Kora gyermekkorom óta imádom a focit. Nézni is, játszani is. Mint afféle magyar típusszurker, én is azok kasztját erősítem, akik inkább jeleskednek az NB1-es meccs korlátjánál állva való végigszakértésében a taktikának, semmint a tényleges sporrtevékenységben: cselekben, elfutásokban, bombákban. Hát ez van, ez jutott. Viszont javamra legyen írva: alapvető bénaságom ellenére szintén gyerekkorom óta nem lehet lelőni a focipályákról se, ha van rá lehetőség felcsatolni a stoplist teremcipőt. Érdekes, kosárlabdában, röpiben, úszásban bénaságom frusztrál is, fociban viszont mindezt legyőzi annak az eszeveszett érzésnek a szeretete mikor egy pontos passzt 1 m-ről a más által már lecselezett és tőlem 10 méterre fetrengő kapustól biztos magányban pöckölök a hálóba....utolsó mocskos alibicsatár vagyok, valljuk meg, és nem bánom.

Viszont az élet sokáig nem kényeztetett el focilehetőségekkel. Áltisiben alapvetően szemétláda osztálytársaimnak egy pozitívuma volt - imádtak focizni, és a pályán legalább nem szívattak. Hamar megtaláltam a helyi Inzaghi szerepkörömet, 10 db100%-os ziccerből úgy 5-öt értékesítve (huhúúúde megszépülnek az emlékek...lehet inkább 3 az az 5...), és senki sem csesztetett. A gimi már más volt. Rossz osztályközösség, sok fociszerető de ordenáré arc, élükön Viczenikkel a kályhacsőlábú focistával (copyright by Matusek Dani) és Turcsányival aki a vicepresident volt az ordítozásban. Háborúnak tekintették a focit, ahol ha hibázol, statáriális bíróság előtt végzed. Nem jó.

Az egyetemen így már nem is kerestem az intézményesített foci lehetőségét - megtalált az engem. Jött Zetor és a Fekete Ló. (Addig 1-2 éven át csak a Doki-FaragóBalázs-Öccs hármassal alkotott kvartettünk seggezései jelentették a hiánypótló cselekvést) a C54 hátsó füvesén). Szóval Zettel megtalálkoztunk Szügyön, ő hívott én mentem és 2 évet húztam le a 'Lóban mire kibakkantottak a csapatból, máig fájó indokkal - de valljuk meg valahol nem is bántam. Legalább vége lett. Ha a VPG-ben háborúnak nézték a focit, akkor itt termonukleáris apokalipszisnek. A csapatból egyedül Zetor és Doki nem állt be a basztatók táborába...

Kezdtem azt hinni, a baráti társaságos, hobbifoci nem nekem van kitalálva. Persze a következő években is hívogattak ilyen olyan társaságok de 1-2 alkalomnál többet sehol sem bírtam ki vagy bírtak ki engem (?). Így értünk el 2006 őszéhez, vagy mondjuk úgy napjainkba amikor közel a 3. ikszhez már 3 hűdejó focira járok, rendszeresen. Egyik jobb mint a másik... érdemes is megemlékezni mindről...

No #1 Szerdák: a hét csúcspontja

2006 kegyetlen őszén szólt Tamás barátom, hogy nincs-e kedvem hétfőnként focizni. Abban a nihilben amiben akkor forgott a szegény megtépázott férfiönbecsülésem kábé minden olyan program érdekelt ami abba az irányba mutatott, hogy ne otthon üljek a gondolataimba és a karistoló emlékekbe temetkezve. Egy próbát megér...az egy próbából aztán 1 hónap, 1 félév, s idestova 5 év lett...1 félévet hagytunk ki csupán a Tamáskollega GeOX-os srácokkal, részt vettünk egy bajnokságban ahol megmutattuk, hogy lehet ordítozás nélkül is küzdeni egymásért...és hát igen, a SZERDÁK szép lassan túlmutattak a sporton. Nem is szép lassan hanem rögvest. Máig hálás vagyok a derék Tomcinak azért a segítő kézért amit akkor alámtolt mert a BGF-es hétfők után bizony kellett az a 2-3 korsó meg a nagy kibeszélőshowk... Most is tartom, hogy Tamással az addigi haver státuszból ezeken a hétfőkön-majd később szerdákon váltottunk át jóbarátba. Mára nyilván mérsékeltebb lett a poszt-meccses söráldozás, Tommasi gyakran siet haza az őt váró Juli-Luca kombóhoz és ez így van jól. Hogy néha még nyomunk 1-1 ilyet is az csak hab a tortán.

No #2 Hétfők: Hombárok és sutkások

Amikor tavaly ősz elején elindult a Totó féle hétfői széria, hát eleinte attól is tartottam , milyen lesz vajh a közeg? Szerencsére a társaság egy túlpörgött, heti rendszerességű onemanshow-providert leszámítva szintén dícséretes. A 168 óránként a foci feladását és ehelyett normafai futóedzéseket vizionáló, a csapatából már egy kedves lámert kiutáló Resin kívül remek a szórakozás, főleg ha nem megy el 7-tel az ellenfél és a szoftosan bezsörtölődő Tomi nem osztja le a fejem hogy ne passzoljak szarul mintha direkt tenném :) Egyébként nincs szebb jelenet annál mikor Márkus Xavi gepárdsebességgel elhúz a jobb oldalon, bead, Andris visszajátszik én meg....fölékúrom. De mégis van. Ha az oktalan Lódoktor is hátul tolja a nolte-i szerkóban... És hát a lényeg: Andrissal együtt játszani az mindig a legjobb dolog. Patetikus vagy sem, de így van.

No #3 Vasárnapok: Iramfoci és légszomj országos arcokkal

Na és ha foci, akkor még egy fontos emberemről nem esett szó: Balázs, a legközelebbi barátaim egyike, akivel foci, metal és hal-téren nem nagyon akad vetélytárs. Az ő gimis baráti köre, Kocsi Szupermen Bálint, a kikapcsolhatatlan rádióadóként működő Arturo Csecsereto, illetve a többi őrmező-környéki local hero mellett nem lehet röhögés nélkül lehozni egy estét. De a rekeszizom nem csak ettől görcsöl...az iram itt a legnagyobb, a kicsi tornateremben a bolhaánuszrózsányi kapuk, benne 1-1 jól fejlett harcossal, hát lehetetlen gólt lőni, ráadásul mindenki fut mint az állat, levegő elfogy hamar főleg ha a kretén wekerlei hombár hosszúújjú poliészter mezben csapatja - gratulálunk, fiam, leülhetsz. És mégis, hogy hagyjam ott azt a focit, ha amikor végre betalálok, a Balázs-Bálint-Artúr trió kórusban rikoltja: CSAK A KIS-PEST! CSAK A KIS-PEST! Meg kell őket zabálni.

* * *
 

3 foci érkezett be tehát "vénségemre" 3 olyan amiről titkon mindig is álmodtam a nehéz gimis és egyetemi fodballévek alatt. Ez mind szép és jó, csak Murphy mester (azaz inkább: a kor) közbeszólt: mire úgy alakultak a dolgok h egyszerre 3 remek focim is lenne egy héten, kopó térdporcomnak ez már sok lett. Úgyhogy most szedem ezerrel a proenzit meg a Dokoláda AloeVera-ját, és heti 1 vagy 2 alkalommal osonkodok le ide vagy oda, nehéz szívvel döntve ezek között sőt a jövő oda mutat: ebből a 2-ből is 1 lesz. Melyik legyen? Ti tudnátok dönteni? Ugye nem könnyű...
Mintha valaki feltenné a kérdést: melyik szűnjön meg: a Bp Honvéd, a Nevergreen vagy a Budapesti Állatkert? Hát melyik karom adjam...?

Ha péntek, akkor Pivo, szólt már sokszor poszt ezekről A bizonyos péntekekről, amik valamiért idén február környékéig várattak magukra. Kinek-kinek a hétfők (felejtősek), keddek, szerdák, vagy végigsorolhatnánk a hét napjait, azok a kis oázisok, szigetek a héten, amikor ki tudja ereszteni a gőzt át tudja rágni magát a héten történteken, vagy egyszerűen csak lazítani tud!

Ahogyan azt a diningguide is megírta, a Pivo igen illusztris társagában második helyen végzet a budapesti sörözők között (nálam totál favoritok, Hrabal körmondatnyi hosszal verve a többieket). Külön érdekesség, hogy a tízes listán szerepelő vendéglátó ipari egységek közül három 2010-ben nyitott, zárójelben megjegyzendő mindhárom a cseh vonalat erősíti... Nem kell szubjektív vélemény tehát ahhoz, hogy kereslet van az ilyen jellegű kocsmákra, pubokra.

Vannak még érdekes listák a már említett diningguide honlapon. Itt van például a legjobb büfék, vagy legjobb exotikus kifőzdék című. Ami nagyon hiányzik róla valami hazai, OK ezt pont nem az exotikus kifőzdék között, de lényegében mindkét platformon az igényes gyorsbüféket veszik górcső alá. Egy jó pecsenyesütő pedig lazán köröket ver a gagyi hamburgeresektől és gyrosoktól felhígult mezőnyre.

A már-már unalomig ismételt péntekek egyik első biztos pontja A hentes. A budafoki úton található kicsiny hentes tipikusnak mondható a városi egyedülálló hentesek közül, U alakú pultja három részre osztható. Baromfi-szárnyas, disznóságok-marhaságok, felvágottak-hurka-kolbász. És amit szerény személyem egyre kevesebb helyen lát, helyben, frissen sütött húsok, disznótoros, grillcsirke. Hozzá friss ropogós fehérkenyér, savanyúság, mustár, torma, mindez elfogadható árakon. Mindezt a kirakatban fogyaszthatod el. Legjobb! Az ízek hozzák azt, amit hozniuk kell. A rántott húsokért nálam péklapát járna, de a másik hombár rendesen tolja, így megkegyelmezek nekik. A csülök visz mindent. Zsíros, íze, állaga tökéletes. A kolbász nekem icipicit fűszeres és száraz, de a világ semmi kincséért nem hagynám ki, a mustárral tökéletesen harmonizál. Csirkét egyen az, aki a steakhousban pulykasalátát vagy Pivóban boroskólát rendel. A savanyúság választék meglepően jó, bár sörözések előtt kerülendő az ecetes szarok bevitele! A kiszolgálás szerintem hibátlan, bár erről megoszlanak a vélemények. A hely méretéből adódóan nincsen túl sok hely, ami van is álló. Szerintem ez csöppet sem zavaró, büféről, kifőzdéről lévén szó. A dél körüli csúcsidőt mindenkinek érdemes elkerülni, aki enni akar nem fér oda már a pultok elé sem, aki pedig vásárolni akar nem fér oda a pultoknál magukat éppen rommá zabáló hombároktól. Friss sütések érkezése péntekenként 15:15 környékére datálható, ami egy kisebb adag csülök és egy közepes kolbász elfogyasztása esetén körülbelül 15:45-ös Pivo beli érkezést jelent 150%-os kiszáradással.

