Ha péntek, akkor Pivo, szólt már sokszor poszt ezekről A bizonyos péntekekről, amik valamiért idén február környékéig várattak magukra. Kinek-kinek a hétfők (felejtősek), keddek, szerdák, vagy végigsorolhatnánk a hét napjait, azok a kis oázisok, szigetek a héten, amikor ki tudja ereszteni a gőzt át tudja rágni magát a héten történteken, vagy egyszerűen csak lazítani tud!
Ahogyan azt a diningguide is megírta, a Pivo igen illusztris társagában második helyen végzet a budapesti sörözők között (nálam totál favoritok, Hrabal körmondatnyi hosszal verve a többieket). Külön érdekesség, hogy a tízes listán szerepelő vendéglátó ipari egységek közül három 2010-ben nyitott, zárójelben megjegyzendő mindhárom a cseh vonalat erősíti... Nem kell szubjektív vélemény tehát ahhoz, hogy kereslet van az ilyen jellegű kocsmákra, pubokra.
Vannak még érdekes listák a már említett diningguide honlapon. Itt van például a legjobb büfék, vagy legjobb exotikus kifőzdék című. Ami nagyon hiányzik róla valami hazai, OK ezt pont nem az exotikus kifőzdék között, de lényegében mindkét platformon az igényes gyorsbüféket veszik górcső alá. Egy jó pecsenyesütő pedig lazán köröket ver a gagyi hamburgeresektől és gyrosoktól felhígult mezőnyre.
A már-már unalomig ismételt péntekek egyik első biztos pontja A hentes. A budafoki úton található kicsiny hentes tipikusnak mondható a városi egyedülálló hentesek közül, U alakú pultja három részre osztható. Baromfi-szárnyas, disznóságok-marhaságok, felvágottak-hurka-kolbász. És amit szerény személyem egyre kevesebb helyen lát, helyben, frissen sütött húsok, disznótoros, grillcsirke. Hozzá friss ropogós fehérkenyér, savanyúság, mustár, torma, mindez elfogadható árakon. Mindezt a kirakatban fogyaszthatod el. Legjobb! Az ízek hozzák azt, amit hozniuk kell. A rántott húsokért nálam péklapát járna, de a másik hombár rendesen tolja, így megkegyelmezek nekik. A csülök visz mindent. Zsíros, íze, állaga tökéletes. A kolbász nekem icipicit fűszeres és száraz, de a világ semmi kincséért nem hagynám ki, a mustárral tökéletesen harmonizál. Csirkét egyen az, aki a steakhousban pulykasalátát vagy Pivóban boroskólát rendel. A savanyúság választék meglepően jó, bár sörözések előtt kerülendő az ecetes szarok bevitele! A kiszolgálás szerintem hibátlan, bár erről megoszlanak a vélemények. A hely méretéből adódóan nincsen túl sok hely, ami van is álló. Szerintem ez csöppet sem zavaró, büféről, kifőzdéről lévén szó. A dél körüli csúcsidőt mindenkinek érdemes elkerülni, aki enni akar nem fér oda már a pultok elé sem, aki pedig vásárolni akar nem fér oda a pultoknál magukat éppen rommá zabáló hombároktól. Friss sütések érkezése péntekenként 15:15 környékére datálható, ami egy kisebb adag csülök és egy közepes kolbász elfogyasztása esetén körülbelül 15:45-ös Pivo beli érkezést jelent 150%-os kiszáradással.
Összességében 10/8; ha valaki épp a környéken jár érdemes kipróbálni, több ilyen hely kéne. Tökéletes szimbiózisban a hétvégi program soron következő állomásával az év kombója cím toronymagas esélyese.