Prága, 2010 ősze, U Hrocha, legjobb csapolt Pilsner a világon, amibe még a wekerlei faszagyerekek korelnöke sem tudott belekötni, ódon falak, hangulathegyek. Örök emlék!

Ma reggel e-mail fogad Turcsi barátomtól, a magyar animáció Lionel Messijétől. Ez a kép volt a tartalma! Miután visszamásztam a székemre, feljöttem ide leközölni...

Régebbi útjainkra, WFK-related kalandokra visszatekintő sorozatunk ezúttal 2010 tavaszának majd' két hetes Hispán körversenyére néz vissza, ösztöndíjas Designerrel, WFK-pályáját (még a saját tudtán kívül is) megkezdő Totóval, és az Atleti pályáján elérzékenyülő Attilával.

2010 tavaszának ékköve kétségkívül a spanyol trip volt. A hispániai út minden olyat tartalmazott ami Attila-mércével több, mint csábító: az egy hónapja nem látott Öccsel való találkozás, nagy kibeszélőshow-k, focimeccs-látogatások, és egy sztárvendég, Márkus Tomi személyében. Hogy vele az út hogy sült el, arra a legjobb példa a WFK által ráaggatott Totó név, illetve az augusztus végi WFK-elnökségkibővítési ünnepség. Tomi remekül idegenvezetett, programajánlatai, az Atleti és Valencia meccsekkel, a bikaviadallal és a számtalan tapasbározással kifogástalanok voltak (mondjuk minden napszakban elmentünk a Mestallához szakrálisan áldozni, de ez belefér, hehe).

A túrának több csúcspontja is volt: a Hajdú Bé klón pincérrel súlyosbított postai vendéglőbeli reggelizés Andrissal majd ugyanővele Madrid klasszicista központjának egy nap alatti laza bejárása...a Museó de Jamónbeli reggelik... Apu zenei nyomdokaiba lépés, csak míg ő anno  4 Rolling bakelitet, addig én 3 Rammstein CD-t szereztem be jó áron... az Atleti-stadionbeli ÉLMÉNY-este (A Vicente Calderón pont úgy festett ahogy képzeltem régi átgombozott éjszakákon), előtte tortillával, ajándékbolttal... és a Melankólia sétányával, végül happy end-del, Jurado dugójának köszönhetően... ugyanitt Vadi a gyepen... a Guernica előtti művész-ejtőzés, ihletett pillanatok a polgárháború korába repülve vissza... a tavasz apoteózisa a madridi botanikuskertben... illetve Valencia magában úgy ahogy volt.

Fotónak meg legyen itt életem első külföldi tavaszünnepének két pillanata, egyszer Tomival, egyszer Andrissal, miközben a Ciudad de las Artes vagy mi a fene (Tomi v. Andris majd úgyis kijavít) futurisztikus kulisszái előtt-között(-alatt-szét-össze-vissza) üldögélünk, fölöttünk és körülöttünk pedig terjeszkedik a nagy, mediterrán életérzés, kis sörökkel, sok olivabogyóval, nyugalommal, brazil szappanoperák díszleteit idéző kockaházak tömegével, és hamisíthatatlan tavasszal, barátság- és szabadság érzéssel. Ez a szürke hétköznapokon itthon legalább annyira hiányzik, mint a kraft a Mahou sörből, vagy az Aranylabda Forlán vitrinjéből - pedig mindkettő megérdemelné a hiányolt dolgot. Spanyolország tehát 2010 tavaszán győzött - kiütéssel.

Megkezdődött a lélektani hadviselés a nyárvégi-koraőszi torna előtt, mi kérünk elnézést.

Új sorozatunkban régebbi útjainkra tekintünk vissza, hangulatokat, pillanatképeket ragadva meg a múltból... Utakról, ahol a WFK jellegadó tagja(i) képviseltették magukat s maradandó élménnyel beégve a kognitív tudattalanba érkeztek haza az ódon kispesti munkástelep utcáira. Második epizódunk egy igazi mesevárosra tekint vissza, a 2006-os év e németalföldi trip miatt jóemlékű nyarára...

