...szóval láttam a rést Pali meg fal közt és éreztem, hogy oda kell tennem magam, és akkor átsiklok, és már csak Zetorral leszek szemben és akkor madinerrel beszívatom az öreg Pekárovicsot. Sütő Sisters-i színekben játszom, testvéri virtus, itt küzdeni kell, nem adhatom olcsón a kis sovány bőröm. Ugrottam is, labda a lábamon... utána valami belémhasított. Kemény volt. Irdatlanul kemény cucc. Állítólag Pali lapockája. Az ütközés erejét jelzi hogy Pali is megfeküdt, úgyhogy az én testem is maximális impetussal ment bele a csattanásba. Jajj. A hátralevő két meccsünket még lehoztam Andrissal, Dokiék ellen heroikusan, aztán csocsesz.
Az esti szülinapi meglepetéspartin már éreztem, hogy nem lesz kóser a másnap. Nem is lett az. Felkelni kínlódás volt de legalább ment. Két nappal később már ez is alig... Ugyanis hétfőn konf volt, estére kicsit jobban vagyok, reguláris hétfői focira el, mert nem vagyunk meg és nehogy az általam beszervezett két pótarc is visszamondja. Ez volt legalábbis a hivatalos indokom. A nem hivatalos pedig az hogy eljött az idényvég.
Idényvég. Én egész évben focizom, "hát hol itt az idényvég?" kérdezheti az olvasó. Bizony: a hétfői foci is megy még pár hétig, a szerdai is, de most van május és mikor pihenjek ha nem most? Hiszen májusban zárulnak a topligák is, a Bohócról nem is beszélve... Legalább profi focistának érzi magát az egyszeri hombár, nagy műgonddal tekeri fel magára otthon a napközben vételezett fáslit, sérült vagyok, kemény vagyok... És bár rohadtul fáj a kötözgetés valahogy tetszik a tükörben, bazzeg, hát egy modern kori gladiátor, hmm, nem is vagyok olyan vékony így második blikkre, a borosta még jól is megy az elkínzott arckifejezéshez amit a légvétel okoz...csak azt a kurva fáslit nem tudom megkötni, Andris segít, hát így se jobb, mondom: majd ott, mire az Öccs megposszan, hogy ne égessük magunkat ilyennel. Hehe, igaza van, ehhez mindig jobban értett. Honvédmez fel, ez a kedvencem fazonra, a 2009 tavaszi, MK-t nyertünk vele, de mégsem ezért, hanem ez mintha rám lenne öntve, gigerli egy hombár vagyok mondogatja a Doki és igaz van de teszek rá. Magasról. Igazi wekerlei büszkeséggel. Mégis jó lesz az este? Majd leszek csere, játszom kétszer 5 percet. Idényvég, bele kell férjen. Majd pihenek júniusban. Hiszen itt az idényvég.
Persze a meccsen végig játszottam, gépszíj kioldva, futok ahogy tudok, hát levegő az már nincs, a tájkép is lila a szemem előtt, szorítja a mellkasom a bandázs, de legalább tart, erre a végén eszmélek rá mikor leveszem... meg amikor meglazul és rajtam röhög röhög a fél középpálya hogy a mezem alól foszlik a gyolcs, 2 méteren át húzom magam után, micsoda egy elfuserált futballozó múmia... A góllövés az persze nem megy, szar is vagyok, Doki bíztatna, de rossz hangsúlyt választ én meg ideg vagyok. Összeveszünk. Kibékülünk. Aztán jön egy előreívelés, leveszem mellel...Hülyegyerek, na ezt nem kellett volna, 1 perc szünet, visszaállok, mert nyomni kell. Idényvég.
Na hát ennyi. Éjszaka ma már nem aludtam, azt hittem beszarok minden egyes mozdulatnál. Ma idebenn Bandi bá és a titkárnő paráztat, hogy nehogy átszúrja a törött borda a tüdőt. Na ezt nee...azt már csak érezném. Most SZTK-zzak? Hogy megmondják hogy ez akármi lehet és most pihenjek szedjek algót na de előtte egy kis röntgen. Nem kell ez... (Jó is röntgen bizonyos szerveknek. Itt Gergő mindjárt ír egy riposztot amiután kap egy Takarodj-ot de ez így van rendjén). Szóval megérte? Objektíve nem. Szubjektíve igen. Úgyhogy most kivételesen nem húzom föl magam az Élet mindig Attilát sújtó visszásságain, ellenben elindulok haza, veszek valami könnyű vacsit és mivel a Story TV két olyan Sherlock Holmes epizódot ad ma amiket még nem 40-szer, csak hússzor láttam, az árnyas nappalimban kvázi jól érzem majd magam.
És különben is tegnap Gere Lutzie átlöbböléséből droppal majdnem meglőttem életem gólját. Csak a szépre emlékezünk.
Idényvég.
Fotóforrás: cyprus-mail.com
