Állandó olvasónk, a kommentelni permanensen b*szó, ám real czukk módon cikkeinket rendre követő Horváth Balázs, a.k.a. Kövér, a.k.a. Yggdrasil szép csöndben a hazai metal underground undergroundjának egyik feltörekvő gitárhősévé nőtte ki magát. Anno Gudi is nyomult csapatokban a "WFK üzletfelei" körből, ám ő "csak" feldolgozásbandákig jutott. Nos, Blaze-ünk a lassan járj, tovább ehetsz érsz elvét követve szépen beoktrojálta magát a Just Buried banda gitárosi posztjára, s ha már ott van, hát el is készített egy kislemezt a kollegákkal.A Bury me tender album (ha jól vágom a címet) afféle combos EP, 6 számmal, szigorúan 2-3 perc körüli opuszokkal, sok-sok vendégénekessel, akik felsorolásától eltekintek mert Balázson és rajtam kívül fax se ismeri ezeket a társaságból. Kritika következik, amit régen írtam már, de most leporoljuk a vitriolos SAtesz tollat mert Balázs megérdemli hogy ízekre szedjem górcső alá vegyem friss zenei termékét.
Balázsunk a ritmusgitárt faragja, tépi, szodomizálja és regisztrálja a bandában, már-már olyan professzionális elhivatottsággal, mint ahogy a Doki rendeli a Demeter fröccsborokat Egerből. A többi tag is jól nyomja így első hallásra, és hát hová fejlődött a világ, 10 éve még az olyan magyar zseniálbandák, mint a NVRGRN is olyan plottyadt albumhangzást izzadtak ki az Utópia stúdióban, mint az Ámoké volt, addig ma már ez az EP a nem annyira avatott fülnek tisztán elmegy "nyugatinak". Ja, 2012, ez van. Király.
Az EP 6 számot tartalmaz, mint említettük, ezek mindegyike fogós, tömör agresszióbomba. Tudom hogy a stílus nem erről szól, de kissé sok a 6. számnál a cséplés-túrás-zúzás-szögelés. Még az olyan lépegető exkavátor bandák, mint a Rammstein vagy a 'green, illetve tikatika-császárok, mint a DarkTranq betesznek 1-1 oldást 2-3 zúzda közé. Legalább egy instrut elhallgattam volna.
Nézzük a dalokat. A Rebel Meets Rebel címe alapján egy Hammerfall antológia klipszáma is lehetne, ám a káoszként induló dalocska, mely 0:27 után koai Arch Enemy féle szépségdíjas Johan Liiva-énektribute-ba vált, elsőrangú paraszti vokalizálással. Énekesünk aztán 1:10 környékén némi gitárfikcsi-halmozásra kattan meg és hoz őskaotik rivallásokat, hogy aztán Liiva mester visszatérjen némi Anselmóba oltva. Nagy káosz-dal, még szokni kell.
Nem a hosszú, epikus számok sorát gyarapítja a Struggle in Vain dal sem. A zenei alapok maradnak a jól bevált thrash vonalnál, a dobos igaz paraszt a Lepaca Kliffoth és Paradox iskolából. Az ének soilwork-i szigort idéz dallamok nélkül, az első gitárszólós-harmóniás őrület meg Kirk Hammetnek állít szép tisztelgőtablót. Ami utána jön, az is. Hörgősünk ezt követően átmegy gyomorbugyborékoltatósba, klasszik deathmetal vonalon. Czukor.
MEC - A megkapó című Middle East Conflict szerzemény is My Fat Friend-rt dícséri mint szövegírót. A szám közepén kiemelendő a sejtelmes elszállós énekrész, ezt leszámítva a korai Metallica/Exodus vonalon csépelnek a gyerekek amire egy megposszant Jasszer Arafat hőzöng a gázai övezetből egy combosabb MOSZAD beszivárgással súlyosbított fedett akciót követően.
Szójátékkal operál címében a Kentucky Spirit Smugglers. A srácok rögvest a lecsaux-ba csapnak kezdésként, futnak az ujjak a gitáron. Utána ismét érkezik a begurult tesitanár aki legyalázza az iskolakört elcsaló nebulókat, a Pozor-féle Zsírdal énekesét idéző orgánummal. A refrénféleség ismét göteborgi dallamvonalra és az "amerika hangja" életérzésbe repít minket az utóbbi évek US metalcore vonalán. Aztán visszajön a tesitanár és indul minden előről. 2.00 környékén az album legizgisebb gitárszólója jön, néhol már-már prog ízbe hajolva. Kellemes dal.
A Depth of Despair is úgy indul, amire minden régi Bay Ara thrasher a nacijába pössentene, hogy aztán énekileg a mondernebb core-okat magába olvasztó vonalak is felüssék fejüket. Anerika hangja, hőzöngés, amerika hangja - hasonló ízeket érzek, mint a Kentuckynál (már látom George F. Hemingwayt szinkronheadbangelni a KFC pultja mögött). A refrén amúgy tiszta 2000-2002 közti hammer válogatáskazi B oldal 4. szám új svájci reménység feelinget hoz. Profi, végül is.
Ön- avagy stílusdefiniáló kishimnuszként értelmezhetjük a Mosh daze-t, a skacok saját bevallásuk szerint csípik a mosh-t. Moshtan én nem tudom, az pontosan miben válik el a thrashtől, de biztos csak én eresztettem le lexikonilag. Ez amúgy király kis dal, fogós középrésszel, énekesünk meg ismételten felvette a redneck kamionsofőr imázst, akinek valaki ellopta a frissel beszerzett poreszkazijait és emiatt 'de ku'vára be van rágva'. A gitárszóló és a refrén megint emlékezetes.
Hú, combos kis anyagon vagyunk túl, alig több, mint negyed óra de már zúg a fej. Gratuláció a csapatnak az intenzitásért és az ötletes számokért, dalt írni tudnak, nem is rosszul. A magamfajta kiöregedő metaller' kis eredetiséget persze hiányol, mert szőrös a szíve, de mivel ezt Balázs olvassa majd csak a tagok közül, őt meg szarrá dicsérem a gitározása miatt - a K-Stratégistáknál mér' nem ezt hoztad czukorbébi? Szóval őt úgyis csak dicsérem, így mindenki jól jár. Tomcinak, Dokinak, Andrisnak, Gyulának 1-1 belehallgatást azért javallok: nem mintha hokkelnének majd rá, de a riszpekt taps tőlük is borítékolhatóan érkezik majd Balázs felé, mert a színvonal az megvan és ezt érteni fogják.
Hát igen. Ami Dokinak a főzés, Andrisnak a tervezés, nekem a Honvéd, Gyulának a mellékvonalon érkező hattengelyes Szergejek, az Balázsnak a zene.
Megcsinálta és mi örülünk.
