Kicsit aktualizálva a jó öreg WFK szlogent, teljes mellszélességgel állva ki természetesen továbbra is a mi good old Wekerlénk mellett, azt azért el kell ismerni ha valami jó. Ugye tudjuk, hogy a WFK tagság alapvetően rommágerjed, ha cseh sört érzékel - az az etalon. Ennek ellenére ha jóféle német, vagy angol főzetet sodor utunkba a Sors, akkor sem dőlünk kardunkba - inkább elismerünk!

Na most Wekerlével is ez van, illetve anblokk a lakókörnyezettel. Ódon munkástelepünk nekünk etalon. Ahol jó este futni az árnyas platán-allékon, ahol nem gond, ha este fél 11-kor sétálni támad kedvem, mint tegnap, és megnézem az egyik régen látott sarkát a kolóniának, ahol az apukásodó Kupecz büszkén tologatja babakocsijában a Guinness-rekord tokaméretre gyúró Adélkát, és ahol Andris spontán fotózókörutakra indul, ha platánleveleket és kék eget vágyik megörökíteni.

Nem költöznénk el soha...vagy mégis? Van az a hely? Azért van, ha Wekerlét nem is ütő, de legalább egyenrangú-szerű hely. Nekem itthon 3 ilyen városom van, a szecessziós-élhető-focicsapatos Kecskemét, a hűs alpokaljai Sopron a kékfrankosával, decens lakótelepecskéivel és remek kis törpeéttermeivel a belvárosban, és Tata.

Egy jó Tata...! 1988, 1994, 2001, 2007, 2010, mind-mind megannyi remek kiruccanás. '88-ban a vár méreteitől lenyűgözve kis elsősként, 1994-ben a helyi ifjúsági táborban focizva és osztálytársakkal kitalálva hogy 3 nap múlva életünkben először egyedül is elmegyünk egy Honvédmeccsre, 2001-ben a Zeuszt mintázó Nagymarossy tanár úrral, Dzsoával és Tomcival és Áronnal a kőzettani speci vizsgája, 6 év múlva egy később Komáromban kulminálódó téli trip, majd legutóbb Andrissal egy nagy körséta Valenciába kiutazása előtt.

És 2012-ben a jó Gabesz és Patri esküvője, amin ki hitte volna 10 éve bárki is hogy én is ott leszek...hm. És amikor másnak az esküvő után kinéztünk a tópartra Gabesz törzshelyére egy gyógysörre (két gyógysörre), és hekkillat, és söríz, és hűvös hullámok és forró levegő és nyugalom és a túlparton a kastély és srégan jobbra a vár és a parti sétány és az a fura szobor a vár alatt, és a tatai kulisszák megint úgy megcsaptak, hogy még egy-két pofonfás hasonlat is kicsusszant az Ady a költészet Metallicája vonalon.

Ez egy nyugodt hely. Még én is relaxáltam azon a délelőtt, de teljesen. Ez egy sokszínű hely, mert láttam már télen és későtavasszal és nyáron és mindig, de mindig új arcát mutatja... Ez egy remek hely, mert hangulata van, és ez korántsem defaultból jön az egyes helyeknél...

Az már csak slusszpoén, hogy a szálláshelyünk az esküvőn ugyanaz volt, mint '94-ben. csak a Honvéd lett bajnokcsapatból azóta vállalhatatlan külvárosi bundagyár, én meg felnőttem. De Tata nem változott. Még mindig a Dunántúl Wekerléje. Bármikor vállalnám.