A minap (tegnap) kicsit bepivóztunk az Andrissal, és feltolultak az emlékek, az érzelmek, meg némi Sklepni-maradék. Beszéltük, hogy lesz itt ez a karácsony, szép lesz, mint mindig, aztán de jó lenne. Megint kicsit együtt lenni, mint a régi szép időkben. Mindenkinek annyi baja van most, mindenki kicsit szanaszét van. Herót van az egésztől. Nehéz volt ez az év, a 2013. Nem feltétlenül volt olyan rossz, csak hát kurvanehéz volt.
Aztán össze kéne jönni karácsonykor, borulni egyet egymásra, koccintani, rihigcsélni egy utolsót még idén, hogy azért ez az év se teljen el WFK nélkül. Az jó lenne.
Úgy képzeltem hazafelé, a Nagy Ignác utcai böri homályában, hogy Andriséknál vagyunk, hol máshol. (Nincs kapcsolat a két hely között, még mielőtt.) Nem egzaktan karácsony van már, mert az nyilván nem játszik, mindenki máshol, otthon az övéivel, Doki talán a Csarnokban töltené, ha tehetné, a gombással, Gyöngi meg a Stadionban, de mondjuk inkább, hogy karácsony környéke van.
Szóval délután van, gyülekezik a WFK apraja-nagyja a Sütő rezidencián. Kellemes karácsonyi hangulat árad, érződik egyből a család melege, itt valahogy mindig. Nincs nagy díszfaszfény meg izzó-parádé, de nem is kell, nem attól van karácsony, hanem az Otthontól.
Totó érkezik elsőként, mert ő már megint nem bír magával, fater elhozta, kezében a 4-6 fokra hűtött Extra, ez a legjobb, naná (dehogy ez fogy a legkevésbé!), aztán hogy volt az a Pápa ellen, hogy nem ment be egy lövés sem, áh, gyufa volt megint, mondja az Öreg, de legalább valami fény pislákolt, na persze nem a vén halász agyában, okay, mert ott sose fog. Edit hombáranya hozza a sütiket, jó lesz majd valami, ami felszívja ezt, ami jön.
Atis előrebocsájtja, hogy neki ne töltsenek, ő inkább nem is látná (hát pedig dehogynem, csakhát, de nem baj, Atis, elmúlik majd ez is, mint minden), azért egy kicsit mégis, karácsony van, szameg.
A tévé persze megy, m1-en Sport 2013, az idei év legszebb pillanatai (összefoglaló a PAFC nb1-es góljaiból), Sport1-en Zuhanyhíradó karácsonyi különkiadás, ki lesz a Fradi edzője, ki lesz a szövkap, magyar szakember kéne, világélvonal, miért ne Mezey, úgyismindegy.
Doki befut, térben és időben, cipőjét lerúgva épp kezdené szidni a tetőfedőket, hogy átzeg, hát csak beázik a tetőtér, de érzi, hogy ez most nem az a pillanat. Totó agyán, ahogy a Doki csavargatja az Extrán a dugót ("nincs hozzá egy jó szóda?"), átvillan egy gondolat: ez egyébként a katalánoknál úgy van ilyenkor, hogy... De bekussol. Ő is érzi.
Mindenki érzi, mint Tokody a kaput.
Karácsony van, és a WFK ünnepel. Nehéz év volt, g*ci nehéz. A ház, a has, a gyerek, a főnök, a munka, a nők, az élet, a minden. Idén valahogy minden összejött. Főleg ősszel, ősszel nagyon. És a tél se lesz egy diadalmenet. De együtt vagyunk, megint, újra. Most nincs gombfoci hozzá, nem is kell. Bekopog Szkuzanna, karján Ifj. Puketz Uddailkával, mindkettő ragyog, Adélka gagyog. Talán még egy-két nem kalkulált barát is betalál, az lenne az igazán szép.
De szép lesz ez így is, úgy is. Mindjárt karácsony, lassan vége a faszkivan évnek. Jövőre megint high hopes, egyre kevésbé, de még mindig, mert muszáj, mert ha az sincs, akkor semmi sincs. És pont ezért jó koccintani meg röhögni az egészen. Magunkon, a faszagyerekeken. Amíg még lehet.
Boldog karácsonyt, WFK!
