Kicsit aktualizálva a jó öreg WFK szlogent, teljes mellszélességgel állva ki természetesen továbbra is a mi good old Wekerlénk mellett, azt azért el kell ismerni ha valami jó. Ugye tudjuk, hogy a WFK tagság alapvetően rommágerjed, ha cseh sört érzékel - az az etalon. Ennek ellenére ha jóféle német, vagy angol főzetet sodor utunkba a Sors, akkor sem dőlünk kardunkba - inkább elismerünk!

Na most Wekerlével is ez van, illetve anblokk a lakókörnyezettel. Ódon munkástelepünk nekünk etalon. Ahol jó este futni az árnyas platán-allékon, ahol nem gond, ha este fél 11-kor sétálni támad kedvem, mint tegnap, és megnézem az egyik régen látott sarkát a kolóniának, ahol az apukásodó Kupecz büszkén tologatja babakocsijában a Guinness-rekord tokaméretre gyúró Adélkát, és ahol Andris spontán fotózókörutakra indul, ha platánleveleket és kék eget vágyik megörökíteni.

Nem költöznénk el soha...vagy mégis? Van az a hely? Azért van, ha Wekerlét nem is ütő, de legalább egyenrangú-szerű hely. Nekem itthon 3 ilyen városom van, a szecessziós-élhető-focicsapatos Kecskemét, a hűs alpokaljai Sopron a kékfrankosával, decens lakótelepecskéivel és remek kis törpeéttermeivel a belvárosban, és Tata.

Egy jó Tata...! 1988, 1994, 2001, 2007, 2010, mind-mind megannyi remek kiruccanás. '88-ban a vár méreteitől lenyűgözve kis elsősként, 1994-ben a helyi ifjúsági táborban focizva és osztálytársakkal kitalálva hogy 3 nap múlva életünkben először egyedül is elmegyünk egy Honvédmeccsre, 2001-ben a Zeuszt mintázó Nagymarossy tanár úrral, Dzsoával és Tomcival és Áronnal a kőzettani speci vizsgája, 6 év múlva egy később Komáromban kulminálódó téli trip, majd legutóbb Andrissal egy nagy körséta Valenciába kiutazása előtt.

És 2012-ben a jó Gabesz és Patri esküvője, amin ki hitte volna 10 éve bárki is hogy én is ott leszek...hm. És amikor másnak az esküvő után kinéztünk a tópartra Gabesz törzshelyére egy gyógysörre (két gyógysörre), és hekkillat, és söríz, és hűvös hullámok és forró levegő és nyugalom és a túlparton a kastély és srégan jobbra a vár és a parti sétány és az a fura szobor a vár alatt, és a tatai kulisszák megint úgy megcsaptak, hogy még egy-két pofonfás hasonlat is kicsusszant az Ady a költészet Metallicája vonalon.

Ez egy nyugodt hely. Még én is relaxáltam azon a délelőtt, de teljesen. Ez egy sokszínű hely, mert láttam már télen és későtavasszal és nyáron és mindig, de mindig új arcát mutatja... Ez egy remek hely, mert hangulata van, és ez korántsem defaultból jön az egyes helyeknél...

Az már csak slusszpoén, hogy a szálláshelyünk az esküvőn ugyanaz volt, mint '94-ben. csak a Honvéd lett bajnokcsapatból azóta vállalhatatlan külvárosi bundagyár, én meg felnőttem. De Tata nem változott. Még mindig a Dunántúl Wekerléje. Bármikor vállalnám.

Retro pénteket mi követhet más, mint retro szombat, és itt bizony a retrósági skálán méginkább kilengett a mutató. A délvidéki monumento-császárok érkeztek ugyanis egy délbudai új rockklubba, a mai füllel kissé pofonfa-díjas nevet viselő Zúzda-rockkertbe, és hát ilyen már nagyon régen volt, még a 'green első érájában, hogy az évi rendes 1 db WigWam bulikon kívül máskor is Budapestre jöjjenek a Szigeten túl. Tényleg, abszolút a kora 2000-res évek ugrottak be, ráadásul Gudi csatlakozott hozzánk a szolid incriming-ra, Hrabalos sörmelegítés (mert már nem prosteaux kis borsodizó plebejus czukkok vagyunk), majd kellemes séta a klubig, szóval megadtuk a módját. A helyszínen a Virrasztók tolták odaértünkkor, mi pedig a kinti teraszon héderezve vártuk az Öregeket, közben elbeszélgetve két Gothica Mónikával, akik bár helyesek voltak, szoft-szuicid módon előadott bemutatkozó showjuk elég hamar a színpad elé kergetett minket - őket pedig egy fiatal rock-arc karjaiba.

A Never pedig adott egy fasza kis koncertet. A lemezbemutatóhoz képest 1-1 Bob és Miki szám búcsúzott, maradt a Sötétségből Fény, A végzet hajnalán, Jöjj Messiás, O Fortuna, Egy lövés, Dermedt angyal hatosfogat, plusz az új idők slágerei. A régi évek sztenderjeiből maradt az Ámok, a Furor, a Harang és az Idegen vér, no meg az Új sötét kor. Nem sok. E téren változtak az idők, sajna a lemezeladások kapcsán is, ahogy erről Matlári maestróval elbeszélgettünk. Lényeg a lényeg: egy szokottan high quality NVRGRN koncertet kaptunk, az új helyszín pedig megadta a sajátos ízt, amitől ez egy jó emlék lesz. Jó, tavaszi levél- és akácillatú, decensen esti hűvösszellős, csehsörízű emlék.

Már sokszor leírtuk, hogy a Nevergreen visszatért, jött látott és győzött - most már inkább azon kell szurkolni, hogy tartsanak ki még évekig - mástól ilyen színvonalon nem kapunk és nem is fogunk a jövőben sem ebből a zenéből kapni. Hajrá.

...volt a műsor 4 napja, mégpedig a 2006-2007-es időszak Gödör-koncertekkel és Komfort, Via La Musica albumokkal dúsított, poszt-főiskolás (Andrisnak meg kora-egyetemi) hónapjaiba visszaröpítő retro trip. Ami azonban egyszerre volt a régi idők és az új érák reprezentánsa: Imarobottal, Fallinggal és Another Day-jel repülhettünk vissza a fent említett periódusba, míg a PeCsa szabadtér, a fancy új fellépőruhák, a gitármentes frontemberré átvedlő Keleti, illetve a régi tagság csaknem teljes lecserélése egy új, más szintekre törő ColorStart mutatott. Hogy ez hosszabb távon előnyükre válik-e, vagy itt most mi kiszállunk, mint a szikraszemű, ezt majd az idő eldönti. Most annyi biztos: egy hét betegeskedést követően a F.Ferdinánddal megközelített Városliget megbízhatóan hozta az esőszagú '80as évek feelinget és az új számok fele bejövős volt. A hangszerelés  és a lebutuló háttérvetítés kevésbé. Vegyes érzések, de összességében jó este volt - amolyan lábadozós.

Mármint a TAVASZÜNNEP. A maga valójában. Vállalhatatlan poénokat ontó, csúcsformás Balázzsal. Ritkán, de akkor nagyon ütőset szóló Gergővel (így szeretjük). A "vénségére" sörmotorrá váló Gyulával. A frizuráját tekintve a legmenőbb futballakadémiás növendékekkel versenyre kelő fancy Józsival. És a szervezővel, a háttérben csöndben mosolygó Tamással. Jó kis este volt...