Összességében 10/8; ha valaki épp a környéken jár érdemes kipróbálni, több ilyen hely kéne. Tökéletes szimbiózisban a hétvégi program soron következő állomásával az év kombója cím toronymagas esélyese.

WFK-levelező tagunk, Tomi épp a kies Katalóniában csapatja, ám sutkái Wekerléig hatolnak. Helyzetjelentő levele annyira meghatott, hogy miután visszakúsztam a monitor előtti székembe, úgy döntöttem, leközöljük. A kötelező részvételes Pivo-szeánszon meg ott leszünk. Íme a levél by Toto:

"Hombárok voltak a katalánok õsei

És a mai leszármazottaik is azok - állapítja meg egy minap nyilvánosságra került tudományos ismeretterjesztõ tanulmány. A kutatás eredménye szerint a katalánok és a hombárok között a mai napig gyanúsan sok hasonlóság fedezhetõ fel, mi több, bizonyos tények egyértelmûen bizonyítják, hogy a katalánok bizony nagyon is nagy hombárok.

A Wekerlei Faszagyerekek Klubja nevû nemzetközi hírû szociológiai kutatócsoport által megbízott hombárügyi kutatóosztag az elmúlt hetekben behatóan tanulmányozta a katalánok viselkedését, szokásait. Mint a csapat vezetõje a velvet Pulitzer-díjas újságíróinak elmondta, a "putos catalanes" fedõnevû akció során egy tagjuk észrevétlenül beépült a hombárgyanús egyedek közé, hogy belülrõl figyelje meg õket.

Mint kiderült, a katalánok is oxigént szívnak, ám szerintük ez az oxigén nem azonos azzal az oxigénnel, amit mások, különösképp a spanyolok lélegeznek be. Az õ oxigénjük, köszönhetõen a különleges õshombárkori catalanoid molekulának, tisztább, frissebb és egészségesebb, mint a mások, különösképp a spanyolok által szívott oxigén.

További vizsgálatok során aztán az is kiderült, hogy a katalánok tuskók, csúnyák és büdösek, ráadásul egy olyan futballcsapatnak szurkolnak, amely jelenleg a legjobb a világon, ezek pedig mind-mind tipikusan hombaroid jellemvonások. Csak egy vérbeli hombár képes õszintén szurkolni egy Real Madrid vagy egy FC Barcelona kaliberû csapatnak, ezt már a Gyöngéd Barbár-féle Nagy Hombárkódex is lejegyezte.

Tipikus õshombár magatartásra vall az is, hogy a katalánok nem csupán a fürdõvízzel spórolnak arcátlan módon, hanem a betûkkel is. Ahol lehet, elvesznek a szavakból egy-egy betût, fõleg ha az a betû egy n. Így lesz az información szóból informació, vagy a fin szóból fi.

A kutatócsoport további megfigyeléseit a téma iránt érdeklõdõk személyesen is meghallgathatják április 22-én pénteken délután fél 4-tõl kezdõdõen a Hegedûs Gyula utcai Pivo sörözõben. A WKF tagjai számára a beszámolón való részvétel sajnos nem fakultatív. Hanem kötelezõ."

Szép péntek reggel volt, napos, tavaszi. Kicsit szeles de a szél csak arra kellett hogy a pre-nyári pre-hőgutát ki pre-parálja a wekerlei miliőből. Meg is tette, köszönjük. Az ilyen péntekek csodásan szabadnapra csábítóak és a Wekerlei Gyöngéd Barbárt meg a Designert el is csábította. VÁTI melók tisztába téve, webdesign-melók elrendezve, vár az egész napos Wekerle- és BP-rájd!

Aminek első, wekerlei lába a Kós tér felkeresésével indult. A kis műfüves ketrec már a tér tavaly őszre befejezett felújítása óta hívogatóan hatott a WFK futball-bolond tagsága felé, ám a kis rácsos pálya egyszerűen permanensen tömve van helyi bugrisokkal lokális focistákkal. Na majd most! Pénteken, reggel 9-kor ki menne ki focizni a Sütő Sistersen kívül? Kicsoda? Hát persze, hogy két helyi bugris lokális focista.

Sisters-ék alig rúgtak kettőt a bőrbogyóba a végre-valahára okkupált ketrecben mikor a két fogadatlan prókátor megérkezett. A kisebb szőke amolyan "local Borghese" verzió, gyors, robbanékony, szertelen harcos volt, a hátsó arculat amolyan védőbb jellegű, decens cula, obligát Swarovsky fülbevalóval és sárga teremcipővel (kell bele a sárga...). A feszült hangulatú paralell bemelegítést követően hamarost érkezett a felhívás keringőre: "Kiálltok-e kétérintőre?" - mire a kommunikációképesebb WFK-tag Designer bólintott: "Igen". Atesz barátunk az örök arisztokrata csak-akkor-beszélek-ha könyörögnek-de-majd-megveszek-egy-kis-észosztásért arckifejezésével ekkor még visszafogottan hozta a kötelező ecetmanus figurát a kapuban.

A játék hamar egyoldalúvá vált, trinyós barátaink hamar elmentek 4-5 góllal, az eredményt azonban pontosan senki sem tudta (10:3? 8:2?). Ekkor jött a felelőtlen ajánlat az ellenféltől: "kezdjük 0-ról, s menjen 30-ig"- mindez a járulékos fél-lesajnáló mosollyal kísérve (ugyanilyen mosollyal somták a meccs kezdetén a mi labdánkat a sarokba mondván lapos. Igazuk volt, de azért Fatert idézem: Menjenek a p....ba").

A második meccs aztán meglepit hozott. Roald Dahl meghökkentő meséit idéző fordulattal a Sisters duó kezébe vette a mérkőzés irányítását. Hullottak a gólok, de rohadtul nem a faszagyerekek hálójába. Erre már nekivetkezett a trinyós kettős (gyanúsan suliból lógó kollegák lehettek a skatzok, más különben mi a brez-t kerestek volna péntek reggel a KundK-n /Kós Károly tér, gy.k./ ?), előkerültek a melegítőfelsők alól a Real mezek. SAtesz barátunkon csóré Kipsta dzsörzé feszült, a Designeren pedig ordenáré kinyúltpóló-tréninggatya kombó. Ám a lelki hadviselés sem jött be fiatal barátainknak. A gólvonalról mindent kifejelő (emiatt 10 perc után már nem látó és fájdalmában szolidan nadrágjába pössentő) Attila illetve az elöl kegyetlenül tököliző Andris úgy mosta le a brazilozó, ám a joga bonitóba rendre belesülő s a kontratámadások során beszivolázott góleső nyomán a szopórolleren a ketrecben konstans körbekerengő gimnazista kettőst hogy az füstölt...Hiába jöttek az elmaradhatatlan "Szergej, küldöm buksira", "Menj már előre, levegőben tolom" "Roberto Caaaarloooos" etc. Az erő és a rutin ma a két Sütő oldalán volt.

A döntő momentumot a játék utolsó negyede hozta el: a vérben forgó szemű ketrecharcosok feljöttek 26:18-ra, zsinórban 4 gólt verve, mire SAtesz aki ezen a reggelen Sir Alex-i magasságokba emelkedett, hátrahívta Ídesöccsét és ő maga ment előre, rövidesen úgy zúdítva Andris egy előrepasszát a hálóba, mint egy felajzott Liesz Józsi a káromkodásokat az egyszeri BKV-ellenőrre. Védhetetlen, kifoghatatlan lövés volt, amire még Hegyi Iván is az ihletett jelzőt akasztotta volna...

A meccsvégi kézfogás során kérem szépen, a meccseleji arcos vigyor helyett már a tisztelet látszott az elcsigázott trinyós szemekben a madridista mezek fölött, kisztihand. Ilyen az amikor az elhivatott, (very disciplined, mondaná Morales) fegyelmezett és nem nagy gólokra hanem strict összjátékra törekvő perfomansz elmossa a túlontúl magabiztos megközelítést.

Ennél már csak az a szebb: ha a visszavágót is tudja vállalni a Suteaux duó, valszeg 40-nel kapnak ki. De visszavágó nem volt mer' Satesz lába ennyit bírt. Így lesz legenda a Sütő Sisters, emberek. Wekerle ikonjai. És ez már különszámért kiált a Wekerle magazinban, aszondom.

Aztán még Állatkert, majd estig Hrabal. Jó nap volt ez, ejj de jó.

Az egyetemi évekről megannyi remekbe szabott emléket őrzök, szerencsére. A skála és a számosság is meglehetősen széleskörű, és ha a legjobbakat kell kiválasztanom, akkor is gondban vagyok mert ugyanúgy beletartozik a Joshi Bharattal és egyik legkövérebb legjobb barátommal közös zselici rájdunk, a Józsis hollandozások, a Gergővel közös Bástya-sörözős este, a 42-es vili elbúcsúztatása, a holland nyelvvizsga utáni padbüfé... Ezek közül nem egy kapcsolódik Wekerléhez helyszínileg - vagy legalábbis életérzésileg. Ilyen volt az az emlékezetes alkalom is amikor telepszoc órára várván a hátralevő 90 perces gap-et Zsuzsa csoporttársnőnkkel és Tamással úgy terveztük eltölteni egy felejthetetlen Goldmann-ebéd után hogy a feladott (és persze el nem olvasott) házifeladat-cikkeket nézzük majd át. Szép őszi délután volt, khm...Ebéd vége fele ebben megállapodtunk, nekem meg felrémlett, hogy egy jó ser mennyivel jobban esne a CsiteAndrásCzikknél...tekintetem elkalandozott majd Tomci apón állapodott meg aki már ekkor fixírozott engem, az asztal túloldaláról, vigyorogva. Nyilván éreztem hogy itt a Békés-Sütő kontinuum egy csodás együttállásáról van szó, mosolyt én is felheggesztettem, BZSK értetlenkedett úgy 20 másodpercig majd felháborodva otthagyott minket "ilyenekkel nem lehet...!" felkiáltással. Mi pedig Tomcival osonkodtunk is bőszen lefele a BME tömbjének egyik parkjába az obligát Arany Ászokkal...

Az ilyen cuccok, különösen a spontán cuccok bizony manapság hiányoznak. Tegnap is itt ültem benn az irodában délután és azt tervezgettem: 5-kor vége a melónak, lelépek, vásárlás, kaja+némi outfit kellékek, aztán haza, vacsi, BL-meccs és szevasz. Nem egy nagyon felpörgető este, de hát ilyenek is vannak. Ekkor csörgött a teló. Tamás jelentkezett be, elég elgyötört hangon, gondoltam, tán térképet kér majd tőlünk de nem.... valahol a cége környékén volt kiszálláson és annyira meghatotta a napfény, a tavaszillat, hogy közös focink utáni sörözésünket -cabrio változat!!!- már most lefixálta volna. Csakhogy én még sérült vagyok, ma nem focizok. "Hátha mégis?" "Neeem." "Akkor foci után nem megyek ki Óbudára?" "Messze van". "Biztos?" "Igen". "Kár".

