Itt van, bizony! Még nem harsány, még nem sziklaszilárd, de azért már beköltözőben van Wekerlére: A TAVASZ. Kedd este még támadott egyet az ostoba, megkeseredett tél, hóval öntözve utoljára a széles platán-övezte sétányokat, kis közöket és felújított parkocskákat a telepen, hogy mindez szerda reggelre semmissé váljon. A tavasz február közepi előörsei után most végre expedíciós hadtesteit is beküldte a mi kis kertvárosunkba, és a ma reggeli vidám napfény már azt közvetítette: kezdődik az újjászületés.
Imádok reggelente munkába menni a Hungárián, ezen a tavaly beújított útvonalamon, ki a 3-mas villamos felé. Nem olyan jó ez persze mint a vasárnap reggeli Hungária-rájd a másik irányba, a Kós tér felé, de remek élményeket nyújt ez is. A még fakó, de az őszi kiadásánál jóval élénkebb napfény végigcsorog, folyik, ömlik a fáitól 2 éve megszabadított sugárúton (utacskán) és olyan vitaminbombát, adrenalinsokkot lövell az emberbe, hogy dolgozni is megjön a kedv.
A koratavaszi reggelek Wekerlén zseniálisak. A kedvenc designerünk nickneve mellett a másik wekerlei VV rövidítést viselő csoport, a vetési varjak már kicsekkoltak, csak egy szakadt papírfecnit hagytak az egyik platánon: "Novemberben jövünk." Bárdolatlan népség, igazi csőcselék ők a dolmányosokhoz képest, akik viszont még nem érkeztek vissza téli száműzetésükből az ódon munkástelep kulisszái közé - de mivel ma a Tabánban már láttam egy párost nagyban struccozni az egyik lejtőn, valszeg már csak napok kérdése a comeback. A madárvilágot így egyelőre a szégyenlősen lombok közé búvó, a telet is átvészelő cinkék, illetve a 20-30 fős csoportokba verődő plebejus koleszterinverebek képviselik. Utóbbiak közül egy jeles képviselő ma reggel annyira megfojt a tavasz megérkezte feletti örömében puhoskodva egy bokor ágán a Zalaegerszegi és a Hungária kereszteződésénél, hogy mikor odaértem, elrepülni is elfelejtett, csak csuklott egyet. A madárvilág mopszai, kis zsírczukkok. A következő utcasarkon még egy kelletlen, slampos balkáni gerle is elrebbent a szemem előtt, szóval van itt élet, de jöhetnének már a jó öreg dolmányosék, a Vitrayt idéző, spontán öngyulladásig rajtuk rohadó kis szürke mellényükkel...
A kertem előtti, tavaly befüvesített kis placcom közben megint teleszemetelte néhány oktalan taheaux, de ez sem ront a friss fűszínen sokat: egyszerűen minden ébred Wekerlén, minden kiáltozik, hogy jó reggelt, a platánok, a jegenyék... az öreg hársfák egy pedáns alászolgája' keretében üdvözlik a telepet, a Kós tér székelykapus bejárata pedig kellemesen árasztja magából a pácolt fa illatának látványát - szinesztézia!
Ébred minden, ébrednek a faszagyerekek is. A doktor már kigombolt kabátban csapat reggel az Esze Tamáson a Határ út felé, miközben menetrend szerinti átkozódásai fele mértékre esnek vissza. A kishombár szombat és vasárnap délutánonként könnyebben kirángatható egy telepfotózásra és nem csak a gépe előtt sírja át a hétvégét hogy jajj de gyorsan megy az idő. Gyöngédhombár pedig gyöngéden letol egy Soproni 1895-öt a Kós téren majd sopánkodik hogy a gyomra már nem a régi. Ilyen a wekerlei koratavasz.
Szóval tavasz, reggel, Wekerle, legjobb. Vártuk már nagyon ezt a szakaszt és most ki kell élvezni minden percét.