Heisse Limonade

Ádám receptje, forró víz, benne friss citromgerezdek, herencsényi méz, és a javulás reménye. Az ital, amit nem kötelességből tol a megfázott, hanem mert jó is. Jó is, bizony, arra is, hogy az időt elüssük, míg jönnek a többiek. Mert hiába fekszem itthon betegen, hiába van ká szar kedvem, hiába írom meg a többieknek, hogy jó Tavaszünnepet, de nélkülem, ha Tomci visszaír, sőt, visszahív, hogy márpedig ők jönnének, és gyógysör, és kert, és nehogymá' nélkülem a tizedik tavaszünnep, hát ugyanmá'. Szóval Heisse Limonade és várakozás. Lassan megy az idő.

Soproni 1895.

Olvasom a High Fidelityt, kacagok a szoba magányában, fél szemem az ablakon, és kell is, hogy ott legyen, mert egyszer csak feltűnik egy Gyulai hemü, aztán Gergői üstök, hát ezek ők, megyek is ki a kulccsal, kinn hőzöngenek a skacok a postaládánál, végre valaki észrevesz, ne hívd az Ateszt hát itt van, höjj, kézfogások, lepakolás, székeket szedetnek elő velem, mert a Tavaszünnep az szabadtéri, nem csalunk, hajrá, kertbe kipakolás, és pattannak a kupakok, 2 kőbányai, 2 Soproni1895 (kösz Tamás, érted a csíziót!) és egy fancy Tuborg Gyulánál. Ők ülnek, benn a tuják árnyékában, én állok, s közben Csibi doktornő intelme jár a fejemben: igyon forró teát és feküdjön 3 napig! Hát, iszom az 1895-öt és állok, és bassza meg, most vagyok a legjobban a héten.

Heineken 0,33.

Másfél sört kértem a srácoktól sms-ben és másfelet hoztak, ahogy kell, adekvátan, a Soproni-mat egy kis Heinekennel (fenszisör, ahogy a Dokoláda Csokoláda gúnyolja) kiegészítve. Ez most kevésbé csúszik, ellenben beköltözünk a meleg szobába, komoly témák jönnek, Tomcicsalád, SAteszmunka, aztán lassan aljasodunk, kanécisztikailag mindenképpen, de hát ez már csak így megy. Persze megjön Józsi, egyből elmegy kalni, mit is várunk mást, addig beszélgetünk tovább, Józsi végez, kérsz pálinkát Józsi? Neeem, megvagyok fázvaaaa, perszehogykééééérek, le is nyom egy almát, hátha ettől jobban néz ki és tényleg. Balázs veszi a kalapját közben, zenekari ügyek, a rocksztár mindenit a kövér czukorfalatnak. Búcsúzóul még elereszt egy ordenáré megjegyzést de ezt már csak én hallom. Szerencsére.

Kőbányai. A nagy szomjúságra.

Hát a srácok a Dokinak is hoztak két Kőbabát, de a Doki csak sms-t ír, ő mára kiszállt, gyors pofavizitre érne csak rá de azt meg nem vállal. Végre megtanult vénségére lemondani is programot, örülünk. Én különösen, mert a Kőbaba rám száll. Megy a kvaterka tovább, Józsi polgárpukkaszt, zseniális, ő sem változik. Közben hol ColorStar, hol Ozric Tentacles, hol Dream Theatre nyomja a zenei hátteret, egy konstans hullámzássá nemesítve az utolsó órát. Mire 10-et üt a vekker, a srácok is felkerekednek, ez így pont jó volt, én is pihenek le, kerek este volt, egész este volt, jó kaland volt. Ahogy Tomci mondta: "hát megnyitottuk az idényt". Végül lebeszélünk 10 potenciális programot, DVTK meccstől kezdve kelet-szlovák túrán át cseh autós sörzarándoklatig, de ezekből persze jó ha egy összejön, igazából most már mis is csak tervkirályok vagyunk mint régen a Doktor, de azok aztán nagyon.

* * *

Hát ennyi. Beteg vagyok-voltam(?) és a Tavaszünnep cancel-je helyett a jóbarátok kijöttek, bizonyítva a Mohamed versus Hegy tézist. És milyen jól  tették. Újabb kaland amire lesz miért emlékezni majd 20 év múlva.

Címkép fotó: Dzsoa, helyszín: Szögliget.

Hát ez is eljött, 10. alkalommal rendezzük meg a tavaszt nyitó, évindító cabrió sörözésünket, mely ezúttal professzionális folytatásba torkollik majd, és az első körös, a történelmi, legelső TÜ-re emlékező helyszínválasztás eredményeképp eldöntött Lágymányos rájdot a második korsó szempontjából már egy cseh sörözőbeli rundó követi majd - amire szükség is lesz a várhatóan szarakodó idő miatt. A biztató hírek szerint itt jó eséllyel Andris is csatlakozik, így 2005 után először ismét 2 wekerlei hombár társaságát élvezhetik az egyetemi Attila-barátok.

Tavaszünnep, 10. alkalommal, zsinórban - srácok, azt hiszem van mire büszkének lenni: barátság, kitartás és kreativitási szempontból is. Szeretem magunkat. : )

Az egész úgy indult hogy 2012.03.29-én egész nap nyaggatott a Doki, hogy az előző napi Pivózáson felbuzdulva kísérjem el üveges Nagyárpit (azaz Sklepnit) venni otthona. Kell belé a futás után. Mivel a pályázat leadást eltolták a délután folyamán, nagy nehezen rábólintottam. Ez a hülye úgyis pörgött egész nap mint majom ...-án a stanyecli. Mondom, hadd éljen. Ha már ott voltunk, rávettem egy szolid pohárka Princ 10-esre, amit a csapos barátunk nem is igen tudott hová tenni. Aztán haza. Ő futni, én pályázatozni. Este 10körül a gmail cseten felugrik Doki ablaka:

"hú bazz, megyünk a kórházba. A Sklepni kihozta!:D"

Elveszítette a "Kishombár" megnevezést Vegyélvissza, a WFK ipari formatervezője. Ma hajnalban ugyanis megszületett a Doktor és Doktorné, azaz Elemér és Zsuzsi kislánya, a WFK első, születésétől kezdve tagsági igazolvánnyal rendelkező  czukkinája. Az MTI és a WFK Press egybehangzó jelentései szerint anyuka és kislánya is jól vannak, a Kupecz pedig nagy erőkkel keresi a Barcelonába utazó Andris-Toto-Atesz hármas helyett azokat az ipari hülyéket szaktársakat, akik tejfakasztanak (brrr...) vele a hétvégén.

A híradások arról is beszámoltak, hogy a Szent István Kórházban a  szülés abszolút problémamentesen zajlott, csupán éjfél és egy óra között adódott kisebb zavar, amikor egy oktalan hombár zaklatta a szülészosztály orvosait, miszerint "Ad 1, a falak nincsenek rendesen szigetelve, miféle gány munka ez, ad2) a salétrom kurvára jön fölfelé, ad3) hogy a pékbe nincs alkoholmentes Lőwen a kávéautomatában?". Éjjel fél 2-t követően, miután  a reklamáló a legendás orosz büntetőjárásban elvezetésre került, a kedélyek megnyugodtak.