És igen, ekkor Tomci bedobta az adu ászt: és ha eljön a Margit-híd budai hídfőhöz? Gül baba türbéje, berkaperkelt 1895, veteránok old geográfusok, miazmás? Na most Gül baba türbééjét szégyenszemre 30 éves korom ellenére még nem láttam. Úgy voltam vele, mint a Gozsdu passzázzsal: tudtam hogy létezik, és szép kincse fővárosunknak de eddig mindig kimaradt valahogy. Pedig a türbe réégóta érdekelt. Amúgy is megy a hokk a török építészet itt maradt emlékeire, ráadásul ez a rózsasztoris, Gül babás körítés (már a név: Gül baba - hát mekkora 'sztambuli koleszterinczukk lehetett valaki egy ilyen névvel? Képzelem, hogy izzadtak a rabszolgák míg a gyaloghintón feloktrojálták a Rózsadombra az öreg puhos dervist meg a rózsaládáit. Real czukk, én mondom, real bloody zsírczukk).

Terveket és meggyőzetésemet tett követte, s bár találkozónk idejére a lényegi tavaszéletérzés-alkotóelem, a nap már lebukott a budai hegyek mögé, azért a szoftborongós koraalkony így is emlékezetes színkavalkádját tárta elénk a zöld és árnyalatai palettájának a fű és a lombok előadásában a türbe környékén. Az oszlopok alatt megbúvó satnya rózsák vörös vokálja már csak hab volt a tortán. Már a macskaköves felfeleút, azaz inkább mászás is hordozott magában amolyan '30as évekbeli romantijkát, felértünkkor pedig teljesen meglett a HANGULAT. Jó beszélgetés persze most is megvolt, Tomciban ezt bírom, megtalálkozunk aztán egy századmásodperc elteltével már folynak is a sztorik a zsíros mopszokról, pelenkát szinkronizáló Lucáról, meg egyéb olyan témákról ami már jó lenne ha nem lenne téma de még az lesz vagy 40 évig. De a lényeg az az, hogy olyan taralmat kölcsönöz az egész estének, sőt, napnak egy ilyen Zrínyi-jellegű baráti ütközés, ami még 1 napig ellátja az embert kellő energiával a szürkehétköznap-státusú időszakok átvészeléséhez.

Szóval ezzel a váratlanul spontán pörformansszal kicsit visszarévedt az ember az egyetemi évekbe, amikor napközben -kis költői túlzással- oda mentél napfürdőzni ahova akartál, tavasszal tetszőleges délelőttön míg mindenki dolgozik a Margitszigeten focizhattál, egyszóval volt szabadság. No persze a helyzet nem drámai ma sem, valamit valamiért és nem bánom a mostani életszakaszt sem de ez az este nagyszerű nosztalgiát hozott. Tomcival csak egyet bántunk a végén: miért nem egymással szemben dolgozunk, akkor ebédidőben még adekvát napfényben követhettük volna el retrospektív szeánszunkat.

Ja és hogy miért érdemli meg Tamás (is) hogy külön posztban szerepelve hajózzon be a WFK járulékos elemeinek Valhallájába? Hát amikor pedzegettem neki a türbe kerítésénél, hogy bizony ha arra kerülne sor hogy egy punetti követelné hogy költözzek el miatta Wekerléről, azért erősen meggondolnám, Tomci úr erősen ráncolt szemöldökkel és "ne légy barom" arckifejezéssel majdnem ledobott az óbudai mélységekbe, kifejtve hogy örüljek Wekerlének mer' az jó. Hát, én meg örülök. Mer' igaza van : ).

Fotó: infovilag.hu és TarPress.hu

Az úgy volt, hogy nem találtunk sofőrt szombatra, így ugrott a zalai túra és a menetrend szerinti Honvéd-szopóálarc (ami, valljuk meg, azért nem olyan nagy baj). Így felkészülve a koraesti TV közvetítésre (melyre majd átcsoffadok a szülői házba, hogy Apu és Öccs társaságában abszolváljuk a szokásos pilgrimációt ami egy Kispest verés megtekintésével jár), az ebéd és a derbi közötti időt valahogy értelmesen akartam eltölteni. Erre pedig remek alkalmat kínál a Folyékony Kenyér blogon már beharangozott új, Hrabali-tematikájú söröző a Puskin utcában! Tavasz van, Hrabal, cseh és csapolt (!) sör, mi kell még? Mondjuk társaság, de a Designer megfáradt az előző napi Pivo-zásban, az egyetemi barátokkal előző nap találkoztam, Tomán Gergő nem egy sörissza harcos, a többi ismerős is foglalt... marad a szóló, abban (sajnos) már úgyis profi vagyok. Meg legalább ez még ellőhető a "fiatalságom" életérzés utolsó szikrájaként - legalább ilyenekre még meg tudom mozdítani magam.

A Kálvinra kiérve és bevetve magam a Múzeumkert oldalán a Rádió uralta tömbök felé a tavasz támadása már olyan letaglózó erővel döngölt a földbe mint egy valamire való Tranquillity koncert úgy a Fiction éra környékén. A macskaköveken csordogáló középdélutáni meleg napfény, az aranysárgán hunyorgó ablakok, a Múzeumkert emelt aljzatáról fejmagasságban kifele dőlő űberfűszeres virágillat és moha- valamint aljnövényzetszőnyeg vizuális csodája feledtetett minden semi-depós gondolatot és a Puskin utca elején az árnyékban feltűnő cégérre tekintve már a nyál is összefutott a számban az érzékeimet pedig a híres Prága-nyugalom szállta meg.

A Prága-nyugalom egy érdekes ügy, engem jellemzően ott szokott elérni, innen a név. Amikor csak ülsz kényelmesen egy korsó sör vagy egy illatozó hermelyn fölött és nem sietsz sehova, nincs kötelező program, nincs 8 fős széthúzó baráti társaság, nincs konf, nincs workshop, csak te vagy, a könyved, vagy  jobb esetben te és 2-3 jó barát vagy családtag. Ennyi. Nincs sietség, nincs stressz, nincs ideg. Van viszont nyugodtan hömpölygő Moldva, sok-sok macskakő és gázlámpás, csilingelő villamosok és minden utcasarkon utántöltés. Csoda. Ez az az a csoda amit hiába kerestem eddig más európai fővárosban. Persze vannak nagy kompetítorok, így Amszterdam a mesevilágával, Moszkva a szocreál monumentalizmusával, London a pubhangulatával, Madrid bájos külső munkásnegyedeivel és klasszicista közepével - mindegyik szép egyéjszakás kalandot kínál vonzó neccharisnyájában, de a feleségem már csak Prága marad.

És most Budapest egy pici kis krimójában ez a nyugalom talált el. Nem vagyok a híve az outsourcingolt megoldásoknak a vendéglátásban. Egy igazi csapolt Heineken Amszterdamban esik jól az Oude Kerktől 2-3 tömbnyire, egy vöröstéglás vendéglő kiülős részén, az előző esti spacecake mámort kipihenendő. Ale nem itthon üvegből hanem valahol a Baker Street környékén király vagy a Temze régi dokknegyedében a bárpultra toszott korsóból. És igen, a a cseh csapoltak az ódon Prága Zizkov-like külvárosaiban isteniek... mi ne idegen tollakkal ékeskedjünk,  ne Guinness sörözőket nyissunk, megvan a saját arc, azt kell erőltetni.

DE. A sör más. Itthon a gyalázatosan nullszintű sörkultúra hiányában én most vagy kijárok hetente Prágába amire azért se anyagi se időháttér nem adott sajnos - vagy keresek pótmegoldást. A Pivo ezt már megoldotta, igaz ott a finom sörökön és a közönségen túl a hangulat (azaz a kulisszák) azért deficites. A külcsín inkább hajaz egy angol pubra vagy egy '80as évek végi magyar húdemodernek vagyunk díszkocsmára mintsem a cseh főváros autentikus kis becsületsüllyesztőire. Most viszont itt a Hrabalban - hiába kicsi, hiába füstös - meglett ez az elveszettnek hitt kincs.

A sör remek. Visszafogott, nem harsány Bernard szűretlen, nem Kvasar-os extraság, inkább a Moravské Sklepny ipari csapolt söre rémlik fel- ipari abban az é rtelemben, hogy böcsületes iparosmunka, nem nagyipari, inkább céhes, természetesen. Na de nem kukkergríz, nem főzelékíz, hanem színtiszta cseh komló- és malátaaromák. Szombaton erősen gyógysörjelleggel hajtottam le egyetlen korsóval Francín Ászoksöréből, és nem hogy meggyógyított, de az első 2 korty másnapos funkcionalista söríze után már a cseh csodafeelin' jött át a szájpadlásomra. Vannak cseh sörkorik is, bár az utopenecüket elnézve, hát én szebbet csinálok, viszont a szőke csaposhölgy abszolút Prága-kategória, kedves, fiatalos, mosolygós, és profin csapolja a sört. Tán kinn járt továbbképzésre? 10 év ++ szerződés, azonnal.

Nos, 20 percet voltam ott, lehajtva a sörömet, tök egyedük a szép szombati délutánban, közben végignézve egy jó 60as arcot majd egy szakállas 40est akik csak beugrottak 1-1 korsóra és siettek tovább...-emberek, na erről beszéltem, ilyet csak Prágában látni, a hazafele egy korira beugró természetes és értő sörivót aki nem a szottyos Szalont vagy Borsodit tölti magába egy unikummal, hanem ad a minőségre és rutinnal dönti le az aranyszínű finomságot.... közben egy fejezetet elolvastam a Fever Pitchből is, na igen, ez délután, ez tavaszi délután, kérem szépen.

Vasárnap este Andrissal még visszatértünk, ekkor már egy pohárnyi Gyöngéd Barbár félbarnával is  megfejeltük Francín hibátlan Ászokját, és nem volt csalódás. A hely ekkor már zsúfolt volt, úgyhogy legközelebb itt is foglalni kell. Azt hiszem, találtam még egy kis oázist  Budapesten tehát - ami ha nem is Prága maga, de egy kis utánzata-szelete, ami viszont nagyon jól sikerült, Már csak Fatert meg a Doktorovics Doktort kell beoktrojálni a szúk boxba vagy valamelyik kisasztalhoz és teljes lesz a kép...

Fotóforrás: balatonblog.typepad.hu; zoldhullam.blog.fn.hu; images.travelpod.com.