2006 nyara, valljuk meg, borzalmas volt. Ha van valami, ami miatt mégsem 100%-ig rándul görcsbe a gyomrom az oda való visszaemlékezéskor, az egy rövid kis augusztusi hét, amikor az egyetemi csapatból Joshi Bharat, Gyula és az utolsó pillanatokban hála az égnek becsatlakozó, így az út lazulásfaktorát jelentősen emelő Gergő társaságában kizúztunk Hollandiába. Keserédes egy hét volt az akkori állapotnak megfelelően, de a keser helyett itt mégis az édesen van a hangsúly.

Amszterdami meseváros, spacecake-es Józsi, ódon Utrecht, zseniális Den Haag. Jó kis út volt ez is...van mire emlékezni. A szállodai becsekket követően a belvárosi találkozásra Kriszékkel és a bestiális sütizésbe forduló estével, a kikapcsolhatatlan hajnali rádióadóként funkcionáló, majd a szállónk melletti parkban a bokrok közé szörnyeket vizionáló Lieszkovszky mesterrel... az egyik A'dami főtéren egymáson fetrengő, röhögőgörcsbe zuhanó Gergővel és Attilával... a 10 évente-egyszer-elengedem-magam vigyort magára 3 órán át feloktrojáló Gyulával...szemezgethetünk az emlékek tárházából.

Amszterdam meseváros, kezdtem az előbbi bekezdést és ehhez nincs mit hozzátenni. Az ott eltöltött 4 nap ezt végleg beleégette az agyamba. Addig Prága volt a favorit, azt hittem annál nincs szebb város Európában...-nos A'dam erre is választ adott, megtanítva: ne egy helyre vágyjál vissza hanem ismerj meg minél többet. Ha mást nem is adott volna, az Amstel folyó királynője már ezzel beírta volna magát a földrajzi alapvetések nagylexikonába. De adott még mást is, sok mindent...
 

A fotó, melyet kiemeltem, Józsi barátom, én és a ratyi bringa címmel szerepelt az egyik közösségi oldalon megbúvó profilomban sokáig - és ennél többet bajosan mondhatnánk a képről ha  a lényeget kérdezzük. Ha meg nem csak a lényeget, akkor tegyük hozzá: Amszterdam a maga vöröstéglás házaival, állandó fűszagával, hihetetlenül otthonos kávézóival, a mindig hideg és friss Heinekenjével, multikulti zsongásával, hangulatos csatornáival és egyszerűen utánozhatatlan miliőjével az a hely amit egyszer látni kell. Itt még a prűd Gyula is végigmegy a Kanéccentrumban Red Light Districten, Józsi is betolja a kötelező űrsütit, és egyáltalán, a geográfuscsapat legrobbanásveszélyesebb négyese is nagyobb zökkenők nélkül letolt itt egy hetet és mai is jó szívvel emlékszik a közös pillanatokra. Kell ennél több? Max más évszak. Tavasszal ugyanis még többet ad magából a holland főváros, nagy kár, hogy ezt az arcát kollegákkal és nem a barátaimmal láttam viszont 2 éve. De láttam, úgyhogy panaszkodás befejezve, ma este meg átnézek Anyuékhoz a kertbe, megtekinteni a kintről hozott hagymákból felnőtt tulipánjaink helyét, ahol jövőre megint kis A'dami mementók szirmait fújja majd a wekerlei márciusi szellő.

Új sorozatunkban régebbi útjainkra tekintünk vissza, ahol a WFK jellegadó tagja(i) képviseltették magukat s maradandó élménnyel beégve a kognitív tudattalanba érkeztek haza az ódon kispesti munkástelep utcáira. Mai első epizódunk az eszme hazájára tekint vissza, 2008 kánikulában és KGB-jelvényekben gazdag nyarára...

... borzalmasan meleg volt aznap. Nem meleg, forró... brutális forróság. Igazi keleti, mocskosan kontinentális. A beton, a macskakövek, a "régi" Arbaton zajló-zúgó moszkovita vásárlótömeg,  az "új" Arbaton a hőt ezerszeresen visszasugárzó heroikus Y-panelmonstrumok, betonba fagyott mementóiként a metropolisz egykori szocialista nagyságának... A Moszkva-parti csövik és a geográfusi homloklebenyek is rommáolvadtak a 40 fokban és a helyiérdekű czukkinák látványától, akik nem elég hogy permanensen sorjáztak egymás után az orosz fővárost átszelő folyó partján húzódó, korzónak bajosan nevezhető betonsétányon, de outfitjükkel porrázúzták a szemlélődő geografaták maradék optimizmusát is amint nagy rutinnal pattantak be a mellettük megálló highclass dzsipek anyósüléseire...