Később, fél5-öt követően, a kórház előtt héderező hajléktalanok beszámolója szerint a SztIstván főépületének tetőgerincén egy jó húsban lévő szőke alak lólengésben kétszer oda-vissza végighaladt, majd kézenállva capoeirázva ordította a Nagyvárad téren egybegyűlteknek, hogy "Szevasztok hibbant digó f***ok, most már apa vagyok", de a jelenet valóságtartalmát az erősen alkoholos befolyásoltság alatt álló homleszeken kívül senki nem erősítette meg.

Még egyszer gratulálunk Doktárnénak és Doktárnak, a Kishombárinának pedig megkezdtük a tagsági könyv kiállítását.

Kegyetlenül indult a vasárnap, reggel, felkelés után, délben , de még délután négykor is erősen gondolkoztam, hogy kell -e nekem az előre eltervezett este, focival Őrmezőn és Blaze-zel a WigWamban. A szombatunk, ami most a hosszú munkahét miatt ugye péntek volt tulajdonképpen, szóval sör, sör, aztán buli a volt gimis osztálytársakkal, aztán vissza a Pivóba, aztán 2-re haza, óraátállítás, és reggel mosottszarként kelni, azt se tudva merre hány méter, hogy a Doki klasszikusát idézzem... de Józsinak megígértem a kirándulást, és ha valamit megígérek, akkor legyek bármilyen önsorsrontó azt tartom. Ilyen vagyok, tudjuk.

A kirándulás azért végül pofásra sikerült, megérne egy külön posztot, tán majd legközelebb...5-re estem haza, 1 óra éber szendergés, majd cuccok össze, kocsiért át, és indulás. Az már csak hab a tortán, hogy a tornaterembe érve 5 perc alatt vágtam kettőt, úgy, hogy majd' összeestem - máskor ehhez kell 2 óra, vagy az alatt se sikerül duplázni. Most meg szárnyaltam. Ki érti ezt. Végül 8-negyed 9 fele otthagytam a srácokat, zuhany, öltözés, FerencFerdinánddal kis kavarás a XI. kerületben, majd a szokásos parkolóhely ott az Albertfalvai kitérőnél, végül séta a WigWamhoz. Gyanús csönd, belépek, kérdem, koncert már elkezdődött? Mire egy szimpatik arc közli, hát, az EGO project már lement (ki a faxom az az EGO projekt?), de gondolom nem amiatt jöttél, nem ők a fő attrakció? Erre már csak vigyorgok, jegy megvéve, és séta be.

WigWam- vagyis bocs. Club202. A létszám. Hát...khmm. Anno 2006-ban mikor a Matláry-elbeszélgetős Amok-on voltam, ott voltunk ennyien. 20-30 ember... hely, mint a tenger. Alkoholmentes Holsten van, 0.33-mas, az pont elég, elkortyolgatom magányosan üldögélve, majd megjelenik 1-2 roadie-szerű arc, hangolnak, de valahogy érzem, ők a zenekar, senkit nem ismerek, hiába, Blaze lecserélte a csapatát másodjára (harmadjára) is, de hát úgyse a banda érdekel, csak az öreg harcos.

Blaze. Blaze Bayley, ex-Maiden singer. Hát igen... Már 13 éve, hogy megismertük a Virtual XI-vel a Maident, és lettünk Andrissal, illetve igazából én egyedül Blaze nagy supportere. Nekem a Maiden vele volt az igazi,se előtte, se utána nem izgatott fel a NWOBHM nagy zászlóvivő zenekara. Régen netes fórumokon csatáztam a sok Dickinson hívő Maidenessel, hogy Blaze menyivel jobb énekes - nyilván ez sületlenség volt. Bruce Dickinson majdnem minden téren jobb Bayleynél, ha objektíven nézzük a dolgokat. De a könnyűzene mint műfaj, mint rajongási tárgy, nem objektív cucc. Szubjektumomban pedig nálam Blaze a favorit - ma már nem vonulok érte szájkarate-hadjáratokba véres szájjal, de szívesen hallgatom szólólemezeit, még akkor is, ha már gyermeki lelkesedésem a múlté, és bizony látom egyes albumainak eltérő színvonalát, és bizony a Maiden live dolgait sem hallgatom nyakló nélkül mert ami hamis az hamis, belátom. Sokáig gondolkoztam most is, hogy kimenjek e a bulira, hisz nem jön velem senki, aztán mint látjátok bevállaltam - és utólag nagyon sajnáltam volna, ha nem így teszek...

A régi Amok buli azért is felrémlett, mert ahogy ott Mikiék a szánalmasan gyér közönségnek is lenyomták a bő másfél órás, 20 dalos show-t, addig most Blaze arca sem rezdült, amikor kijött a színpadra és végignézett a csökött létszámon. Igaz a Maiden vele a metalmentes '90-es években is kiszorult a stadionokból, de sportcsarnokok, Pecsák azért csak megteltek 2000-5000-10.000 emberrel előttük, és Blaze is vezényelt Rock In Rió-t 10.000-rek feje felett. Most meg jó 30 arc a színpad előtt, hátranézek, és mögöttem, mint utolsó soros arc mögött...senki, csak a keverőpultos srác meg a büfés. Nice. Blaze mindenesetre túllép ezen, elkezdi show-ját egy elég snassz intro-like gitárbasztatásra ráhőzöngéssel. "I'm Blaze fuckin' bastard Bayley and I've come to your country to drink your beers and rape your wives and give you some fuckin metal". Uhh. Kell ez? Nem egy angol Paksi Endrét akarok látni, hanem az egykori "Dark Prince"-t akarom hallani, akinek kemény és egyszerre szomorú hangja olyan sokszor elvarázsolt. Mi lesz itt?

És innentől jött valami varázsütés: dob, gitár beröffen, és indul a Will to Win-nel a koncert- kedvenc gyors dalaim egyike -ez éppen a a Blood and Belief-ről. Nem vagyok nagy hangulatban, de vidáman végigéneklem a dalt, utána pedig jön a Lord of the Flies az X Factorról, élőben, a HANG-gal, köszönöm, sok kérésem már nincs. És csak sorjáznak tovább a nagy kedvencek: Silicon Messiah, The Brave, Ghost in the Machine, Faceless... kiegészülve az új album dalaival. merthogy új album is van Blaze nem nyugszik, megint újat vett fel, King of Metal az elsőre pofonfás cím, de aztán Bayley mester elmagyarázza, hogy a Kings of Metal az igazából a rajongók, és ez a klisés szöveg olyan őszintén jön ebből a lepukkanásból a zene szeretete miatt visszamászni tudó őszinte metal-arcból, hogy nincs kedvem gúnyosan nevetni, inkább megtapsolom.

