Az úgy volt, hogy nem találtunk sofőrt szombatra, így ugrott a zalai túra és a menetrend szerinti Honvéd-szopóálarc (ami, valljuk meg, azért nem olyan nagy baj). Így felkészülve a koraesti TV közvetítésre (melyre majd átcsoffadok a szülői házba, hogy Apu és Öccs társaságában abszolváljuk a szokásos pilgrimációt ami egy Kispest verés megtekintésével jár), az ebéd és a derbi közötti időt valahogy értelmesen akartam eltölteni. Erre pedig remek alkalmat kínál a Folyékony Kenyér blogon már beharangozott új, Hrabali-tematikájú söröző a Puskin utcában! Tavasz van, Hrabal, cseh és csapolt (!) sör, mi kell még? Mondjuk társaság, de a Designer megfáradt az előző napi Pivo-zásban, az egyetemi barátokkal előző nap találkoztam, Tomán Gergő nem egy sörissza harcos, a többi ismerős is foglalt... marad a szóló, abban (sajnos) már úgyis profi vagyok. Meg legalább ez még ellőhető a "fiatalságom" életérzés utolsó szikrájaként - legalább ilyenekre még meg tudom mozdítani magam.

A Kálvinra kiérve és bevetve magam a Múzeumkert oldalán a Rádió uralta tömbök felé a tavasz támadása már olyan letaglózó erővel döngölt a földbe mint egy valamire való Tranquillity koncert úgy a Fiction éra környékén. A macskaköveken csordogáló középdélutáni meleg napfény, az aranysárgán hunyorgó ablakok, a Múzeumkert emelt aljzatáról fejmagasságban kifele dőlő űberfűszeres virágillat és moha- valamint aljnövényzetszőnyeg vizuális csodája feledtetett minden semi-depós gondolatot és a Puskin utca elején az árnyékban feltűnő cégérre tekintve már a nyál is összefutott a számban az érzékeimet pedig a híres Prága-nyugalom szállta meg.

A Prága-nyugalom egy érdekes ügy, engem jellemzően ott szokott elérni, innen a név. Amikor csak ülsz kényelmesen egy korsó sör vagy egy illatozó hermelyn fölött és nem sietsz sehova, nincs kötelező program, nincs 8 fős széthúzó baráti társaság, nincs konf, nincs workshop, csak te vagy, a könyved, vagy  jobb esetben te és 2-3 jó barát vagy családtag. Ennyi. Nincs sietség, nincs stressz, nincs ideg. Van viszont nyugodtan hömpölygő Moldva, sok-sok macskakő és gázlámpás, csilingelő villamosok és minden utcasarkon utántöltés. Csoda. Ez az az a csoda amit hiába kerestem eddig más európai fővárosban. Persze vannak nagy kompetítorok, így Amszterdam a mesevilágával, Moszkva a szocreál monumentalizmusával, London a pubhangulatával, Madrid bájos külső munkásnegyedeivel és klasszicista közepével - mindegyik szép egyéjszakás kalandot kínál vonzó neccharisnyájában, de a feleségem már csak Prága marad.

És most Budapest egy pici kis krimójában ez a nyugalom talált el. Nem vagyok a híve az outsourcingolt megoldásoknak a vendéglátásban. Egy igazi csapolt Heineken Amszterdamban esik jól az Oude Kerktől 2-3 tömbnyire, egy vöröstéglás vendéglő kiülős részén, az előző esti spacecake mámort kipihenendő. Ale nem itthon üvegből hanem valahol a Baker Street környékén király vagy a Temze régi dokknegyedében a bárpultra toszott korsóból. És igen, a a cseh csapoltak az ódon Prága Zizkov-like külvárosaiban isteniek... mi ne idegen tollakkal ékeskedjünk,  ne Guinness sörözőket nyissunk, megvan a saját arc, azt kell erőltetni.

DE. A sör más. Itthon a gyalázatosan nullszintű sörkultúra hiányában én most vagy kijárok hetente Prágába amire azért se anyagi se időháttér nem adott sajnos - vagy keresek pótmegoldást. A Pivo ezt már megoldotta, igaz ott a finom sörökön és a közönségen túl a hangulat (azaz a kulisszák) azért deficites. A külcsín inkább hajaz egy angol pubra vagy egy '80as évek végi magyar húdemodernek vagyunk díszkocsmára mintsem a cseh főváros autentikus kis becsületsüllyesztőire. Most viszont itt a Hrabalban - hiába kicsi, hiába füstös - meglett ez az elveszettnek hitt kincs.

A sör remek. Visszafogott, nem harsány Bernard szűretlen, nem Kvasar-os extraság, inkább a Moravské Sklepny ipari csapolt söre rémlik fel- ipari abban az é rtelemben, hogy böcsületes iparosmunka, nem nagyipari, inkább céhes, természetesen. Na de nem kukkergríz, nem főzelékíz, hanem színtiszta cseh komló- és malátaaromák. Szombaton erősen gyógysörjelleggel hajtottam le egyetlen korsóval Francín Ászoksöréből, és nem hogy meggyógyított, de az első 2 korty másnapos funkcionalista söríze után már a cseh csodafeelin' jött át a szájpadlásomra. Vannak cseh sörkorik is, bár az utopenecüket elnézve, hát én szebbet csinálok, viszont a szőke csaposhölgy abszolút Prága-kategória, kedves, fiatalos, mosolygós, és profin csapolja a sört. Tán kinn járt továbbképzésre? 10 év ++ szerződés, azonnal.

Nos, 20 percet voltam ott, lehajtva a sörömet, tök egyedük a szép szombati délutánban, közben végignézve egy jó 60as arcot majd egy szakállas 40est akik csak beugrottak 1-1 korsóra és siettek tovább...-emberek, na erről beszéltem, ilyet csak Prágában látni, a hazafele egy korira beugró természetes és értő sörivót aki nem a szottyos Szalont vagy Borsodit tölti magába egy unikummal, hanem ad a minőségre és rutinnal dönti le az aranyszínű finomságot.... közben egy fejezetet elolvastam a Fever Pitchből is, na igen, ez délután, ez tavaszi délután, kérem szépen.

Vasárnap este Andrissal még visszatértünk, ekkor már egy pohárnyi Gyöngéd Barbár félbarnával is  megfejeltük Francín hibátlan Ászokját, és nem volt csalódás. A hely ekkor már zsúfolt volt, úgyhogy legközelebb itt is foglalni kell. Azt hiszem, találtam még egy kis oázist  Budapesten tehát - ami ha nem is Prága maga, de egy kis utánzata-szelete, ami viszont nagyon jól sikerült, Már csak Fatert meg a Doktorovics Doktort kell beoktrojálni a szúk boxba vagy valamelyik kisasztalhoz és teljes lesz a kép...

Fotóforrás: balatonblog.typepad.hu; zoldhullam.blog.fn.hu; images.travelpod.com.