"Az ünnepek azért fontosak mert tartalmassá teszik, mintegy strukturálják életünk"- nyilatkozta volt Radvánszki szobatárs itt a melóhelyen, és milyen igaza van. Az ünnepek, hagyományok valóban fontosak, főleg ha baráti társaságok kohéziós erejeként szolgálva töltik be meghatározó szerepüket adott közösség életében. A szakmai bikkfanyelvből most visszaszállva a földre, kissé visszatekintünk a múltba, bemutatva egy a fenti definíciónak bizony nagyon is megfelelő szép hagyományt - mely ugyan csupán részben érinti a WFK-t, annak 1-2 tiszteletbeli tagját azért nagyon is -  így jogos az most következő poszt.

2003-ig kell visszanyúlnunk, hogy a tradíció mélyére ássunk. Negyedév az ELTE-TTK-n, az első tavaszi napsugarak, március 10., ha minden igaz (igaz). Andris aznap jön haza Portugáliából a gimis énekkarral, nekünk meg az egyetemen hamarabb ért véget a nap, mint vártuk - így sörissza barátaimmal elindultunk valami finom malátaszerűség után nézni. A kínzó "hol fogyasszunk" kérdést végül is Tomci bajtárs "Legyen padbüfé" felkiáltása oldotta meg...

[padbüfé: szabad ég alatt, társaságban elkövetett palackozott ital, leggyakrabban sör fogyasztásának intézményesített megnevezése]

...s lőn beteljesülés - a lágymányosi lakótelep eldugott játszótereit járva körbe, markánsan fogytak is az akkor még egészségesen ótvar ízű Szalonok. Ha pedig egy SAtesz előtt elhúzol egy ilyen tematikus mézesmadzagot, várhatod hogy ő évek sorára előre felépít majd egy hagyományőrzés jelszóra felhúzott szériát, melyet ünnepnek elnevezni magától értetődő fordulat ismerve a Sütő-i gondolatvilág általános fordulatait. Nem meglepő, hogy így végül az első alkalom egyszeri eseményből igazi sorozattá, elnevezését-jogállását tekintve ünneppé, tematikáját nézve pedig a tavasz beérkeztének hozsannázásává, ha szabad így fogalmaznom, kultuszává vált.

[tavaszünnep: az év első, huzamosabb idejű szabadtéri tartózkodást lehetővé tevő, délután napközben 12 fokot meghaladó léghőmérsékletű napjainak tetszőlegesen kiválasztott egyikén padbüfé (lsd az előbb) jellegű catering  kíséretében a természet újjászületését és a geográfusi és kapcsolódó baráti szálak megünneplését betölteni hivatott kultusz, jellemzően Budapest előre kiválasztott, évente rotálódó kerületében]

Azóta évek teltek el. És a Tavaszünnepet nem lehet uniformizáltsággal vádolni. Volt már Tavaszünnep sok emberrel (2004) és kevéssel (2005) . Volt kirobbanóan vidám (2003) és sajnos szívzűrök miatti depós (2007), várakozó barátnő(k) miatti rövid (2006) és most kurvára nincs barátnőnk - életérzést hozó hosszú (2008)... Volt Tavaszünnep ami szolid volt (2004), és volt ami borzalmas véget ért a Máté-fokozatot tekintve (2007).  Látott már Tavaszünnepet a vörös Csepel de a polgári Gellérthegy is. Volt Tavaszünnep a saját kertben (2005) de szakmai helyen is, sörgyár-árnyékban (2007), sőt, 2010 elhozta az addig Budapest fókuszú ünnepkör nemhogy országos (Kazincbarcelona) de egyenesen nemzetközi hatókörűvé bővítését (Valencia- bár utóbbinál SAtesz barátunk hiába magyarázta Márkus mesternek a dolog mibenlétét az akkor még nem nagyon figyelt. Ma már értékelné, Pivó-s lelkesedéséből kiindulva, gyanítom, he-he). Fogyott Tavaszünnepen finom cseh sör Gyula jóvoltából a Gellérthegyen, és cefre-Ászok Kőbányán. Folyt itt a torkokba Szalon az ősidőkben - Attila orrából pedig  Szőke Ciklon az újidőkben (gyalázatos röhögtetők, átkozom nevetek).

A Tavaszünnep fontos hagyomány. nemcsak a legszebb évszakot, a természet tényleges újjászületését ünnepeljük, itt, de kicsit a barátságot is. Azt, hogy lassan 10 évvel az egyetemi végzés után is jó, ha ütközik a 7 különböző geográfus és még mindig bőven van közös hullámhossz. Összefújja a szél a szart, na. Nincs ott mindig mindenki, fluktuál a kezdőcsapat, de a keret változatlan. illetve mégsem. Időről-időre új arcok tűnnek fel 1-1 próbajátékra, és vannak visszatérő  tiszteletbeli geogr-arcok is, mint Andris. És így már bőven peri-WFK event-ként is aposztrofálhatjuk a Tavaszünnepet. Amit most meg is teszek.

Pénteken tehát Herminamező, a csapat újra bevetésen bár most rövidített játékban hisz estére Dzsoa úr és Joshi Bharat jönnek besöpörni a 30. X-hez járó gratulációkat Wekerlére. Mindenesetre én már most vágom a cetlit, hosszú lesz az első piros pad eléréséig tartó még hátralevő két nap...

Péntek. 10:45-re megyek be dolgozni. Napi négy órát dolgozom. Nem véletlen a kezdés időpontja. Így pont 14:45kor szabadulhatok.

Ülök a gépem előtt,nagy a csend körülöttem. Berakom szokás szerint a Lake of Tears-t a Gamma Ray-től és felmegyek gmail csetre. Már ott vívódik a másik szerencsétlen. „'Szevasz”-szal köszöntöm és indítjuk a visszaszámlálást. Néha kimegyek közben főzni egy teát. Pótcselekvés, ezzel is faragok néhány percet a péntekből. A percek lassan csepegnek,kínszenvedés az órára nézni.

De mégiscsak elérünk 14:30-ig, amikor már rajtra készen állunk. Pontosítjuk a találka időpontját. A hely stabil. A hentes a Budafoki úton, a sarkon. Doki indul előbb,hatalmas vigyorjelekkel.

Én is elindulok, közömbös tekintettel hazudom főnökömnek, hogy szépen haladok a melóval és jó hétvégét kívánok. Majd ki az ajtón. És akkor ritmust váltok. 3 helyett 5 km/órával csapatok. Felrémlik Doki feje és már kúszik is a vigyor az arcomon. Még jobban rákapcsolok. Megint kések 1 percet, így basztathat a hombárfejű, de olyan fordulatszámon pörgünk ekkorra, hogy már a zrikát se vesszük fel. Sőt, direkt jó!

60 méterről kiszúrom, már mosolyog, fel-alá járkál. Aztán ő is észrevesz és akkor már úgy mosolygunk, hogy görcsöl az arcizmom. Be a henteshez és kikérjük a csülköt, tormát, kenyeret, én savanyúságot is. Doki nagy rutinnal nem él az utóbbival. Így jobban kiszárad... Gyorsan toljuk be az eledelt, rám várni kell, gyorsítok kicsit a tempómon. Az utolsó falat kenyérrel kezemben indulunk el a 4-es 6-os felé. Gerjesztjük egymást a Bernardra, a sofőrt pedig arra, hogy taposson bele.

A nyugatinál futólépésben szállunk le. A Hegedűs utca sarkán megpillantjuk a Gáláns Rokkert, vagy ahogy jobban ismert, a Wekerlei Gyöngéd Hombárt. Munkától megfáradt arcára elkínzott mosolyt visz a két hülye látványa.

Megérkezünk. Elfoglaljuk a szokásos helyeket a pultnál és kirendeljünk a két Bernard szűretlent és az egy Nagyárpit. Hanacsek szorgosan csapol, ahogy tanítják, adott sör adott korsóba adott alátéttel. Dokival oltjuk a Gyöngéd Hombárt, aki biztos a saját igazában és lepergeti magáról a sértéseket. Attila beszámol a hetéről, mi meg prosztózunk, horkolás, sztoriba röhögés, de hát az nélkül nem mehet. Kérjük a következő korsót, variálunk, hogy most mit válasszunk. Ekkor megérkezik a borzalmas sutkák királya, egy jó Totó! És innen négyen zúdulunk lefele a lejtőn röhögve, de csak tekerjük a pedált, mert nekünk így jó!

...s szent Corvin útján suhant végig nesztelen

csöndes Március-előn, halovány napfényben

s találkozott velem...

Ady Endre (tudjuk, a költészet Metallicája) nyomdokain így lehetne röviden és patetikusan jellemezni az elmúlt 2 nap történéseit. Pénteken még a Vátiban senyvedve fájt a szívem a napos wekerlei kulisszák iránt, tegnap pedig a Kispest-Honvédot kísérgető önkéntes zarándoksorozatom debreceni stációja tartott távol a sweet home-tól. Ma viszont menthetetlenül itthon leszek...

Wekerle tavasszal egyszerűen kivédhetetlen. Gyönyörű, büszke, újjászülető... fenséges, élettel teli, reményt hordozó. Vibráló, bár még fáradtan, halványabban, mint a harsány májusi fieszták során, de már határozott mosollyal a szájsarkában. Wekerle és a tavasz a legjobb barátok, az évszak felöltözteti, kicsinosítja az öreg telepet, aki hálából gyengéden dédelgeti kebelén a márciust, az áprilist és a májust is...

A lakók is cserélődnek. A csöppnyi koleszterincinegék elégedetten tilinkóznak a még kopasz ágbogak között, azonban a vetési varjak köszönik szépen, veszik kalapjukat és egy érdes "alászolgája" kíséretében takarodnak vissza a mezőkre. Cserél a kispesti madárvilág, a 7-es számú Vetési Varjú helyére 13-massal Dolmányos Varjú áll be.

A tavasznak határozottan föld, homok, fűszer, rügy- és lombillata van az ódon telepen. És Soproni 1895 íze. A véget nem érő wekerlei krúzigok érája. A periódus, amikor Atesz is kimászik a mélydepóból és csöndben dúdolgatja a fridén-i sorokat (I feel like shit but at least i feel something) Az időszak ez, amikor a Sütő Sisters világmegválthatnak a zalaegerszegi úti blokkháznegyed játszóterein, amikor megélénkül a Murányi 6 kertje (és kukája üres kőbányais dobozokkal telik meg), amikor  a Dottore már ingujjban csapathat Fábihoz, és amikor esti kvaterkázásokra érkezhet egy disszertáció-írásban megfáradó Gergő, egy családdal kiautózó Tomci, vagy egy Valencia-busszal a Corvinra bekanyarodó Márkus mester.

Tavasz van. Megint és most már visszavonhatatlanul. Én meg kiosztok magamnak egy virtuális sallert azért hogy miért a szobában ostobáskodok blogolva - ki  is takarodik a Mundiba egy "évszámosért" , remélem azóta a Doktár is összeszedte magát.

A hétvége megannyi szép momentuma közül álljon itt a jegyzőkönyve a Bozsik-stadionban tett látogatásunknak is, hiszen nemhogy a WFK 3 vezetőségi tagja, de örök sztárvendégünk, Tomi is tiszteletét tette azon az eseményen ami egy magára valamit is adó fradista vagy kispesti honvédő számára az év futballmomentuma.