Amikor Blaze közli, hogy köszöni, hogy ennyien eljöttünk, tudja, hó vége van, vasárnap este, holnap meló, valszeg egy heavydrinking hétvége után (milyen igaza van, he-he), és a kevés megmaradt zsét rá áldozzuk, hát nagyon köszöni. Ez az ember egy czukor. Már kopasz, már nem a régi vadóc Maiden frontman, de nem is a Szilikon Messiás aki 2000-ban volt. Rajta van az arcán az utóbbi évek minden szarja, depó, elveszített feleség, legyőzött alkoholizmus, és tolja ezerrel a mentes vizet, a futkosásai már inkább kisnyugdíjas feelinget hoznak, színpadállványt nem mászik, csak a koncert végén egyszer a dobemelvényt, de annak is majdnem THATS'ALL a vége, és mégis, noha általában ilyenkor szánakoznék, most legszívesebben odamennék és megölelném. Így megy ez.

Végül a koncert vége felé még egyszer megköszön mindent, és kicsit mesél a Maiden évekről, hogy utána bizony megzuhant, de ma is a világ egyik legjobbjainak tartja őket, "Honestly, there is no bad blood within us", mondja, és elmeséli, hogy most, amikor megszorult pénzügyileg az új lemez felvételekor, Steve Harris odaadta a stúdióját neki, hogy fejezze be, ezt azért kurva jó volt hallani. Ekkor a hangulatom a csúcson, de nincs vége, Blaze közli: most kapunk egy számot a Szabadságról, itt -nézzetek hülyének, de- egy pici könny szökött a szemembe. Mert itt már tudtam mi jön... Nagy kedvenc dal a Clansman, és eddig egyszer hallhattam élőben, grandiózusan, Dickinsonnal, 2000 júniusában. És most elkezdik a jellegzetes intrót. Na ez volt a csúcspont. Blaze kurva nagyot énekelt, illetve mi az hogy kurva nagy, ő nem hangszálakrobata de van ez a biztos középtartománya, amiben nem hibázik, szóval korrektül letolta, de ez nekem több volt mint korrekt, itt rekedtem be. A szomorkás részeket is, a keménykedőseket is, a grandiózusakat is. Ez ÉLMÉNY volt. Egyszerűen ehhez a számhoz nem a rocksztár Dickinson kell hanem a kilátástalan harcban megtörni csak nem akaró klánok szomorú büszkeségét interpretáló Blaze Bayley. Óriási volt, na.

Sajna a Man on the Edge-be átfolyatást kicsit elszórakozta egy fölös közönséghergeléssel a maestro, de ezt megbocsájtottam végül a másik nagy kedvenc slágerért, amit végigtáncolgattam hátul, aztán Futureal, aztán vége, de encore persze kell, VIRUS, óriási, "the rats in the cellar you know who you are", aztán The Leap of Faith, aztán integetés, és Blaze kicammog hátul a művészfeljárón - én meg a ruhatárba, majd a kocsihoz.

Hazafele kikapcsoltam a rádiót és végig a Clansman-t énekeltem. Örülök, hogy volt erőm elindulni otthonról, ezt az estét kihagyni óriási hiba lett volna.   
 

* * *

"Rengeteget tanultam a Maidenben, szakmailag is, zeneileg is, és számtalan barátot, rajongót szereztem. Azt is tudom, hogy vannak, akik szerint nem voltam elég jó ahhoz, hogy Bruce helyét elfoglaljam, és megmondom őszintén, néha magam is ezt gondolom. Ha nem így lett volna, akkor még ma is én lennék a frontemberük. De az már a múlt. Büszke vagyok rá, a dalokra, a lemezekre, a koncertekre... Pocsék volt kikerülni a bandából, utána nagyon súlyos éveim voltak, alkohol, depresszió, üresség... De sokat is kaptam. Egy pillanatát sem sajnálom, mert óriási élmény volt az egész. De megértem őket, hogy visszavették Bruce-t, és örülök, hogy ma is ennyire sikeresek. A Maiden ma is a világ egyik legjobb bandája."

(Blaze Bayley, 2012)

Tracklist:

Will to Win
Lord of the Flies (Iron Maiden)
The Launch
Dimebag
Ghost in the Machine
The King of Metal
Silicon Messiah
The Brave
The Black Country
Faceless
Stare at the Sun
The Clansman (Iron Maiden)
Man on the Edge (Iron Maiden)
Futureal (Iron Maiden)
Virus (Iron Maiden)
Leap of Faith

Reggel óta elemzek, értékelek, írok, vágok, szerkesztek, javítok, módosítok, újraírok, átírok... egy jó munkapéntek. És mi tart ilyenkor lelket a gyöngéd hombárban? Mi az, ami miatt a lassan elszállófélben lévő gyomor még megnyugszik, amitől a szétfáradt agy újabb szikrákat kap, amiért megéri azt mondani, hogy miután ezt az egyperces posztot földobtam, még érdemes végignyomni a két órányi nyüstölődést a monitor előtt, a papírok fölött...?

Ez.

Tudom, tudjuk, agyhalottak vagyunk. És mégis. Alig több, mint 3 óra és jön a Kecsó meccs. Egy nulla, semmit el nem döntő, sehol nem számító Bohócliga találkozó, a hetek óta támadást építeni alig képes csapatunkkal. És mégis, várjuk. Menthetetlenek vagyunk?

Szombat, március, Sütő Sisters, The Girl With The Dragon Tattoo, majd csapolt pilseni típusú kissé tejesen tipikus cseh sörök kimerülésig. Na ez egy jó hétvége.

Itt pedig következzen a hónapok óta halogatott, aztán csak megnézett (és de jó hogy megnézett) A tetovált lány c. film főcímzenéje, az amúgy is kultivált LedZep nótát átgyúró NIN tolmácsolásában, és igen, EZ AZ a filmindítás, amikor már a főcím 10. másodpercében besza-behu, a gerinc bizsereg, és te már tudod hogy ez egy ütős élmény lesz.

Az is lett.

Hantától kaptam ma az alábbi remek felvételeket, melyeknek helye van itt, nem vitás.

Itt van, bizony! Még nem harsány, még nem sziklaszilárd, de azért már beköltözőben van Wekerlére: A TAVASZ. Kedd este még támadott egyet az ostoba, megkeseredett tél, hóval öntözve utoljára a széles platán-övezte sétányokat, kis közöket és felújított parkocskákat a telepen, hogy mindez szerda reggelre semmissé váljon. A tavasz február közepi előörsei után most végre expedíciós hadtesteit is beküldte a mi kis kertvárosunkba, és a ma reggeli vidám napfény már azt közvetítette: kezdődik az újjászületés.

Imádok reggelente munkába menni a Hungárián, ezen a tavaly beújított útvonalamon, ki a 3-mas villamos felé. Nem olyan jó ez persze mint a vasárnap reggeli Hungária-rájd a másik irányba, a Kós tér felé, de remek élményeket nyújt ez is. A még fakó, de az őszi kiadásánál jóval élénkebb napfény végigcsorog, folyik, ömlik a fáitól 2 éve megszabadított sugárúton (utacskán) és olyan vitaminbombát, adrenalinsokkot lövell az emberbe, hogy dolgozni is megjön a kedv.

