Január 7.-én kedvenc magyar alakulatom igazán frappáns névnapi meglepetéssel szolgált: ekkora időzítette ugyanis a Nevergreen a volt WigWam klubba esedékes, az Imperium boxset-et népszerűsíteni hivatott lemezbemutató koncertjét. Mi természetesen ott voltunk a WFK képviseletében, Gudi kültagunkkal felvérteződve, az előzenekarokat félig kibekkelve, hogy a 11 óra felé a lefüggönyzött színpad előtt állva a hangfalakból felhangzó, számolatlanul toluló Kreaton intrók már dolby surround áramolva belénk nyomhassák fel az adrenalinszintet és a melanko-monumentométer bőszen kilengő mutatóját!
Az előtörténet sokak által ismert, ezt nem is kell ragozni: 2000 év eleje óta a NG nagy hazai kedvenc Andrisnál és nálam, a 2004-es megfáradásig karrierjük töretlenül ívelt felfelé mind hivatalosan, mind a WFK kognitív zenepalettáján, majd a 2007-es reuniont követően (bár hivatalosan sose oszlott fel a ’green, én ezt mégis egy ilyen reunitedként fogom fel) szép lassan megindult a renomé újjáépítése. Sikerrel, bizony, sikerrel, azt kell hogy mondjam!
A mostani koncert azon 3-4 közé tartozik életemben amiben abszolút nem találok kivetnivalót. Egy szám sem „ment el mellettem”, végig remek volt a hangzás, és sikerült elérni a 2005 téli pesti és 2007 őszi bécsi DT hangversenyek csoda-státusát is: azaz végig mosolyogva állok az 5.-6. sorok magasságában, a színpadról folyik le a zene, én meg érzem hogy töltődök fel…volt is mivel (és volt is honnan, a múlt évvégi nihilt tekintve).
Imperium boxset-bemutató révén a hangsúlyt ezúttal a régi klasszikusokra (is) helyezték a srácok, és bizony egy Sötét szív vagy egy 20000 év hiába széles mosolyt csaltak az arcomra. Ezek a régi, ízes doom témák, a közepükön a mai szinti- vagy rövid gitárszólós NG általános középrészek helyetti igazi mocskos, vánszorgós, betonozós középkori hangulatot árasztó (de nem a Rhapsody vagy a Haggarrd teátrális módján, kisztihand) varacskos momentumok már megvettek a koncert első tizede után. Sajna a későbbi lemezekről már nem volt ilyen bátor a válogatás, inkább a sztenderd slágerek jöttek, de mivel oly’ ritkán koncertezik manapság a zenekar, így ezek is kifogástalan élmények voltak.
Az Ispán Andris vendégszereplése miatt ezúttal ritmusozó Bobby és Erős Szabolcs kettőse rendesen megdöngette a koncerteken eddig csak egy gitárral hallott dalokat, így az Ősnemzés album kettőse, a Vérből vér és a Sír a csend egyszerűen hihetetlen élményt hoztak, T-72-es hadosztályként gyakva le a hallójáratokat. A koncert utolsó harmadára beérkező Simon Valentina által upgradelt Új Birodalmas dalok (a Fehér Orosz alatt konkrétan 1920-ban éreztem magam a polgárháborús orosz sztyepp felett) és még beérkező 1-2 régebbi szám is kellemes volt, az O Fortuna egyenesen új szintre elmelkedett a kísérteties női áriával. A végén persze visszataps, Furor és Ámok, iszonyat jól felépített koncert volt ez!
Öröm volt nézni a bandát, Erős Szabolcs jóval biztosabban és feelingesebben játszott mint tavalyi debütjén, Miki bácsi magához képest egyenesen „a kirobbanó hangulatban evör” leledzett, Bobbyval való összenézéseik, grimaszaik 2000-be repítettek vissza… A dobosgyerek meg csépelt mint egy jó Piotr Wavrzeniuk a Lepaca Kliffoth-on. Jó volt, az egész, na…! Úgy fest az lett a 'green-nel mint a Metallicával- "vénségükre" a vérprofi koncertteljesítmány mellé a humánfaktor is maximális fordulatra pörög... bár ez náluk egyszer már megvolt, úgy 10 éve, csak vissza kelltt hozni. Visszahozták.
Azt hiszem zárásképpen bármely jó ismerősömnek CSAK ilyen koncertet kívánok a saját kedvenc bandájától, nekem 1 hétig dobta fel a kedvem ami ugye engem ismerve majdhogynem rekord, eddig erre korábban csak a DT volt képes, hogy konkrét „energizálást” hajtson végre rajtam, pozitívan… Kösz, NVRGRN, és ha lehet a következőig ne kelljen 1 évet várni :)