Igen, Kispest-Fradit rendeztek a hétvégén a 42-es végállomásánál és mi ott voltunk. A beszámoló fenn van a Honvéd-blogon, és nem kell megijedni, nem fogunk hagyományt csinálni a keresztbehivatkozásról, azért ennek úgy érzem helye van az emlékkönyvünkben (pláne hogy megint címlapot lőttem vele a Nemzeti Sporton. Öntömjént befejeztem). Doktor meg büszke lehet rám mert úgy fest, ha el nem is dobtam de legalább a homlokra toltam fel a vörös-fekete hemüt. Mondjuk csizmadia posszanásánál és Pruki sajtótájos eksönjénél nem sok hiányzott a kép lerombolásához! 

Zárásként még elférne ide egy videó, Márkus Tomi előadásában, sok "H" hanggal beröffentve a "Lhip-csei Peti, .........." klasszikust.

Ez is egy jó hétvége volt.

A Labda igazi, öreg, békebeli labda volt. Régisulis, még igazi bőrből készült, még valahol Európában. Nem számított mai gyereknek, a klasszik fehérre festett bőr felső rétege már le-lepattogzott megviselt felszínéről. Ő mégis büszke labda volt. Nem az a 2 játék után kipukkanós. Nem az a harsány színűre festett, aerodinamikailag brutálröppályássá képzett. Egyszerű bőrlabda volt. Focilabda.

Több, mint másfél évtizede tartott már wekerlei pályafutása. "Bizony, wekerlei" - merengett el néha a Labda -"nem ez a sznob, műfüves, bajnokságos úri huncutság...Igen, Wekerlén még rang labdának lenni. Bőrfocinak. Zsugának. Ezt már nem sokan értik meg..."-sóhajtott ismét a Labda és visszagurult a C54 konyhájának sarkában álldogáló sámli alá, ahol naphosszat kvaterkázott a szerszámosládával.

A Labda most jó kedvű volt. Reneszánszát élte. Az elmúlt hónapokban igazi újjászületést élt meg, a szó legnemesebb értelmében. Ő már letett mindenről az elmúlt években. A '90-es évek végi nagy wekerlei focizások a WSC teniszpályája melletti betonon, vagy a C54 hátsó gyepén (amíg Eszter néni ki nem hurcolta csoffadt testét megfegyelmezni a Vele focizó srácokat) már a múlt ködébe vesztek, Andris és Attila felnőttek, nem rúgták már annyit a wekerlei grundokon a cuccot. A Labda még 2000 fele került be abba a szörnyű sufniba a C67-ben, azóta tengette ott idejét, leeresztve, elhagyatva, dehonesztálódva, egerek, hősczinczérek, egy deviáns puhos galamb és egy adag plebejus pincebogár társaságában. "Elég deklasszált csapat"- emlékezett vissza a Labda.- "Csak az Attila bácsi régi Csepeljével értettem néha szót, vele egy szellemi szinten voltunk, kár, hogy őt meg ellopták..."
 

A Labdára esett eső, esett hó, mert a sufni már átriumosodott: teteje beszakadt, s a Labda ki lett téve az időjárás szeszélyének. Fehér felszíne felpattogzott, ő maga leerszetett, a belsője kotyogott benne, de nem adta fel: arcán elszánt, fogcsikorgató grimasszal állta az  idők próbáját és mikor az egyik, jólétben megfolyt pincebogár rákérdezett hogy mire ez a nagy rátartiság, ő csak annyit felelt elnézve a távolba: "Én Focilabda vagyok. Nem hagyhatom el magam." Noha ő is tudta: annyit várhat a jövőtől mint egy Kispest-szurker a mindenkori augusztusi idénykezdésekkor...

Az évek mentek. Az egyik nyár olyan volt mint a másik. Illetve...ez az utóbbi mégsem. A legutóbbi júliusban ugyanis régen látott hangulat lepte be Wekerlét. A nyitott ablakokból megint fociközvetítések zaja szállt az utcákra, gurgulázva őrjöngő családapák, fociszerető fiatal titánok ragadtak a TV elé, s bizony a meccsek után némelyeknek eszükbe jutott a gyerekkoruk hogy milyen jó is lenne egy igazit is focizni... Egyszercsak nyílt a sufniajtó. Srácok álltak a fényben, Andrist és Ateszt megismerte a Labda, bár nagyon megváltoztak, felnőttesedtek. Attilán szakáll volt, de amúgy csontos arca és szarkasztikus vigyora a régi volt. Csakúgy mint Öccse lelkesedése, bár őt nehezebben ismerte meg a Labda elsőre, hisz félhosszú haja újdonság volt a számára. A harmadik alak is ismerős volt, valahonnan... "Tán az a kis fürge szőke '98-ból?" -töprengett a Labda. Nézte a szőkét. Megemberesedett az is, olyan nick nolte-is csülkökkel állt az ajtóban, mint egy dór harcos. "Mit akarnak? Csak nem lomtalanítás? Hát így végzem?"-tűnődött a Labda. De a srácokon nem melegítőgatya, nem cipelős gúnya volt...rövidnadrág, furcsa fényes, címeres pólók, Attilán egy fehér fásliszerű anyag a térdén....meg egy negyedik srác is állt ott, szintén ilyen térdet védő csodával, és szürke pólóban. Attila megindult a Labda felé. "Nézd már, ez még megvan....le se eresztett nagyon" -kapta fel őt, a Labdát. Majd cinkosan a Labdára mosolygott.- Na ma játszol még egyet velünk, Öreg? -A Labda szédülni kezdett. A következő órákra nem is emlékezett pontosan. Pumpa jött, felfújták, kézkrémel leápolták felpattogtott felszínét, majd kivitték a wekerlei gimi betonpályájára. 2 órán át tartott a játék. Utána még havonta 2-szer ugyanennyi. Egyszer ősszel Andris és (igen, azóta kiderült, az időközben meghusosodott kis szomszéd szőke) elvitték sétálni is. "Aranyosak ezek a srácok"-mosolygott a Labda.-"Bár aznap olyan furcsán hőzöngtek, azért aranyosak".

A Labda így azt is megbocsátotta hogy milyen méltatlan körülmények között tartották évekig. "Sírhatnék"-szokta volt mondani-"a múlton, de minek. Most jól tartanak, vénségemre visszatértem a szakmába, és nem véletlenül nem a Tomi gyerek Dzsabulaniját hívják a meccsekre hanem engem. Mert én még bőrfoci voltam. Igaz, régisulis."

A Labda most is kinn ül a sámli alatt, szívja be a készülő ebéd gőzét, és boldog. Boldog, mert visszatérhetett a régi pályára, a régi élethez, és most már le se tér arról. És ő ezt meg is érdemli.

Elkészítették a  Libertadores-kupa sorsolását - tájékoztatta honlapunkat Joao V. Pinto, a Corvin Liga szervezési titkára. A korábbi kiváló csatár beszámolt arról is, hogy végül a rendőrségi bejárás pozitív eredménnyel zárult: a Bota stadiont alkalmasnak találták a torna megrendezésére. A közleményben foglaltak szerint az alábbi sorrendben kerül majd sor a csoportmérkőzésekre:

Rosario Central-Palmeiras

Sao Paolo FC - Botafogo RJ

Botafogo RJ - Rosario Central

Sao Palolo FC - Palmeiras

Palmeiras - Botafogo RJ

Sao Palolo FC - Rosario Central.

A mérkőzésekre a riói Carlos Alberto stadionban kerül sor, jegyek már nem kaphatók. A 30.000 férőhelyes arénába jelenleg 24.000-ren juthatnak be (az északi kapu mögötti szektorok betonomlás miatt lezárásra kerültek), ebből 18.000 jegy a hazai szurkolóké, míg a vendégdrukkerek 2000-2000 tikettet kaptak Pelé Eusebio Bota klubigazgató közlése alapján. 

Az esélyekről korai bármit is mondani; a Rosario csakúgy mint Márkus Tamás tavalyi csapata, a Boca, sötét lónak számít, ha a slecás edző felveszi a ritmust, bármi megtörténhet. A Bota középpályájáról Polato és Tyitov kiesése érzékeny veszteség, kérdés a fiatalok hogy bírják a terhelést. A Sao kezd összeállni, nem igazoltak sok új arcot, a szakértők őket tartják nagy favoritnak. A Palmeiras védekezése elsőrangú, kérdés, Dzson Tae-Sze-éket mennyire izzította be a góllövésre a Dottore.

A játékvezetői kör is kijelölésre került - ezt pedig Evald Stronktól, a korábbi híres német bírótól, jelenleg a Corvin Liga JB-elnökétől tudtuk meg. A lista: Jirí Backelith (cseh), Alejandro Aldama (mexikói), illetve két újabb arc, az amerikai Booth, illetve az idős korára nagyobb szerephez jutó francia Jeacques Ruby.

TV.: Gomb 1, szombat, 17.00. (16.00-tól felvezető show Kaplár F. Józseffel).

Az S.E. Palmeiras vezetősége szeretné megerősíteni azt a hírt, hogy a klub szándéka szerint részt kíván venni a soron következő Corvin Liga tornán. A vezetőség legkésőbb e hét közepéig erről tájékoztatja a liga elnökét. Miután az egyes médiumokban olyan hírek láttak napvilágot, amik rossz fényben tüntetik fel a klubot ezért úgy gondoljuk, hogy ezen sajtóközleményben rendezni kívánjuk a felmerült kérdéseket, kételyeket  a klubbal és annak vezetésével kapcsolatban.

A bulvármédiában megjelent vádak alaptalanok. Szeretnénk kiemelni, hogy a szurkolók támogatásukról biztosították a tulajdonost és megbíznak a vezetés által lefektetett hosszú távú stratégiában.

Tájékoztatjuk továbbá a média képviselőit és a szurkolókat, hogy a Palmeiras labdarúgó csapata a hét további napjain esedékes edzéseit zárt kapuk mögött tartja.

Megelőzendő a kósza pletykákat, a pénteki edzést Illés Elemér hivatalos csehországi útja miatti távolétében Janusz Gora megbízott szakmai igazgató tartja.

Adam Czell, CEO

Bombaként robbant a napokban a hír, miszerint a várakozásokkal ellentétben esetleg mégsem a Boca Juniors, hanem egy jóval kevésbé ismert klub, a Rosario Central képviselheti majd Argentínát a közelgő CL Libertadores kupán. A latin-amerikai telenovellaipar teljhatalmú ura, El Canarino a napokban hirtelen felindulásból vásárolta fel a csőd szélére jutott klubot, mely a kilencvenes években élte tiszavirág életű aranykorát (Copa Conmebol, 1995), napjainkban azonban jobbára csak vegetál. A közeljövőben megrendezésre kerülő latin-amerikai gombseregszemlén azonban újdonsült tulajdonosa rögtön lehetőséget is kíván adni legújabb szerzeményének a bizonyításra.