A koratavaszi reggelek Wekerlén zseniálisak. A kedvenc designerünk nickneve mellett a másik wekerlei VV rövidítést viselő csoport, a vetési varjak már kicsekkoltak, csak egy szakadt papírfecnit hagytak az egyik platánon: "Novemberben jövünk." Bárdolatlan népség, igazi csőcselék ők a dolmányosokhoz képest, akik viszont még nem érkeztek vissza téli száműzetésükből az ódon munkástelep kulisszái közé - de mivel ma a Tabánban már láttam egy párost nagyban struccozni az egyik lejtőn, valszeg már csak napok kérdése a comeback. A madárvilágot így egyelőre a szégyenlősen lombok közé búvó, a telet is átvészelő cinkék, illetve a 20-30 fős csoportokba verődő plebejus koleszterinverebek képviselik. Utóbbiak közül egy jeles képviselő ma reggel annyira megfojt a tavasz megérkezte feletti örömében puhoskodva egy bokor ágán a Zalaegerszegi és a Hungária kereszteződésénél, hogy mikor odaértem, elrepülni is elfelejtett, csak csuklott egyet. A madárvilág mopszai, kis zsírczukkok. A következő utcasarkon még egy kelletlen, slampos balkáni gerle is elrebbent a szemem előtt, szóval van itt élet, de jöhetnének már a jó öreg dolmányosék, a Vitrayt idéző, spontán öngyulladásig rajtuk rohadó kis szürke mellényükkel...

A kertem előtti, tavaly befüvesített kis placcom közben megint teleszemetelte néhány oktalan taheaux, de ez sem ront a friss fűszínen sokat: egyszerűen minden ébred Wekerlén, minden kiáltozik, hogy jó reggelt, a platánok, a jegenyék... az öreg hársfák egy pedáns alászolgája' keretében üdvözlik a telepet, a Kós tér székelykapus bejárata pedig kellemesen árasztja magából a pácolt fa illatának látványát - szinesztézia!

Ébred minden, ébrednek a faszagyerekek is. A doktor már kigombolt kabátban csapat reggel az Esze Tamáson a Határ út felé, miközben menetrend szerinti átkozódásai fele mértékre esnek vissza. A kishombár szombat és vasárnap délutánonként könnyebben kirángatható egy telepfotózásra és nem csak a gépe előtt sírja át a hétvégét hogy jajj de gyorsan megy az idő. Gyöngédhombár pedig gyöngéden letol egy Soproni 1895-öt a Kós téren majd sopánkodik hogy a gyomra már nem a régi. Ilyen a wekerlei koratavasz.

Szóval tavasz, reggel, Wekerle, legjobb. Vártuk már nagyon ezt a szakaszt és most ki kell élvezni minden percét. 

Igazi, csípős február volt, nem olyan, mint amilyennek a mostani 29.-e ígérkezik. A délutáni esőcseppek után maradó nedvesség visszatükrözte a körút fényeit, amint az esti szürkületben a két fiatal srác egymás mellett, vállvetve haladt a Nagykörúton. Kb. egymagasak voltak, az egyik soványabb típus, sűrű, barna hajjal, a másik, a keseszőke amolyan zömökebb gyerek, jellegzetes csapató járásával, lehajtott fejjel zúzott, kezében a névnapjára kapott ajándékkönyvvel (Forsyth -A közvetítő). A szlovák söröző füstje még ott gomolygott a fejük felett, a számolatlan korsónyi Aranyfácán pedig a gyomrukban. A szőke fejében a főiskola közelgő vége rémlett fel, a szakdolgozat, azt is ki kéne találni, a tassi bulit is le kéne szervezni a Zozóékkal, és arra a kurva Padlásra is meg kéne venni a jegyeket, ha már a barátnő annyira rágja a fülét (7 év múlva is a padlás lesz műsoron de akkor nem a Presser-féle...hanem a SzomorJózsis, Janikás padlás a Murányiban). A másik fiú is csöndben volt, ő is gondolataiba mélyedt, frusztráltan kavargó gondolatfoszlányaiba arról, hogy mikor talál már végre munkát, mit kezdjen a fejében egyre többször felbukkanó csoporttársnővel a fősuliról, és hogy fel merje- e hívni Gézát, hogy a magánmeló, amit ígérgetett 2 hónapja, az már realizálódik-e.

-Lábad hogy bírja? - fordult a soványabb a kupeczes alkatú szőke felé. Lassan 2 hete történt a baleset egy pesti klubban, ahol a csípős gyrost és az olcsó sört kissé túltoló szőke harcos megmihályította a bokáját egy alagsori piszoárhoz vezető lépcsőfordulóban. (Mindez nem akadályozta meg abban hogy alig 2 percre rá cigarettát tarháljon Bob Macura rocklegendától, a szerk.) A szőke csak mordult egyet. - Kettőt és könnyebbet - felelte sóhajtva.- Kenegetem valami fekete nadálytő esszenciával, de nem sokat ér. Kiment belőle a boogie.- röhögött fel. Akkor még nem sípolt a tüdeje mindehhez.

A rövid diskurzust ismét csönd követte, a két srác visszasüppedt a gondolatok árjába. A metrólejáró közeledett, árasztva magából a meleget és a Wekerléig tartó gyors traszfer ígéretével kecsegtetve a két megfáradt huszárt. A harmadikra gondoltak, a sovány öccsére, aki épp új barátnőjével járja valahol a várost. Holnap vele is összefutnak.

Amint a két alak eltűnt a Nyugati aluljárójának mérséklődő forgatagában, egy nagyobb széllökés söpört végig a pizzéria előtti placcon. A szellő körbefutott a téren majd felemelkedett, hideg februárvégi mosolyával egy gyúnyos ajakbiggyesztést lövellt az esti Budapest felé és továbbszállt a messzeségbe, a jövőbe, ahol a szőke már Kupecz és maholnap családapa, az emlegetett Öccs ipari formatervező és a banda lelke, a sovány... az meg ugyanolyan depresszív mint volt.

Csak egy valami nem változik: ugyanúgy, mint 7 éve, ma is büszkén száll a névnapi üdvözlet a szőke felé, csak most már úgy hangzik a tisztelgő, vidám mondat: 'szevasz Kupecz! 

A WFK ezúton is köszönetet nyilvánít Fényes Tominak, aki áldozatot mutatott be az informatika isteneinek, így azok megengedték, hogy kikerüljön a saját fejlécünk a blogra! Továbbá köszönet a tegnapi focin produkált föld-levegő rakétáért, ami az ellenfél kapujában landolt!

Jubileumi, 10. Tavaszünnepére készülhet idén a WFK geográfus frakciója. A szép hagyományról tavaly már írtunk, e mostani poszt inkább kérdésfelvetés, közvélemény-kutatás. Hol legyen kivitelezve az idei szeánsz?

Miközben a tavasz még fényévekre, az egyszeri posztoló minden lehetőséget megragad hogy legalább virtuálisan kirántsa magát a tél szorító karmaiból. Mert a tél ráül a lélekre mint ötödéves ELTÉ-sre a munkahely-keresési para, szóval kellenek az ilyen kitekintők, ahol a cikk témája legalább már tavaszi.

Idén nem javaslok extrázást, kazincbarcikai kiszállással, és hasonlókkal. Merjünk kicsit álmodni, de azt nagyon. Budapest még ezernyi helyszínnel vár, így a felmerülő alternatívák ezúttal a következők.

