Hideg, nyirkos, szürke. Ezek voltak az első benyomások a mai reggelről. Nehezen is sikerült az elindulás otthonról, a kádból kiszállás vagy 30 percig tartott-  el kellett szánni magam, na. Fogva tartott a kellemesen kihűlt víz és Schmidt Mária prof.asszony decensen elfogult könyve a Rajk-perről. Micsoda hétindítás...

Mire kimásztam a buszmegállóig, a maradék komfortérzet is tovaszállt. Állva majdnem elalszom, csak azért nem teszem ezt mert a hideg szét*asz. Már épp azon gondolkozom hogy miért kellett a hétfőt kitalálni és igaza van a Dokknak hogy nagy erőkkel esküszik Bob Geldof örökbecsűjére.

És akkor. Hát csak említeni kellett... Hirtelen a Corvin körútnak a Holmes regények default-tartozékaként értékelhető dartmoore-i mocsárvidéket idéző ködéből előbukkan egy ismerős mozgáskultúra. Snájdig Hilfiger kabát, szaporán sorjázó, real czukk fokozatba sorolható visszeres NickNolte csülkök. Szembe mélyen behúzott strict fekete sapi. A Doktor úr. Very disciplined, ahogy Morales mondaná. Egy darabig nézem, de olyan hideg van hogy a kezem sincs erőm felemelni, ő meg 2 mp alatt eltűnik egy rutinosan laza balkanyarral a Pannónia suli előtt. Az egész jelenés nem tartott tovább tíz szekundumnál. Nem vesz észre, nyilván, valszeg reggeli agyfasz lesz a dologban. Andris fejlesztette ki remekül a Dokira szabott brainprick-gráfot, nos ez most valszeg a 10/6-os felé közelíthet.

De kérem: a lényeg. a Doki reggel. A Wekerlei csapatás nonpluszultrája. Így nem nyomul senki korai hajnalokon a Határ út felé. ÓÓÓÓÓriási. Már csak a két szakadjmegszatyor hiányzik a kézből, benne a csörgedező akciós Steiningerekkel az építkezéshez szánt segédanyagokkal.

Esélyem nincs utolérni az elgémberedett lábakkal, így várom a buszt tovább. Még vagy 10 percig. Mégsem bánom a szoftos szopórollert, hiszen egy halovány mosoly ott bújkál a szám szélén. Doki, Doki. Ha szabad így fogalmaznom, ő tud csak igazán csapatni...