Kora gyermekkorom óta imádom a focit. Nézni is, játszani is. Mint afféle magyar típusszurker, én is azok kasztját erősítem, akik inkább jeleskednek az NB1-es meccs korlátjánál állva való végigszakértésében a taktikának, semmint a tényleges sporrtevékenységben: cselekben, elfutásokban, bombákban. Hát ez van, ez jutott. Viszont javamra legyen írva: alapvető bénaságom ellenére szintén gyerekkorom óta nem lehet lelőni a focipályákról se, ha van rá lehetőség felcsatolni a stoplist teremcipőt. Érdekes, kosárlabdában, röpiben, úszásban bénaságom frusztrál is, fociban viszont mindezt legyőzi annak az eszeveszett érzésnek a szeretete mikor egy pontos passzt 1 m-ről a más által már lecselezett és tőlem 10 méterre fetrengő kapustól biztos magányban pöckölök a hálóba....utolsó mocskos alibicsatár vagyok, valljuk meg, és nem bánom.
Viszont az élet sokáig nem kényeztetett el focilehetőségekkel. Áltisiben alapvetően szemétláda osztálytársaimnak egy pozitívuma volt - imádtak focizni, és a pályán legalább nem szívattak. Hamar megtaláltam a helyi Inzaghi szerepkörömet, 10 db100%-os ziccerből úgy 5-öt értékesítve (huhúúúde megszépülnek az emlékek...lehet inkább 3 az az 5...), és senki sem csesztetett. A gimi már más volt. Rossz osztályközösség, sok fociszerető de ordenáré arc, élükön Viczenikkel a kályhacsőlábú focistával (copyright by Matusek Dani) és Turcsányival aki a vicepresident volt az ordítozásban. Háborúnak tekintették a focit, ahol ha hibázol, statáriális bíróság előtt végzed. Nem jó.
Az egyetemen így már nem is kerestem az intézményesített foci lehetőségét - megtalált az engem. Jött Zetor és a Fekete Ló. (Addig 1-2 éven át csak a Doki-FaragóBalázs-Öccs hármassal alkotott kvartettünk seggezései jelentették a hiánypótló cselekvést) a C54 hátsó füvesén). Szóval Zettel megtalálkoztunk Szügyön, ő hívott én mentem és 2 évet húztam le a 'Lóban mire kibakkantottak a csapatból, máig fájó indokkal - de valljuk meg valahol nem is bántam. Legalább vége lett. Ha a VPG-ben háborúnak nézték a focit, akkor itt termonukleáris apokalipszisnek. A csapatból egyedül Zetor és Doki nem állt be a basztatók táborába...
Kezdtem azt hinni, a baráti társaságos, hobbifoci nem nekem van kitalálva. Persze a következő években is hívogattak ilyen olyan társaságok de 1-2 alkalomnál többet sehol sem bírtam ki vagy bírtak ki engem (?). Így értünk el 2006 őszéhez, vagy mondjuk úgy napjainkba amikor közel a 3. ikszhez már 3 hűdejó focira járok, rendszeresen. Egyik jobb mint a másik... érdemes is megemlékezni mindről...
No #1 Szerdák: a hét csúcspontja
2006 kegyetlen őszén szólt Tamás barátom, hogy nincs-e kedvem hétfőnként focizni. Abban a nihilben amiben akkor forgott a szegény megtépázott férfiönbecsülésem kábé minden olyan program érdekelt ami abba az irányba mutatott, hogy ne otthon üljek a gondolataimba és a karistoló emlékekbe temetkezve. Egy próbát megér...az egy próbából aztán 1 hónap, 1 félév, s idestova 5 év lett...1 félévet hagytunk ki csupán a Tamáskollega GeOX-os srácokkal, részt vettünk egy bajnokságban ahol megmutattuk, hogy lehet ordítozás nélkül is küzdeni egymásért...és hát igen, a SZERDÁK szép lassan túlmutattak a sporton. Nem is szép lassan hanem rögvest. Máig hálás vagyok a derék Tomcinak azért a segítő kézért amit akkor alámtolt mert a BGF-es hétfők után bizony kellett az a 2-3 korsó meg a nagy kibeszélőshowk... Most is tartom, hogy Tamással az addigi haver státuszból ezeken a hétfőkön-majd később szerdákon váltottunk át jóbarátba. Mára nyilván mérsékeltebb lett a poszt-meccses söráldozás, Tommasi gyakran siet haza az őt váró Juli-Luca kombóhoz és ez így van jól. Hogy néha még nyomunk 1-1 ilyet is az csak hab a tortán.
