Ha van kultikus szívfájdalmam a saját bejáratú műveltség-terjesztő misszió terén, akkor az egyértelműen az egyik kedvenc irodalmi művem sikertelen leerőltetése WFK elnökségi tagtár
saim torkán. Noha meg vagyok róla győződve, hogy a WFK szellemiségét a legjobban kifejező irodalmi remek bizony minden kétséget kizárólag a jelen blogban is nicknevemet adó Gyöngéd Barbárok, a cseh ZSENI, a kispolgári életvezetést annak nem pejoratív értelmében hanem pontosan életigenlő és az apróságokban a szépséget kereső-kutató megszállottságot művészi szférákba emelő Bohumil Hrabal alapműve, a könyv amely Egon Bondy, Vladimir Boudnik és maga Hrabal triójának és az őket körülvevő súlyos figuráknak a Párágát keresztül-kasul vándorló, tomboló-pörgő történetének és kalandcsokrának az olvasói szemekbe nevetéstől és meghatottságtól könnyeket csaló gyűjteménye- ám mindeddig hiába könyörögtem mind a Doktárnak, mind kedves Öcsémnek, hogy ugyan olvassák már el a RÓLUNK SZÓLÓ HŐSEPOSZT, ajánlásom csupán süket fülekre talált. Mert rólunk szól, basszus… az oktalan Dokiról, a hőzöngő Designerről és a mindenen parázó de a tutit csak kimondó SAteszről…
Az igazsághoz hozzá tartozik: Andrison már látom a jeleket és a hajlandóságot a mű 2 hónapon belüli befogadására. A Dokk nehezebb eset. Neki minél jobban ajánlok valamit, annál jobban kal bele az egészbe, aztán majd 10 év múlva, ha elfelejtem az egészet, előáll azzal, hogy elolvasta és megvilágosodott. Kár, hogy akkor már én nem emlékszem majd a regényre. Miért nem lehet egy időben megejteni a személyes katarzisokat? Miért nem lehet együtt átbeszélni a nyilvánvaló párhuzamokat? Mert mások vagyunk? Igen. De akkor is kár ezért...Szóval hadd sajnálkozzak. Egy kicsit. Egy pikolónyit, ha szabad így fogalmaznom.
Szóval Gyöngéd Barbárok. Életem egyik meghatározó kisregénye, melynek olvasása során amellett, hogy a 3-mas metró közönsége rendszeresen hülyének nézett utazás közben a permanens felröhögéseim miatt, egy olyan alapvető szemléleti és lélekmelengető élménnyel ajándékozott meg, amivel nem sok könyv képes. A barátságot járja körbe az író a regényben, saját életének egy meghatározó szakaszára exponálva. Azt a mély baráti viszonyt írja le, amit én nagyon kevés emberrel kapcsolatban érzek (még a barátokon belül is!) és aminél fontosabb kapocs (a családi és szerelmi...eeeehhhh.... szálakat leszámítva) kevés van a világon. Ha a kezem a szívemre teszem, a regénybeli érzések, a felszabadult, eszement hülyéskedés és a pillanatok alatt, átmenet nélkül beköszöntő komoly beszélgetések elegye, a várost átszelő spontán sörvándorutak során az egymás közti megbonthatatlan kohéziót kiépítő harcosok sztorija, a sörök köré szőtt mitikus (esetünkben péntekekre datálódó és cseh főzetekre fókuszáló) zarándoklatok mind-mind alapvető kellékei a hrabali credo-nak.
Miránk átfordítva mindezt, ennek az egész közvetett életérzésnek a budapesti leképezése történik meg, értő ízlelőbimbókkal csekkolt új típusokra koncentrálva a Pivóban, a biztos minőséget szállító Francin-féle ászoksör méltatásával a Hrabalban, és az egészet egy csodás kontinuitásba szövő baráti beszélgetésáradattal. Szabadságérzés-futószalag ez, folyamatosan áramló világmegváltások, érzelmes önvallomások, bájosan prosteaux megnyilvánulások, egyszerűen a penetráns adrenalinszökőkút, az egyetemista attitűd visszaköszönése annyi év távlatából.... és bármennyire is játsszuk, 
butarészegségig csak nem jutunk el, mert nem erről szól ez az egész, hanem a barátságról. Patetikusan hangzik? Meglehet! De nem tudok mást mondani, ha ez a nagy helyzet....