Bár a megalomániás szappanopera-gyárosról kevesen tudják, de igen közel áll hozzá a Bocához hasonlóan szintén kék-sárga kiscsapat. Mint nemrég az Olé-nak egy interjúban elmondta, "még akkor kedveltem meg őket, amikor a 2000-es Libertadores kupán egészen az elődöntőig meneteltek. Nem mellesleg ez volt az a bizonyos év, amikor a másik argentin klubom, a Boca Juniors megnyerte a sorozatot, majd kipicsázta a Real Madridot az Interkontinentális kupa döntőjében. Ugye."

A Rosario Central nem tartozik tehát világviszonylatban az ismertebb klubok közé, holott a Buenos Aires melletti város csapata az argentin futball egyik legfontosabb utánpótlásképző bázisa. Olyan játékosokat adott a világ labdarúgásának, mint a Valenciával komoly sikereket elérő Kily González, a korosztályos világbajnok Mauro Cetto és Pablo Vitti, vagy épp a Barcelonát is megjárt kapus, Roberto Bonano - ők négyen egyébként szerepelnek is El Canarino keretében.

Aki viszont egész biztosan nem lesz ott a Corvin Liga téli fordulóján, az Ángel di María, a klub akadémiájának egyik legutóbbi gyümölcse, akire a mester még tavaly nyáron haragudhatott meg, amiért a Real Madridhoz szerződött. Ügynökén keresztül di María úgy kommentálta kimaradásának hírét a keretből, hogy ő már a Real Madrid játékosa, ezért amúgy sem érdekelné holmi Corvin Ligás Libertadores kupa.

A klub történetének egyik érdekessége még az az anekdota, mely szerint a csapat hírhedt becenevét (canallas, azaz szemetek; Argentínában elég durvának számító jelző) akkor kapta, amikor még a 20-as években egy ízben nem volt hajlandó pályára lépni egy lepratelep megsegítésére szervezett jótékonysági mérkőzésen. Figyelemreméltó adalék, hogy a mérkőzésen végül őket helyettesítő városi rivális Newell's Old Boys azóta is a leprosos (leprások) becenévre hallgat. Úgy hírlik, a kissé nárcisztikus szappanopera-mogul azon döntésében, hogy megszerzi a gazdasági válságba került klubot, igen nagy szerepet játszott eme bájos történet.

Végül a telenovellás nem feledkezett meg leendő ellenfeleiről sem: "Don Attílio Botafogóját senkinek sem kell bemutatni, címvédőként hazai pályán rettentő erősek lesznek. Bár a hírek szerint jelentősen átalakult a csapat kerete, mi azonban nem dőlünk be a szemfényvesztésnek. Készünk ellenük, tudatosan, amennyire ez lehetséges. Il Dottore úr Palmeirasáról a felkészülés ezen szakaszában még nem sokat lehet tudni, annyi azonban biztos, hogy valamire nagyon készülhetnek, ha ennyire igyekeznek későbbre halasztatni a tornát. Ha engem kérdeznek, a félpályás gólokat gyakorolják, de a mi eszünkön nem járhatnak túl. Azért bízom benne, hogy a készülő Murányi utcai komplexumban az eredménytől függetlenül is vetítik majd a telenovelláinkat. Sütő "Dzsabuláni Killer" Andris barátom és az ő Sao Paulója pedig mindig mindenhol veszélyes ellenfél. A dizájnpápa nyilván most is meglepő taktikát készül felrajzolni a wekerlei gyepre, de egyébként is bármikor benne lehet az ujjaiban egy látványos tornagyőzelem. Azon leszünk, hogy ezt megakadályozzuk."

Noha csupán tegnap hirdették meg hivatalosan a jövő heti Libertadores-kupaküzdelmeket, melynek még az időpontja sem kőbe vésett, hiszen Illés Elemér Palmeiras tulaj jelenleg is egyeztet a brazíliai karneválszervezőkkel, hogy fellépése ne üsse a Liberatdores-küzdelmeket, egy másik klub, az örök eminens Bota már meg is küldte nevezett keretét a küzdelemsorozatra.

Mint arról már beszámoltunk tegnap, a Botafogo csapatnál jelentős változások zajlottak le az elmúlt hónapokban. A csődközeli helyzetbe kerülő Coveri veszteségei és Alex Kundera Jr. klubelnök Trinidadba szökése óta a pénz csak fogy a csapatnál, így több nagyobb fizetésű sztár úgy döntött, elhagyja a klubot. Őket fiatalokkal tervezi pótolni Sütő Attila vezetőedző, aki 2 légióssal azért kiegészítette keretét: az uruguayi első ligából hozva át a petropolisi edzőközpontba a tavalyi VB-n feltűnő Arevalo Ríos-t a Penaroltól, illetve a saját zenitjén már jócskán túllévő, olcsó, viszont bizonyítani akaro Alvaro Recobát a Danubio-tól.

A jelen Bota keret tehát így fest:

Összegezve a keretbeli változásokat az alábbi mozgások zajlottak le:

Távozott: Kohn és Grün (Hapoel Tel-Aviv), Tyitov (Amkar Perm), Polato (Newell’s Old Boys).

Érkezett: Bonaparte Santos, Juan Lopez, Gustavo Marcos, Evaristo, Gaston és Claudio (ifi-keretből), Arévalo Ríos (Peñarol), Recoba (Danubio), Valdír, Elanor, Artur Festas (Fluminense), Recoba (Danubio).

Hogy mindez mire lesz elég az még kérdéses. A szurkolói csoportok leghíresebbike, a "Sólymok" (nem írom le portugálul próbálkozva mert Tomi szénnéolt- a szerk.) vezetője mindenesetre optimista: "Attila a legnagyobb edző a ligában, ezt is megoldja majd"...

Orosz helyett spanyol lesz a Bota új második nyelve?

A fenti Moldova idézet nem azt jelzi hogy Gyuri bá előtt tisztelgünk az újabb poszttal, csupán a GOMB szó beoktrojálása egy neccesen vállalható kíncímbe volt a szándék. Az apropót az szolgáltatta, hogy örömteli hírről számolt be a Corvin-Liga hivatalos lapja, az Új Gomb. Úgy fest, hiába tombol (momentán igaz korlátozott erőkkel) a tél, az asztali sportfiesztákkal nem kell várnunk a melegebb nyári hónapokig. A tavaly nyári, nagy sikert hozó Libertadores kupa-kiírással egybekötött gombfocitorna ugyanis a hírek szerint megismétlődik rövidesen. Az alábbiakban az inkriminált cikket idézzük.

 "Kabáthoz a gombot?

Télen elkél a nagykabát a hideg időben, nagykabáthoz pedig gomb dukál. Így gondolják ezt a Corvin-Liga vezetői is, ugyanis örömteli kezdeményezésről adott hírt tegnap este a Liga sajtófőnöke, Hegyi Iván. „Bár a régi időkkel való összehasonlítás gyakorlatilag vállalhatatlan helyzetbe hozná a jelen gombedzőket -hol van már egy Pusztai, egy idősb Sütő a kispadokról?-, ettől ha eltekintek, azt el kell ismernem: remek kis talentumok vannak ma is kibontakozóban. Ennek örömére jelentem be hogy jövő héten, február 19-én, szombaton nagyszabású tornát rendezünk a Carlos Alberto-stadionban, a Corvin krt. 67. szám alatt.”

Hegyi arról is beszámolt, hogy a lebonyolítási formáról, illetve a játszott játék-altípusról még folynak a tárgyalások: 50-50 % esély van mind a hivatalos, leginkább Márkus Tamás nevével fémjelezhető asztali labdarúgásra és a Wekerlén inkább hagyományosabb gomfutballra is. A szervezők szerint a 4 meghívott edző közül bármelyik vállalja mindkét formációt, bár a pálya nagysága inkább a wekerlei mutációnak kedvezne. A lebonyolítási rend mindennek függvényében alakul: amennyiben asztali labdarúgó hétvégére kerül sor, várhatóan spanyol bajnoki küzdelmeket láthatnak a nézők, Valencia, Atletico Madrid, Barcelona, Rayo Vallecano felállással; viszont ha a wekerlei gomb-változaté lesz az utolsó szó, ismét Libertadores-kupát izgulhatunk végig.

A vezetőedzők közül ismét sztárvendégi státusban számíthatnak az eseményre kilátogatók a tavaly nyáron villám-berobbanást produkáló, a Boca Juniors-t Libertadores-második helyre kormányzó Márkus Tamásra. „El Canarino” optimizmusa és elszántsága csak nőtt az elmúlt időszakban, komolyan gondolja, hogy a gombfoci Villeneuve-jévé válva két szakágban is a csúcsra jusson.

Kérdéses Illés „Dottore” Elemér részvétele. A távközlési szcénában érdekelt impresszárió és mecénás jelenleg a Murányi utcában dolgozik egy új üzletközpont kiépítésén. Árnyalja a képet, hogy a Palmeiras szurkolók az utóbbi időben gyakran tüntetnek is a magyar edző-tulajdonos ellen, attól félve, hogy a szőke mester új McCabe-ként elsíbolja a klubot. S való igaz, eddig csak a shopping mall épül, az új stadionnak se híre se hamva a Murányiban….

A Sao Palolo tulaja, Sütő András pro-licences vizsgája (MOME-szakdolgozat-védés kódnév alatt) miatt ma nem volt elérhető, de Marcos Assuncao klubelnök jelezte a klub részvételét a tornán. A Botafogo RJ kapcsán pedig ide kívánkozó hír, hogy a hírek szerint sok légiósától fog a közeljövőben megszabadulni a klub, és az ifikre építene a jövőben a gárda pénzügyi gondok miatt – a főszponzor Coveri divatcég csődje okán. Mindenesetre az ificsapat tehetséges fiataljai (a historikus nevű Bonaparte Santos, és társai: Juan Lopez, Gustavo Marcos, Evaristo, Gaston és Claudio) kiegészülve a Fluminensétől visszarendelt hármassal (a középpályás Valdír és Elanor, illetve a csatár Artur Festas egyaránt Bota nevelések de már 2 és fél éve a Flu csapatában szerepelnek), hosszabb távon akár egy újabb nagy generációt alkothatnak Petropolisban.

Jövő nyárra pedig ne bahamai utakat tervezzen az egyszeri gombdrukker, ugyanis Márkus Tomi a hírek szerint monstre asztali labdarúgó-tornát szervez Lőrincen. Erre azt hiszem már Hegyi mester is csak csettinthet."

(Bodor László: Kabáthoz a gombot? Új Gomb, XXII. évf., 4. szám)

Van abban valami csodálatosan elgondolkodtató

ha az ember szürke, egyhangú kis hétköznapjait egész héten

egy azaz egy, MINDÖSSZE EGY program tudná feldobni

és rajta kívül álló remek munkaszervezés és körülmények csodás összjátéka következtében

végül pontosan abban az időpontban húzzák a fejére a

pvc alapanyagú, recsegően friss szopóálarcot.