• Hajógyári sziget - ilyenkor üresen révedezik bele a Duna nyirkos közegébe, csöndes, kihalt hely, sok térrel, parkkal. Hátrány, hogy a söröket be kell cipelni.
• Pesterzsébet Gyula régi mániája. (Lehet hogy a nevében nincs is szent... mindegy , elbaxtam). Állítólag sok ott a jó krimeaux.
• Rózsák tere és a VII. kerület bájos, Monarchia- és régmúlt középosztály - hangulatot árasztó kulisszái. Remek hely, padbüfék sorával.
• Újpest. Külvárosi, focicsapata is van, de Kispestet le sem blázolhatja. Egy előnye, hogy még nem jártunk ott!
• Végül a bónusz: Lágymányos RETRO? Térjünk vissza a bölcsőhöz 10 év után? A terek, a parkok adottak, a végén pedig be lehet sztondulni az egykori Patyolat helyén álló új műintézménybe egy szar Tuborgra ami úgy felfúj, hogy doktári szimfónia várható a paplan alatt iccaka.

A résztvevőket kérem, szavazzanak.

Félreértések elkerülése végett pedig már most jelzem hogy a WFK igazgatótanácsi tagokra is számítunk ha úgy van kedvük, nem lehet kibúvó a "későn szóltatok" űberérv.

Megint elkezdte. Kavarog, örvénylik a hó, olyan cirádákat írva le mint egy közepesen megfáradt Kupecz a Pannónián egy jó Pivós péntekről hazafelé. És nem hagy alább a hózuhatag, csak esik, csak esik, ráhúzva a WFK lelkekre a depót.

Nem szeretem a havat ilyenkor februárban. Nem jó. Az elemeim kiégtek, kellene már a tavasz nekik. A wekerlei krúzingok, az pulcsiban/ingujjban Hrabalba érkezések, Totóval való vitatkozások a Güel Parkban hogy Zelenka jó volt- e nekünk vagy sem, vagy Andrissal héderezni a Lukács parkjában.

No meg a Fáy utcai főkapu felé gyalogolni március 2.-án...

Akkor kezdünk a Vasas ellen tudniillik, kezdenénk, ha ez a hó még nem jön vagy 3 alkalommal, ha nem áztatja széjjel a legendásan jó NB1-es talajokat, ha az MLSZ nem zrityózik a naciba... Sajnos mindhárom ha-ra nagy esély van (és három ha már HAHAHA, ahogy Sisa tréner mondta anno egy pálócos kacsintással, de ez a hahaha most inkább egy lesajnáló mosoly...).

Nem tudom... nekem már nagyon kéne a Bohócos nyitány, mert lehet akármilyen hideg a meccs közben, szétfagyhat a lábujjam és a gyomrom leolvadhat a szomorúságtól, amikor a szánalmasságban sokszor velünk konkuráló Vasas berámol nekünk egy hármast... - de mindez valahogy a tavaszt jelenti, annak a kezdetét, sokkal inkább azt, mint mondjuk egy sötét péntek délután a lakásban, sörökkel.

Március 2. Szuggerálom az időjárást, azt' meglátjuk mi lesz. Ha  Természetnek van szíve, most kegyes lesz velem...velünk. Az lesz?

...Faternak, csak úgy. Ha jól tippelem, ez itt az egyik kedvenc Honvédjének a fotográfiája, a nagy favorit Tichyvel, Komorával, akit ekkor még nem akart leverni hálótartó cölöpnek a kapu mögé, mint 1997 táján, és azzal a nagy mackóval hátul, aki a legendás Kispéter edző lesz...

Kár, hogy Apu nem posztol ide néhanapján, mert szívesen olvasnék egy-két sztorit az ő jellegzetes stílusában, pl. arról, amikor nagy peczkesen suhant ki az utolsó óráról ellógva a Pannónia nagy kapuján egy jó Honvédmeccsre. Ebből is látszik: már a '60-as években is bőven jelen volt a faszagyerekség Wekerlén, ha nevén nem is nevezték...

...egy kis előzetes:

"A gyógyfürdők afféle nedves kolostorok, ahol zavartalanul átadhatod tested és lelked a józan és méltányos pihenésnek.”

Márai Sándor: A fürdőzésről

Azt tudjuk hogy a WFK-tagság szeret enni. Szereti a sört és a jó borokat. Szereti a gombfocit. Tagjai koncertekre járnak. Szóval elvannak. De van még a WFK rekreációnak egy olyan szelete melyről eddig még nem beszéltünk. Most pótoljuk e mulasztást.

A wekerlei faszagyerekek kedvelik a vizet. Ha termál, annál inkább. Ha gyógy, meg is posszannak. A Doki eleve vízmániákus. Saját bevallása szerint igazi víziőrült, echte vízi gyerek, kiskorától a Tass melletti Duna ágban tobzódva nyaranta, sőt apukája úszni is rendszeresen vitte az akkor még csöppnyi és oktalan doktárt. A Doki ha vizet érez, posszan. Mint egy felpörgött húsos nutria, csak szőr nélkül. Ő nem az amazonasi holtágakban héderezik mint az említett pézsmapatkány, hanem a gyomai gyógyászaton. Meg egyre inkább Budapesten is...

Designer alkalmi fürdőző. Nem egy vízbolond, de ha minőségi fürdőt észlel, a habokba ereszkedik. Megadja a módját, havi egy alkalom neki elég, de az üssön. Ha tél van és lehet a gőzölgő szabadtéri medencében csapatni, mégjobb.

Gyöngéd Hombár gyöngéd fürdőző. Minden 4. alkalommal arcüreggyulladást kap, olyankor óbégat egy hétig. A többi három alkalmat élvezi. Az arcüreglerobbanásig a negyedikeket is. Ő kezdte el amúgy az egész fürdőzési szeánszsort, mikor is 2010 elején a fürdőértő Radvánszki kollégával járt a Szecskában. Azóta a WFK-ba is berobbant a fürdőfrász, 2011 elejétől előbb Andris, később Doki is felvételezte a WFK elosztóraktárban a gumipacskereket és a fürdősortokat. Lássuk hát tapasztalataikat!

SZÉCHENYI.

A Szecska, ahogy modoros neve tartja. Az egykor Artézi fürdő néven futó, a Milleniumi földalatti vasút végállomásaként funkcionáló intézmény születésétől a Városliget dísze. Impozáns elő- és belső csarnokai, tágas udvara benne az élménymedencékkel és zegzugos belseje sok csodát rejt. Előnye pont sokoldalúsága. Több gyógymedence, közepesen durva hűtőfürdővel. A hőlégkamra az eddig legjobb, amit SAtesz tapasztalt: kemény, forró és száraz. Az illata is okés. Nem úgy az épület túlfelén leleldző papagájtakarmány szagú gőznek. A sima, középső gőzkabin szoftos, a gyehennisztikus oldalsó, ahol Ádám-SAtesz duó előadásában ment 2010 során a szimultán szemöldökleolvadás, ma sajnos átalakítás alatt. Az alagsorban ipari szauna található, ami akkora mint az ELTE Déli Tömb WC-csarnoka. A fő előnye a helynek azonban a Monarchia-hangulat, főleg hétköznapi csöndesebb estéken, mikor is a sötétkék égbolt alatt a sárga épületegyüttes neobarokkos csúcsai méltó kulisszákat adnak a gőzön áttetszve a fürdőzőknek. Mindez egy olyan korba röpít a fantázia szárnyán, amikor a székesfőváros igazi felzárkózó, pörgő metropoliszként rohant Európa után. Pezsgett az élet - e letűnt kor rémlik fel a habok között.