No #2 Hétfők: Hombárok és sutkások
Amikor tavaly ősz elején elindult a Totó féle hétfői széria, hát eleinte attól is tartottam , milyen lesz vajh a közeg? Szerencsére a társaság egy túlpörgött, heti rendszerességű onemanshow-providert leszámítva szintén dícséretes. A 168 óránként a foci feladását és ehelyett normafai futóedzéseket vizionáló, a csapatából már egy kedves lámert kiutáló Resin kívül remek a szórakozás, főleg ha nem megy el 7-tel az ellenfél és a szoftosan bezsörtölődő Tomi nem osztja le a fejem hogy ne passzoljak szarul mintha direkt tenném :) Egyébként nincs szebb jelenet annál mikor Márkus Xavi gepárdsebességgel elhúz a jobb oldalon, bead, Andris visszajátszik én meg....fölékúrom. De mégis van. Ha az oktalan Lódoktor is hátul tolja a nolte-i szerkóban... És hát a lényeg: Andrissal együtt játszani az mindig a legjobb dolog. Patetikus vagy sem, de így van.
No #3 Vasárnapok: Iramfoci és légszomj országos arcokkal
Na és ha foci, akkor még egy fontos emberemről nem esett szó: Balázs, a legközelebbi barátaim egyike, akivel foci, metal és hal-téren nem nagyon akad vetélytárs. Az ő gimis baráti köre, Kocsi Szupermen Bálint, a kikapcsolhatatlan rádióadóként működő Arturo Csecsereto, illetve a többi őrmező-környéki local hero mellett nem lehet röhögés nélkül lehozni egy estét. De a rekeszizom nem csak ettől görcsöl...az iram itt a legnagyobb, a kicsi tornateremben a bolhaánuszrózsányi kapuk, benne 1-1 jól fejlett harcossal, hát lehetetlen gólt lőni, ráadásul mindenki fut mint az állat, levegő elfogy hamar főleg ha a kretén wekerlei hombár hosszúújjú poliészter mezben csapatja - gratulálunk, fiam, leülhetsz. És mégis, hogy hagyjam ott azt a focit, ha amikor végre betalálok, a Balázs-Bálint-Artúr trió kórusban rikoltja: CSAK A KIS-PEST! CSAK A KIS-PEST! Meg kell őket zabálni.
* * *
3 foci érkezett be tehát "vénségemre" 3 olyan amiről titkon mindig is álmodtam a nehéz gimis és egyetemi fodballévek alatt. Ez mind szép és jó, csak Murphy mester (azaz inkább: a kor) közbeszólt: mire úgy alakultak a dolgok h egyszerre 3 remek focim is lenne egy héten, kopó térdporcomnak ez már sok lett. Úgyhogy most szedem ezerrel a proenzit meg a Dokoláda AloeVera-ját, és heti 1 vagy 2 alkalommal osonkodok le ide vagy oda, nehéz szívvel döntve ezek között sőt a jövő oda mutat: ebből a 2-ből is 1 lesz. Melyik legyen? Ti tudnátok dönteni? Ugye nem könnyű...
Mintha valaki feltenné a kérdést: melyik szűnjön meg: a Bp Honvéd, a Nevergreen vagy a Budapesti Állatkert? Hát melyik karom adjam...?