Na most ilyen gyöngéd barbárom nekem a szó legnemesebb értelmében kettő van. Nem is kell bemutatnom őket. Kettő basic GYB, akire lehet számítani az Élet legnagyobb zivataraiban is (értsük ezt minden síkon), és akikkel ugyanakkor a leghamarabb lehet lemenni mindenféle korlátok nélkül a könnyed szabadnap-életérzés bugyraiba, mert akkora hombárok. Ja igen, és + 1 tiszteletbeli arcról se feledkezzünk meg. Az ÉN saját bejáratú gyöngédbarbár körömnek ugyanis elmaradhatatlan tagja a jó Tomci. Az egyetlen, aki olvasta is az eredeti művet, és akinek a szemén látom, hogy érti a fikcsit....Ezért is örültem, amikor úgy alakult a mostani péntek, hogy a barbári kvartett végre összeülhetett. S az összeülésnek csodás eredménye is lett: Pivós indítás, sörcsodák kóstolása, hombárkodás, oktalankodás, utolsó wekerlei öv alatti poénok, fogynak a korsók, emelkedik a hangulat, már nem a munkahelyi gondok a téma, már nem a jelen némely silány vetülete árnyékolja be a szemeket, inkább egyfajta integrálódott jóérzésbe folyik össze a péntek délután, és az ember valahogy kiesik az időből és még az olyan megrögzött pesszilovasok is, mint jómagam úgy gondolják: az élet szép (2 másodpercig persze. 
Aztán keresek új savanyúság-forrást). Doki megint nem normális, ez az ember egyszerűen bepörög pénteken, nem lehet követni, 1 korsó meg még egy meg még egy és ’szevasz, Andris tolja a vokált hátulról, unalomig ismételgetett manírok ezredszer is ütve, a Pivo jótékony homályában így emelkedik-kavarog és áll be orrmagasságban a hangulat, mint a tömjénfüst I. Szkuzi Pápa zsinatain. De nincs megállás a péntek este megy tovább, Dokk és Andris haza (haza… Spar és Löwen a kulcsszó) mi viszont Tamással tovább, hisz Juli estig moziban és nehogy má’ egyedül várja őt szegény Tomasson az elidegenítő városban, a zsongó tavaszi Budapesten…! Így hát tovább, gyomorerősítő kebab és le a Hrabalba, hát ez az igazi gasztroturizmus domesztikus változata, komolyan, mintha Prágában leledzenék és én lennék maga Hrabal de mellettem nem Egon Bondy szökell hanem Békés Tomci az kurva fix, és Hrabalban még egy francini ászok, Tamásnak egy Nezny Barbar is, aztán jön Juli meg egy kedves Tomci ismerős leányzó, aztán irány haza....keresztül a szépséges esti magányába szemérmesen visszahúzódó Múzeumkerten majd a metróból kiszállva az alváshoz készülődő, a tavaszillatot gátlástalanul ontó éji Wekerlén keresztül... hjahhh, ismét egy szép pénteken lettünk túl...én meg kezdek úgy írni, mint maga a Mester, 1 mondatom lassan egy oldalas, Attila menjél aludni, haladjál, végeztünk…
Kíváncsi vagyok átjön- e a péntekek hangulata ebből a kis leírásból. Nehéz feladat, mert van, amiről nem írni kell, hanem megélni. De azért írni sem árt... legyen mit visszaolvasni old routinefox-okként a nagypapai karosszékekből! Addig pedig, wekerlei és baráti gyöngéd barbárok, markoljátok a korsók füleit és magát az életet, mert addig kell kiszívni a velejét, amíg rá tudsz kapcsolódni...!
(Én pedig azt hiszem, májusban még egyszer kiolvasom a GyB-t.)
Fotók: fdb.cz; tulajpont.hu; img.radio.cz.