RUDAS.

Szintén Ádám mutatta meg a WFK egyik főtagjának, aki már tudta, a Kupecz erre posszanni fog. Posszant is, neki kb kedvence lett a Rudas. A fürdő gyógyrészlege össz-vissz egy szem hamam-ból áll, a középső nagy, és egy 28, egy 30 egy 32 és egy 42 fokos sarokmedence, utóbbi brutális. Méginkább a következő szobában elrejtett merülő, ahol kb csapvíz hidegségű a tartalom. Ezt a két medencét váltogatva olyan rugalmas érfalad lesz, hogy nem lesz rá panasz... a két Suteaux sarj lába mondjuk konkrétan fájt e váltások során, de az élmény hosszú távon (a 3. kör után) felér egy csapolt Bernarddal. A szauna elég szottyadt hőmérsékleten adja, a gőz viszont remek: erőteljes és tényleg párás. Az öntődézsát eddig csak a Prokurátor próbálta zuhany helyett, de hát a vén nutria szereti a vizet, ahogy mondtuk...

LUKÁCS.

Ha Sherlock Holmes valaha fürdőgyilkosság után nyomozott volna, hát ez lenne a lehető legalkalmasabb díszlet a történethez. A Margit-szigettel szemben fekvő épület a Szecskát is alázza zegzugosságban. Sajnos hideg teleken a kinti medencék arcüreg szempontból ká veszélyesek, a termál rész viszont kissé szűkös. A gőz és a hőlég takaréklángon üzemel, az csalódás, a pállómedence (40 fok) adja az ívet a lábaknak, főleg a 24 fokos merülővel váltakoztatva - ami viszont hidegebbnek tűnik a Szecska 20 fokosánál is. SAteszunk szerint ez egy igazi tavaszi fürdő, saccolhatunk is egy márciusvégi péntek délelőtti visszatérést... a labirintusszerű elrendezés is bejövős, jók a belső pihenőterek, a vándorfolyosók viszont néhol szakadt kórházjellegűek. A mérlegek sajna furán vannak beállítva: a leggyöngédebb barbárra az egyik 58, a másik 61,5 kilót mért. Lelkük rajta.

* * *

Második részünkkel várhatóan tavasz végén jelentkezünk, akkor várhatóan a Király, a Dandár és a Gellért kapcsán tett élmény-észrevételeinkről számolunk be. 

Fotók: budapestgyogyfurdoi.hu

No comment, csak annyi: megjöttek az új AtomTeam mezek - Designer és Gyé Barbár is tagtárssá nemesül hát külcsínileg is!

Yeah!

Wekerle-telep messze van Máriaremetétől. Igaz, a távolság tüzelőszállítás esetén negyven perc alatt letudható még egy plafonig fával megrakott családi autóval is, de egy tömegközlekedési hazajutás bizony éjszaka kitehet két órát is. A Wekerle-telep viszont a Nagy Geográfus PEC alkalmak nyomán szívben és lélekben már egyre közelebb kerül Máriaremetéhez. De erről majd később egy másik alkalommal.

Wekerle-telep és Kispest messze van Bagolyirtástól. Pontosan a telep "túlsó"széle, a lajosmizsei síneken túli világ, melyet reflektorfények és makuka (Borsodszó, jelentése itt) -árusok jellemeznek kiemelt napokon. De a Csapat iránti feltétlen rajongás, a rajongás iránti tisztelet - és egy jó cégautó - jóvoltából a távolság padlógázzal alig több, mint egy óra alatt letudható.

Wekerle-telep messze van Diósgyőrtől. Jól eltervezett, spontán baráti meghívás esetén két- két és fél óra alatt végig lehet csapatni az M3-on, bár vonattal és buszokkal összejöhet a négy óra is.

Wekerle-telep messze van Felső-Majláth-tól. Igaz, Diósgyőr központjától, a Gyertyánostól már csak tíz perc, de Wekerlétől nem csak földrajzilag, hanem építészetileg is csöppet messze esik. A faszagyerekek tanyájaként elhíresült, még máriaremetei szemmel is elkápráztató, platán-orgiával fűszerezett népi szecessziós zsalugáter-összlet nem összevethető Diósgyőr település szélső házai közé beálmodott, mára zömében hungarocell-borítású tornyaival.

Az egymástól kétszáz kilométerre fekvő ojjektumok közötti kapcsolatot egy Barbár, konkrétan egy Gyöngéd Hombár testesíti meg. A népi szecesszió melegágyában, szívekkel és faragott szarufákkal díszített, nyikorgó falépcsőkkel tarkított mesepalotában felnövekvő Hombár ugyanis rajong a Majláth-típusú épületekért.
A már említett máriaremetei úriszemlélet persze nem teszi lehetővé holmi blokk szeretetét, de a tegnapi, csendes vasárnapi délután mindent felülírt.

Helyeket kétféle módon tudok megszeretni: vannak az úgynevezett első látásra helyek. Ilyen volt Wekerle az Első Játszóteres Nagy Éjszakai Műszak során, vagy ilyen például egy kis borsodi falu, legutóbb Bánhorváti.

Másik mód az, amikor alaposan megismerek egy Helyet, például egy jól sikerült mátézás alkalmával Kőbányát, vagy éppen a szocreál tanösvény végigbüfézése Dunaújvárosban.
A megismerés és a megszeretés fontos állomása az, amikor a fényképezés öröme belém száll, mert ez már biztos jele annak, hogy a Hely bejött.
Hát tegnap délután így jártam Felső-Majláth-tal. Hozzá tartozik az is, hogy anyuka-betegeskedés miatt Kabócza-barát programot kellett kieszelnem, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy irány a frissen átadott, nyikorgós villamos-végállomás Felső-Majláth szívében. A fagypont körüli hőmérséklet, a szép alacsonyan járó Nap és a kevéske hó egyszerűen elkapott és a korábban megtűrt panelházak egyszer csak fotótémává léptek elő.

Kabócza csapatási nagymester módjára surrogott mellettem sötétkék overáljában és ezúttal megfordult a helyzet, nem én sürgettem hanem ő járt elöl és néha hátrafordult: Apa gyeje! A hamarosan múzeumi védettséget élvező, vas ízű, román nemzeti színekben pompázó játszótereket már nem kellett meglátogatnunk, mintha érezné rajtuk, hogy díszként riogatják a gyerekeket.

Hazaérve kibontottuk Kabóczát az overál és a harisnyanadrág szorításából, majd együtt másoltuk a fényképeket a Hombár nevű könyvtárba. Azért biztonság kedvéért készítettünk egy kisvonatos képet is, ami a Gyugya_CicásGergő könyvtárba került.

Szóval Attilának szeretettel küldöm a képeket!

Furcsa időutazást hozott a szombat a WFK két NVRGRN hívőjének, hisz a Club 202-es Karmageddon lemezbemutatón a múltba visszarévedezést hozó momentumok ugyanúgy felbukkantak a másfél órás Matláry-Macura szeánszon, mint a jövőt előrevetítő elemek. A lényegen azonban ez nem változtat: a 'green jött, látott, és mint annyiszor: hengerelt.