BIZONY.

Most szépen elindulok haza, roller letámasztva a sarokba

és mindenki menjen a picsába....

Ps.:

Mindennél már csak az a szebb amikor a megbeszélés végén a Megbízó képviselője rámmosolyog és annyit mond: "szegény Attilának keresztülhúztuk az estéjét, elnézést kérünk így látatlanba is attól a lánytól".

EPIC.

Január 7.-én kedvenc magyar alakulatom igazán frappáns névnapi meglepetéssel szolgált: ekkora időzítette ugyanis a Nevergreen a volt WigWam klubba esedékes, az Imperium boxset-et népszerűsíteni hivatott lemezbemutató koncertjét. Mi természetesen ott voltunk a WFK képviseletében, Gudi kültagunkkal felvérteződve, az előzenekarokat félig kibekkelve, hogy a 11 óra felé a lefüggönyzött színpad előtt állva a hangfalakból felhangzó, számolatlanul toluló Kreaton intrók már dolby surround áramolva belénk nyomhassák fel az adrenalinszintet és a melanko-monumentométer bőszen kilengő mutatóját!

Az előtörténet sokak által ismert, ezt nem is kell ragozni: 2000 év eleje óta a NG nagy hazai kedvenc Andrisnál és nálam, a 2004-es megfáradásig karrierjük töretlenül ívelt felfelé mind hivatalosan, mind a WFK kognitív zenepalettáján, majd a 2007-es reuniont követően (bár hivatalosan sose oszlott fel a ’green, én ezt mégis egy ilyen reunitedként fogom fel) szép lassan megindult a renomé újjáépítése. Sikerrel, bizony, sikerrel, azt kell hogy mondjam!

A mostani koncert azon 3-4 közé tartozik életemben amiben abszolút nem találok kivetnivalót. Egy szám sem „ment el mellettem”, végig remek volt a hangzás, és sikerült elérni a 2005 téli pesti és 2007 őszi bécsi DT hangversenyek csoda-státusát is: azaz végig mosolyogva állok az 5.-6. sorok magasságában, a színpadról folyik le a zene, én meg érzem hogy töltődök fel…volt is mivel (és volt is honnan, a múlt évvégi nihilt tekintve).

Imperium boxset-bemutató révén a hangsúlyt ezúttal a régi klasszikusokra (is) helyezték a srácok, és bizony egy Sötét szív vagy egy 20000 év hiába széles mosolyt csaltak az arcomra. Ezek a régi, ízes doom témák, a közepükön a mai szinti- vagy rövid gitárszólós NG általános középrészek helyetti igazi mocskos, vánszorgós, betonozós középkori hangulatot árasztó (de nem a Rhapsody vagy a Haggarrd teátrális módján, kisztihand) varacskos momentumok már megvettek a koncert első tizede után. Sajna a későbbi lemezekről már nem volt ilyen bátor a válogatás, inkább a sztenderd slágerek jöttek, de mivel oly’ ritkán koncertezik manapság a zenekar, így ezek is kifogástalan élmények voltak.

Az Ispán Andris vendégszereplése miatt ezúttal ritmusozó Bobby és Erős Szabolcs kettőse rendesen megdöngette a koncerteken eddig csak egy gitárral hallott dalokat, így az Ősnemzés album kettőse, a Vérből vér és a Sír a csend egyszerűen hihetetlen élményt hoztak, T-72-es hadosztályként gyakva le a hallójáratokat. A koncert utolsó harmadára beérkező Simon Valentina által upgradelt Új Birodalmas dalok (a Fehér Orosz alatt konkrétan 1920-ban éreztem magam a polgárháborús orosz sztyepp felett) és még beérkező 1-2 régebbi szám is kellemes volt, az O Fortuna egyenesen új szintre elmelkedett a kísérteties női áriával. A végén persze visszataps, Furor és Ámok, iszonyat jól felépített koncert volt ez!

Öröm volt nézni a bandát, Erős Szabolcs jóval biztosabban és feelingesebben játszott mint tavalyi debütjén, Miki bácsi magához képest egyenesen „a kirobbanó hangulatban evör” leledzett,  Bobbyval való összenézéseik, grimaszaik 2000-be repítettek vissza… A dobosgyerek meg csépelt mint egy jó Piotr Wavrzeniuk a Lepaca Kliffoth-on. Jó volt, az egész, na…! Úgy fest az lett a 'green-nel mint a Metallicával- "vénségükre" a vérprofi koncertteljesítmány mellé a humánfaktor is maximális fordulatra pörög... bár ez náluk egyszer már megvolt, úgy 10 éve, csak vissza kelltt hozni. Visszahozták.

Azt hiszem zárásképpen bármely jó ismerősömnek CSAK ilyen koncertet kívánok a saját kedvenc bandájától, nekem 1 hétig dobta fel a kedvem ami ugye engem ismerve majdhogynem rekord, eddig erre korábban csak a DT volt képes, hogy konkrét „energizálást” hajtson végre rajtam, pozitívan… Kösz, NVRGRN, és ha lehet a következőig ne kelljen 1 évet várni :)

Új év kezdődött, doktor úr visszavett, nincs alkohol hét közben. Annál többet beszélünk róla hazafelé jövet munkából. Meg a kajákról. Szerda tájában ki is tűztük célként a hétvégére valami egyszerű alapanyagokból összeállítható, de érdekes elkészítésű finomság összehozását. Ez lett a Shepherd's pie, ami birkából készülne elvileg de mi marhából csináltuk mert így egyszerűbb volt.

Hozzá egy üveg Demeter Márton napi újbor, egy Gere Portugieser, egy nem emlékszem (ohhohhoo) meg egy Dokinál elmaradhatatlan balatoni Óvörös (ár-érték arányban legjobb, tudjuk). Egy jó film, Cluedo társasjáték, amiből Zsuzsi meg Attila nyert egy-egy kört. Akkori állapotomat mutatja, hogy próbáltam megkeverni a többieket azzal h minden kártyát a sajátjaim közül kérdeztem. Erre Doki megmutatja nekem Mrs. Scarlettet...

Annyi mindent hallunk szilveszteri műsor- és programajánlóként: EU elnökséget beharangozó megaparty (csak nehogy a résztvevőkbe fagyjon a stoetz a mínuszokban), buli itt és buli ott, fergeteges DJ fellépők, veteránok, miazmás. A fiatalok az alkohol és a K betűs népbetegség bűvöletében indulnak bevetésre; a középkorú harcosok megfontoltan, gyerekkel, vagy arra készülve (vagy gyerekkel még kurvára a láthatáron sem) óvatosan kortyolgatnak el 1-1 jó sört vagy pohár pezsgőt. Pezseg az egész város (Funes hogy lecsapná ezt a magas szóvicc-labdát...), pörög a nép, az nem létezik hogy van olyan szeglete a fővárosnak ahol nincs valami jellegadó rendezvény. "Gyere Wekerle"-sóhajtaná id. Mészöly Kálmán- "az nem létezik bazmeg hogy egyszer ne játszd ki magadból ami benned van, gyere". Hogy kedvenc kertvárosunk se maradjon le hát a mai nap sorjázó ajánlatok sorában és pörgessük kis garden city-nk self-marketingjét, jöjjön itt is egy kihagyhatatlan lehetőség az este eltöltésére.

SZILVESZTER WEKERLÉN

Miért jó ez?

Mert true arcokkal lehet nyomni a boogie-t, lesz itt Tomcibéjb aki egyenest a miskolci Gyertyánosból hozza a jóféle házi barnát, a Háziorvos és menyasszonya, Zsuzsi (előbbitől jöhet egy-két szkuzi) illetve meglepetésvendégként Gergő mester is feliratkozott a résztvevői listára, kivételesen otthon hagyva lenendás "NEMMMMMM"-jeit és doktori dogáját. A Kövér még kérdéses...

Mi lesz itt?

Igazi retro-zsúr, társasjátékok tömkelegével, SAtesz stand-up comedyvel (jajj) és cseh sörkorik manifesztálódásával az újévi asztalon. Utóbbiakat a derék Atec tette el napokkal ezelőtt így gyaníthatóan remekül összeértek e jeles napra melyre virradtunk.

Mik azok a cseh sörkorik?

Jóféle pácolt camambertsajt, ecetes lében (Liben?) eltett spekácky (szafaládécskák) illetve a már legendás lábszagimperátor. Róluk lásd a korábbi és jövendő posztokat.

Doktor úr agyfaszos?

Valamennyire biztos, szegénynek idén kijutott a jóból de azon leszünk hogy a gondok helyett inább a capoeirán járjon az esze a jó Dr Löwen Holliday-nek.

Ki hiányzik?

Egy jó Andris, aki most Erasmus afterparty-n csapatja a kies Párizsban. Szajnaparti szeánszok a szép cité-ben? Nincs kérdésünk. Várunk haza mindenesetre.

Mit kell még mondani?

Nem sokat. Talán annyit: Wekerle! Mér? Legjobb!

Ha ki kellene választanom a sör-TOP 5-ömet, amellett hogy piszkosul nehéz lenne a dolgom, jelenleg a következő kvintett körvonalazódna a hagymázas próbálkozás végén: Prazdroj 12 a hagyományos ligából, London's Pride (ha jól rémlik a neve) az ale-világból, a Novopacké világos bakja, a Charles V Brüsszelből, és a Schlenkerla Rauchbierjei közül a téli Urbock. Jelen írás témája ez utóbbi csoda.

Hagyomány nálam Karácsony tájékán hogy a szenteste fényét valami jóféle barna vagy bak főzettel emeljem a csontra bedurrantott wekerlei konvektor árnyékában. Eddigi éveim során ez a ser jobbára az obligát barna Kruso vagy valami közkeletűbb (könnyen beszerezhető) belga volt, mivel azonban idén Apu egyik bónuszajándékja egy a már Tomcin letesztelt német Festbier volt, Kacsa utca rájdom során bedobtam a szatyromba egy Urbockot is a Schlenkerla szortimentjéből.

Bamberg történelmi serfőzdéjéből, mely a helyi katedrális alatt (muhahahaha- hol máshol?!) rejtezik, érkezett a jelen delikvens. A szexi, exkőbányais vagy épp noroc-os egyenüveget idéző dizájnú flaska igazi csodát rejt - erről elégedetten bizonyosodtam meg a rántott ponty után. A márkatesó, szintén királyságos Marzenhez képest mivel itt baksört füstöltek meg a derék apátok, jóval markánsabb ízvilág köszön be - de nemcsak sörügyileg, hanem a füstölthúsos-kolbászos felhang terén is. Komolyan úgy éreztem magam a szopogatás közben, mintha egy parasztház padlásán egy jó oldalas mentén csorgatnák a számba a sört. Nem volt rossz élmény, enyhén szólva.

