monarchiabeli kastély kertjét, előtte az árokparton a fű zöld, nem olyan friss zöld, mint tavasszal de nem is olyan fáradt, mint nyáron, szinte pont jó, és megyek tovább, és már otthon vagyok, lassan lépek át a családi ebédre, a focicuccom még összedobom, mert este Atomteam Őrmezőn, remélem nem rugódok szét, közben kilesek az ablakon, az idő továbbra is csodásan középőszies, nyert a Honvéd tegnap, ezt érzi Wekerle is, ettől olyan szép, olyan fennkölten boldog-szomorkás, szóval ilyenek a wekerlei vasárnapok, hát igen.
Fotó: panoramio.com.