Télen jó a WigWamba menni. Hívhatjuk persze új nevén Club202-nek, nekünk ez már csak WigWam marad.A jeges évszakba fagyó Újbuda, a klub környéki kohósalak blokk- és panelházak árasztotta hangulat: mintha mi sem változott volna a kora 2000-res évekbeli klasszik 'greenjeinkhez képest. Azaz mégis! Kocsival megyünk - már évek óta, a parkoló egy újépítésű irodaház-lakótömb kombó mellett van, ez pedig már új idők szelét hozza. No meg most már nem vizsgaidőszak közepén-végén tartunk: munkánkhoz ad felüdülést a vajdasági legenda.

Az időszámításunk -pontosabban kiszámításunk- remek: pont a Casketgarden végére érünk a 202-be, így a semmirekellő számunkra kissé érdektelen csapatokból most látunk 3 számot össz-vissz, aztán kabát le, Kreaton intrók zengeni kezdenek, a két öreg harcos meg a színpadon próbálgatja bár a basszgitárt és a billentyűket, Erős Szabolcs pedig egy-két riffel melegít. Aztán Requiem, sötétség ereszkedik a klubra és indul a koncert...

...de hogy. Gótikus erotika, ahogy 2007 óta mindig, hát zseniálisan tolják, keményen, feszesen, bivalyerősen - hogy aztán a második számként érkező klipdalra már a monumentalizmus is bejöjjön. Andris sokat szidta e számot az elmúlt hetekben, itt azonban elismerően bólogatott, a női vokállal és Matláry maestro monumentalizálásával bolondított dal pedig valóban letaglózó volt: mint egy Tigris tank anno az Ardennekben, csak zúgott előre. Csodás.

Múlt és jövő. A Gótikus Erotika a Never régi csúcsformáját mutatta, a Jöjj Messiás viszont már véglegesen egy új irányba löködő NG-t hozott... a monumento-szimfo Never-t, és ez is jól áll nekik.

A régi klasszikusok kapcsán kesernyés a szájíz minimálisan: az Idegen vérből, az Ámokból vagy a Szerelmed vágya vérből kissé elvesz a finomító operázó női ének-addíció. Viszont kétségtelen: az új daloknál már ez szerves összetevő - és tényleg új szintre viszi a csapat zenéjét.

Bob konferálása szokottan kedélyes, Miki zordan hozza a szőnyegeket, futamokat, az Egy lövés egy halál középrészénél pedig prog szólót posszant. Ez is klasszikus Never-érzésvilág. Tina végig színpadon-léte, a Bob által czukor módon beharangozott ("ez nekünk  is meglepetés, jöjjenek hát a...ö...öö..a Magyar Gótikus..Hastáncosnők") meglepi viszont kissé sok, bár a czukkinákon én is elfolyok, főleg a hátsó büntetőarcú, szigorú elefántcsontszobor szépségen, ám NG koncert ne a táncosnőkről szóljon - el is ment mellettem a Frozen mint egy vonat.

Szintén a túlvariálás vett le az immár latinul felszólaló, Tina mellett plusz férfibárddal megtámogatott O Fortuna értékéből - főleg hogy a szerb vendégénekes inkább Terminator 2-t idéző zord arccal állt némán a mikrofonja mögött a szám során, talán ha 2 sort énekelt a csapattal, majd levonult - inkább tűnt helyiérdekű szekunak mint legendás vajdasági igricnek.

Viszont a zárásra nem lehetett panasz újfent: mind a már klasszikussá érő Bob-szerzemény Elveszett világ, mind a Furor Christiani tarolt. Az Ámok meg Ámok, itt viszont a már koncert eleje óta figyelt Rocker Galla Miklós arculat ment fel stagedivingolni, illetve előtte egy 6 másodpercet zúzni Bob előtt a színpad kiugró fokán, amely jelenetre már csak annyit mondhattam: That's All.

A koncert összességében remek volt, minimálisan maradva el számomra feeling-ben a 2010-es és 2011-es téli elődöktől, de ezt az új számok még nem-ismeretének tudom be. A banda továbbra is nagy formában van, végletekig profi, végletekig minőségi előadásmóddal, úgy világítva továbbra is  a hazai kemény zenei szféra egén mint a Dél keresztje a Halottlátó c. Ámok számban, mely Nevergreen-átiratként az új lemezre is felheggesztődött. Sok ilyen koncertet kívánok még magunknak.

Múlt és jövő. A kora 2000-res évek Ámokgőzös, zöld ködben úszó, Kemivel, Kvanggal és Dokival terhelt évei már nem jönnek vissza, de míg mindezt 2004-2009 között sajnáltam, addig a mára véglegesen megújhodó és egyszerűen új szintre lépő Nevergreen miatt már nem bánom. Új idők jöttek, amelyre újabb 10 év múlva jó lesz emlékezni. Ahogy Bob mondta tavaly: "Rövidebb a séró, nagyobb a has, de itt vagyunk és nyomjuk". Hát mi már 47-es vili helyett Ferenc Ferdinánddal érkezünk a bulikra, 3-4 Hofbrau helyett 1-1 alkoholmentes sör csúszik le, metal póló helyett fekete ing feszül rajtunk, és a színpadról az Enyém a bosszú helyett az új szimfoNever slágerek döngenek.

És minden változással együtt mi ennek nagyon örülünk.

Galambok Zalakaros közelében fekvő kis település, a Balaton Kiemelt üdülőkörzet része - utóbbinak a Tisza-tóval összehasonlított helymarketing-tevékenységéről Ex-IKON barátunk írt 2007-ben remek és méltatlanul elfeledett szakdolgozatot a KVIF-en. Galambok tehát kies, szép, van őshonos szelídgesztenyése, két szépen karban tartott temploma, egy CASTRUM névre hallgató termálfürdője, és... HOPP!

Hoppá bizony! Pezsgő gazdasági élete, melynek kiemelkedő ékköve a HOMBÁR Kft. Hogy ilyen létezik? Létezik, bizony. Valahol csak elő kell állítani a WFK eljövendő több százerzres tagságát is. Most megfejtődött a rejtély - hát itt készülnek a Hombárok. (Az ötletért köszönet Horváth Balázs kedves olvasónknak és mégjobb barátunknak, az őrmezői Gravesen-nek).

...szereti a gombfocit! Tegnap előtti posztunk még csak amolyan paródiába oltott stílusgyakorlat volt, ám ma kapok Bandi Bától egy mailt, benne e csatolmánnyal. Elolvastam, tetszett - hogyne tetszett volna, hisz arról a hobbiról ír, ami a foci Kispestje, a zene Dark Tranquillity-je, az állatvilág orrszarvúja, vagy a sörök Bernardja. A GOMBFOCIRÓL.

Úgyhogy, ha az Öreg Ivanhoe így folytatja, egyszer még ő is wekerlei faszagyerekké válhat. ("Na jó azt azért nem, DIRR", mondaná Totó, hisz "olvassátok csak el az uccsó mondatot"-tenné hozzá Andris,  Elemér meg bontana egy Löwent.) Jó olvasást.