Exkluzivitását emeli, hogy az említett Marzen-nel szemben ezt csak télidőben kapni, időszakos főzetként kerül ki a pufók zsír-apátok értő, sörhabtól és bratwursttól csullogó ujjacskái közül. A derék zsírczukkok pedig értik a dolgukat: a főzet úgy lett egyszerre extrás hogy megmaradt jó baksörnek is, jellegzetességeit őrzi de a ráboruló füstös homály tovább gerjeszti a kiéhezett ízlelőbimbeaux-okat.

Az újítások iránt kevésbé fogékony Fater is elismerően szólt a cuccról bár nem bírva magával azért megcinkelte a füstaromát, mondván biztos valami E 12X-kódnevű adalékanyaggal turbózták fel a csöppnyi oktalan koleszterin-barátok az italt. Mikor azzal próbáltam érvelni, hogy a szerzetesek csak nem tesznek ilyet, Apu gyorsan és kegyetlenül összegzett: "Ők ne tennék? A szerzetesek a legnagyobb f*szok".

Mit lehet ehhez hozzátenni? Egészségünkre!

Azért valljuk meg, odab*sz.

2011 nem csak az EU elnökségünk (és ehhez kapcsolódó ká sok meló) miatt lesz emlékezetes számunkra. A jövő évbe áthajózást ugyanis két remek koncert segíti majd melyeken igyekszünk minimum 2 kopf/event létszámmal jelen lenni a WFK képviseletében. Nézzük, mi vár ránk a hangjegyek terén a következő hetekben.

2006 tele óta szép hagyomány a colorStar koncertek látogatása WFK körökben. Bár a tavalyi katartikus, Aalomadalom-ra és éjfélre befejeződő, iszonyatosan kiszámolt buli nehezen űberelhető, egy szolid pezsgős, táncolós cS azért minimális elvárásunk. A hazai elektro-tánczenei szoftrock (vagy minek hívjam) színtér számomra hosszútávon egyedüli bejövős bandája évről-évre stabil teljesítményt hoz élőben és a Gödörben ráadásul a vetítés is alaptartozék, ami mindig pluszban dob az adott koncerten. Az úristenkukacmennyponthu film Steffl-özésének hangulatát és a nyári, ezredfordulós Budapestet zseniálisan megidéző colorStar egyszerűen remek opció a hideg téli estén két ünnep közt, lemozogni a bejglit. Ajánljuk! Dec. 27, Gödör Klub.

Ha viszont az év eleji depressziót kell lemozogni...na akkor a Nevergreen-t nem ajánljuk :) Illetve dehogynem! A hazai metal szcéna komolyabb népszerűséget élvező, masszívabb közönségbázisú bandái közül a Never nemhogy az egyetlen vállalható alakulat - de kövezzen meg minden Quimbysznob élhacos, a Sear Bliss mellett az egyetlen nemzetközi színvonalú keményzenei gárdánk is itthonról. Magyar szöveggel meg egyenesen pionírek. Jellemző, hogy ehhez Újvidékről kellett érkezniük. Az ex-WigWamban igazi apokaliptikus monumentalizmus várható, egy a legszebb éveit idéző koncertteljesítményhez visszatért csapattal - a hangulatot megalapozó Matláry alapvetéseket sorjázó alapműinterjú mindezt remekül készíti elő. Ha meg kell mondani a tutit, az éjfekete monumento-melankólia hazai ajatollájánál jobb alanyt nem találunk :) Tudom hogy manapság inkább ciki az ilyen stílus hallgatása sokak szemében de ha valaki veszi a fáradtságot az elmélyülésben, a végén önmagára fogja komondani a "Takarodj" ukázt a korábbi ostoba kijelentésekért! UFF! >:) Garantált szórakozás arra érdemes fülűeknek január 7-én, a Club 202-ben.

Szóval lényeg a lényeg: 2 koncert, két stílus, két kötelező hangulati elem a téli sivárság átvészeléséhez. 

Utolsó munkanap idebenn idén, szoftosan agyfaszos szobatárssal, borsosmentateával, félig már összepakolt asztallal, Területi Agendával. Várom hogy jöjjön a KARÁCSONY HANGULAT de ez nem nagyon akaródzik... akkor ha már a feeling-nihil eluralkodóban, legalább toljunk egy gyors posztot, amivel ellensúlyozzuk a jobboldalt tündöklő "Kedved támadt a popsihoz?" kanécisztikailag legalábbis túltengő üzenetű hirdetést, leküzdve a zerkölcsi fertőt.

Karácsonyi szünet közeleg, 2 hét VÁTI nélkül, mire számíthat Wekerlétől ilyenkor a böcsületes kispolgár, pláne ha WFK-tag? Összegezzünk.

- havas utcák, megkapó tájkép, zseniális kora XX. századi kertvárosi outfit. Ráadásul a Mundi csak 10 perc séta ha frissítő Staropramenre vágyunk...

-...ha meg lélekmelegítőre, akkor a Tomci bébitől beszerzett závodi alma- és barackcsodák már frissen palackozva feszülnek a szekrényekben. Doktor úrról nem is beszélve aki a magyar gyümölcspaletta minden lehetséges elemének párlatát betárolta legendás légópincéjébe. Ahogy a helyi népdal zengi: "Aki fázik, eszetlen / nem lesz Doktár szűretlen".

- téli krúzing? Mér! Legjobb! Egy jó séta a csöndes utcákon, felújított Kós Károly térrel (Középmagyarországi ROP rulez) mindig default program az Ebenezer Howard-féle garden city mozgalom első hazai manifesztálódásaként is értelmezhető városrészben. A nagy hideg némileg riasztó lehet (ahogy Zodiákusnak, Kínában csapató kültagunknak fogalmaztam meg ma: még a vetési varjak és a kiscsombókok is visszahúzódnak ilyenkor védett zugaikba), azért az élmény az élmény marad.

- korcsolyaszezon! Noha a Designer kivételével mindenki tartózkodik a koritól mint sporttól, a "sör" szót a korcsolya elé oktrojálva mindjárt más a leányzó fekvése. Utopenec, Hermelyn, lábszagimperátor sajtkrém... e bulletpoint örömére holnap el is teszek 1-1 befőttesüveggel az első két delikvensből, legalább főzöcskézek egy kicsit!

- érzelgős esték. Háziorvos és leendő neje, a Háziorvosné, a Designer és Attilánk. Veretes névsor. A két ünnep között szem nem marad majd szárazon a kölcsönös ajándék- és szkúzosztáskor.

- sztárvendég. Egy jó Márkus Tomi. Cölöpkagyló, berkapörkölt, veteránok, miazmás. Márkus-sutkák nélkül nem igazi a téliszünet.

- évvégi mérkőzésdömping- sajnos már csak a TV-ben lévén a gombkedv már apadóban... Doktor úr szinkronja a "Szevasz" alapvetésre építve várhatóan sokak arcára csal fájdalmas mosolyt.

Szóval Wekerle, tél, trú mint mindig. Január elejére meg Gudit is kiinvitáljuk egy jó nyergelésre!

Sokszor polemizáltunk már azon hogy sörgasztronómia terén hazánk hol is helyezkedik a nagy európai palettán. Most nem fogok obszcenitásokat halmozni, de a lényeg: katasztrofális pozícióban. Nálunk a sör a nyár itala, a vedeléseké, amikor szomjas az ember- vagy a közértek / bevásárlóközpontok alsó polcairól nagy tételben lehalászott dobozoktól várt betompulásé. Ennek köszönhető az igénytelen német álnevű hazai sörutánzatok nagy forgalma és a tény hogy nálunk nincs sörgasztro-évszakolás. pedig nálunk boldogabb, sörszakértőbb régiókban Európában ez igen is létezik. Most, hogy itt a tél vegyük akkor sörre...ööö... sorra, hogy mit érdemes télvíz idején kezdeni a malátaszörppel.

A tél sörszempontból a barna v. a baksörök ideje, ez obligát megállapítás, de igaz.... Mind a testesebb ízvilágú barna, mind az alkohollal jobban terhelt bakok (legyen akár világos akár sötét) jobban megtalálják ilyenkor a helyüket, semmint a nyári forróságban. Ami bárkinek ajánlhatok ilyenkor, a minőségi cseh barnákon (Krusovice, Plzensky Master, Kozel barna, hogy a regionális próbálkozásokról, pl. Bernard, Novopacké, Cerna Hora, stb. ne is beszéljünk) túl, azok a német Marzen-ek (umlauttal) füstölt verziói, nyilván a Schenkerlával a topon. Az emelt alkoholfokúak közül pedig a különböző (nem Dreher!!) német vagy ausztriai bakok mellett az ale-világba tett kalandozások is erősen javallottak, mégpedig a belga szárnyról.

És ha beültünk a meleg szobába, kizárva a zord telet és poharunkat is megtöltöttük az ambróziával, már csak a megfelelő kori hiányzik. Itt jön be a képbe a Cesky konyha némely csodája. A nakladny hermelyn már kissé túl is van beszélve (ennek ellnére itt is kap majd egy posztot), de most egy másik cseh sörsajt-alapú korcsolyáról lesz szó.

Én először idén a Staro-sörházban kóstoltam a most bemutatandó finomságot, jó 11-es lagerrel öblítve le a nehéz falatokat. Az alapvetően rúzsflórás lábszag-imperátor sajtra épülő cseh sörsajtkrém eredetileg 2 féle sajtcsodából áll. Egyrészt egy, a német borsajtokra vagy a mi Pálpusztainkra emlékeztető, előrehaladott lábgomba-fertőzést izzadt cicagatyó-szőrbéléses csizma kombóban kihordó kövér kisgyermek talp-bukéjára hajazó merényletből, valamint egy semlegesebb ízű, vaj-állagú sajtból. Ehhez jönnek a tatárbifsztekesen a tálra odakészített hozzávalók, vagyis a fogyasztó maga keveri össze a saját krémadagját és kasírozza fel a decensen előkészített bagett-szeletére (többek között frissen csapolt sörhabbal is lazítva a kemény krémet. C'est magnifique). Wekerlén mi nem fasszolunk és a vajas-semleges sajtot is behelyettesítjük egy bibas czukorfalattal.


Cseh sörsajtkrém ahogy Wekerlén szeretik

Hozzávalók (6 személyre):
 

• 2 korong német borsajt
• 1 téglácska powl-pusztai
• 6 kávéskanál örölt bors
• 6 kávéskanál őrölt kömény
• 6 kávéskanál örölt dijoni mustár
• 6 kávéskanál őrölt apróra vágott vöröshagyma
• 6 kupica sörhab

Most hogy mindezt leírtam, szombaton meló után meg is hívok magamhoz egy-két arra érdemes töki tádét, hogy kóstolják meg a sörsajtkrém wekerlei manifesztálódását. A belépő mindössze egy jó barna vagy bak, azt mindenki hozzon...

Fotó: hvg.hu és deluxe.hu