Furcsa időutazást hozott a szombat a WFK két NVRGRN hívőjének, hisz a Club 202-es Karmageddon lemezbemutatón a múltba visszarévedezést hozó momentumok ugyanúgy felbukkantak a másfél órás Matláry-Macura szeánszon, mint a jövőt előrevetítő elemek. A lényegen azonban ez nem változtat: a 'green jött, látott, és mint annyiszor: hengerelt.

Télen jó a WigWamba menni. Hívhatjuk persze új nevén Club202-nek, nekünk ez már csak WigWam marad.A jeges évszakba fagyó Újbuda, a klub környéki kohósalak blokk- és panelházak árasztotta hangulat: mintha mi sem változott volna a kora 2000-res évekbeli klasszik 'greenjeinkhez képest. Azaz mégis! Kocsival megyünk - már évek óta, a parkoló egy újépítésű irodaház-lakótömb kombó mellett van, ez pedig már új idők szelét hozza. No meg most már nem vizsgaidőszak közepén-végén tartunk: munkánkhoz ad felüdülést a vajdasági legenda.

Az időszámításunk -pontosabban kiszámításunk- remek: pont a Casketgarden végére érünk a 202-be, így a semmirekellő számunkra kissé érdektelen csapatokból most látunk 3 számot össz-vissz, aztán kabát le, Kreaton intrók zengeni kezdenek, a két öreg harcos meg a színpadon próbálgatja bár a basszgitárt és a billentyűket, Erős Szabolcs pedig egy-két riffel melegít. Aztán Requiem, sötétség ereszkedik a klubra és indul a koncert...

...de hogy. Gótikus erotika, ahogy 2007 óta mindig, hát zseniálisan tolják, keményen, feszesen, bivalyerősen - hogy aztán a második számként érkező klipdalra már a monumentalizmus is bejöjjön. Andris sokat szidta e számot az elmúlt hetekben, itt azonban elismerően bólogatott, a női vokállal és Matláry maestro monumentalizálásával bolondított dal pedig valóban letaglózó volt: mint egy Tigris tank anno az Ardennekben, csak zúgott előre. Csodás.

Múlt és jövő. A Gótikus Erotika a Never régi csúcsformáját mutatta, a Jöjj Messiás viszont már véglegesen egy új irányba löködő NG-t hozott... a monumento-szimfo Never-t, és ez is jól áll nekik.

A régi klasszikusok kapcsán kesernyés a szájíz minimálisan: az Idegen vérből, az Ámokból vagy a Szerelmed vágya vérből kissé elvesz a finomító operázó női ének-addíció. Viszont kétségtelen: az új daloknál már ez szerves összetevő - és tényleg új szintre viszi a csapat zenéjét.

Bob konferálása szokottan kedélyes, Miki zordan hozza a szőnyegeket, futamokat, az Egy lövés egy halál középrészénél pedig prog szólót posszant. Ez is klasszikus Never-érzésvilág. Tina végig színpadon-léte, a Bob által czukor módon beharangozott ("ez nekünk  is meglepetés, jöjjenek hát a...ö...öö..a Magyar Gótikus..Hastáncosnők") meglepi viszont kissé sok, bár a czukkinákon én is elfolyok, főleg a hátsó büntetőarcú, szigorú elefántcsontszobor szépségen, ám NG koncert ne a táncosnőkről szóljon - el is ment mellettem a Frozen mint egy vonat.

Szintén a túlvariálás vett le az immár latinul felszólaló, Tina mellett plusz férfibárddal megtámogatott O Fortuna értékéből - főleg hogy a szerb vendégénekes inkább Terminator 2-t idéző zord arccal állt némán a mikrofonja mögött a szám során, talán ha 2 sort énekelt a csapattal, majd levonult - inkább tűnt helyiérdekű szekunak mint legendás vajdasági igricnek.

Viszont a zárásra nem lehetett panasz újfent: mind a már klasszikussá érő Bob-szerzemény Elveszett világ, mind a Furor Christiani tarolt. Az Ámok meg Ámok, itt viszont a már koncert eleje óta figyelt Rocker Galla Miklós arculat ment fel stagedivingolni, illetve előtte egy 6 másodpercet zúzni Bob előtt a színpad kiugró fokán, amely jelenetre már csak annyit mondhattam: That's All.

A koncert összességében remek volt, minimálisan maradva el számomra feeling-ben a 2010-es és 2011-es téli elődöktől, de ezt az új számok még nem-ismeretének tudom be. A banda továbbra is nagy formában van, végletekig profi, végletekig minőségi előadásmóddal, úgy világítva továbbra is  a hazai kemény zenei szféra egén mint a Dél keresztje a Halottlátó c. Ámok számban, mely Nevergreen-átiratként az új lemezre is felheggesztődött. Sok ilyen koncertet kívánok még magunknak.

Múlt és jövő. A kora 2000-res évek Ámokgőzös, zöld ködben úszó, Kemivel, Kvanggal és Dokival terhelt évei már nem jönnek vissza, de míg mindezt 2004-2009 között sajnáltam, addig a mára véglegesen megújhodó és egyszerűen új szintre lépő Nevergreen miatt már nem bánom. Új idők jöttek, amelyre újabb 10 év múlva jó lesz emlékezni. Ahogy Bob mondta tavaly: "Rövidebb a séró, nagyobb a has, de itt vagyunk és nyomjuk". Hát mi már 47-es vili helyett Ferenc Ferdinánddal érkezünk a bulikra, 3-4 Hofbrau helyett 1-1 alkoholmentes sör csúszik le, metal póló helyett fekete ing feszül rajtunk, és a színpadról az Enyém a bosszú helyett az új szimfoNever slágerek döngenek.

És minden változással együtt mi ennek nagyon örülünk.