2 napig tartott a vonatutunk és végre ott voltunk.... el sem hittem. 6 nagy úti célom volt álmaimban, ebből abban a pillanatban a 2.-at is beteljesítettem. Moszkva. A 7 sztálini nővér szigorúan barázdálja az eget, a város fölött a hő és a szmog pöffeszkedik, a tömeg csak zsong. És mi ott vagyunk. Délelőtt már csekkoltuk Gudival a Vörös teret míg a többiek a szálláson kutlászkodtak és most nagy erőkkel jártuk a várost. De hát a hőség. A czukkinák. Kezdett elhomályosulni a kép...

Épp összeomlani készültem mikor érkezett az adekvát Tamási kéz az elnehezülő test és a depresszióba átcsúszó lélek alá s oly lendülettel lökött be egy sarki klasszik közért oldalán hogy majd levertem bemenet egy sőregfilét a polcról. "MOST kell pihennünk egyet!"- mondta ellentmondást nem tűrő vigyorral Tomci, és záporoztak be a kék Baltikák a kosárba, mind a hetünknek 1-1... hogy aztán 1 óra múlva már a 7-es, ezüstdobozos, literes verziókkal tegyük ugyanezt, a Moszkva túlpartján. Életem legkomfortosabb órái között van kétség nélkül az a parti füves lejtőn eltöltött 50 perc, Tomcival, Gyulával, Dokival és Nomád Gudival. Moszkva, hideg sör, barátok, a történelem meg a fejed fölött lebeg, Akszjonov és Bulgakov szelleme kuncog a bokrok mögött, a Kreml pedig vidám-baljósan vigyorog rád egy sztálini bajusz alól a távolban, súlyos emlékek sorát lebegtetve a historikus város felett... Már-már a Behemótot vagy Andropovot vártam előjönni a fák közül...

Nos, egyikük sem jött, 6 csodás nap viszont még igen. Sok ilyen nyár kéne még.

Katalónia fővárosában, a Valencia utcai edzőközpontban készül az utóbbi időben kudarcot kudarcra halmozó argentin válogatott a szeptember eleji gombseregszemlére, élén új szakvezetőjével, a Rosario Centraltól igazolt Canarinóval.

A megalomániás szakember kinevezése az albiceleste élére elég nagy port kavart, a hírhedt szappanoperamágnás ugyanis néhány hónapja fogadási botrányba keveredett, amely vádjai alól a mai napig sem tisztázta magát minden igényt kielégítően. Az argentin szövetség azonban úgy ítélte meg, hogy egy drogos és egy félhülye után tökéletesen illik a sorba egy bukott bukméker, ezért egy percig sem tétováztak, amikor esély nyílt a legutóbbi CL Libertadores-kupán a Centrallal ezüstérmet szerző edző leigazolására.

Mint a frissen kinevezett szakember elárulta, azért esett a választás a kevéssé ismert Valencia utcai edzőközpontra, mert itt nyugodtan, saját tempójukban, a világtól elvonultan készülhetnek fel a megmérettetésre. A valóság azonban minden bizonnyal az, hogy Canarino még mindig nemzetközi kőrözés alatt áll a fogadási botrányok nyomán, ezért semmiképp sem kockáztatná meg a torna kezdetéig, hogy visszatérjen Dél-Amerikába.

"Csapataim az utóbbi tornákon rendre javuló teljesítményt nyújtottak, a Boca egy éve bronzérmet szerzett, a Rosario tavasszal ezüstöt, benne van ebben a csapatban egy mégjobb eredmény" - árulta el a hirtelen posszanó szakvezető. Ami a keretet illeti, várhatóan fiatal tehetségek (pl. Guillermo Burdisso, Tino Costa) ugyanúgy lehetőséghez jutnak majd, mint ahogy néhány nagy öreg (Palermo, Claudio López, Carbonari) is pályára léphet majd a torna egyes mérkőzésein. De a pletykák szerint a Rosario Central kapujában tavasszal már bizonyító Buljubasich is behívót kaphat.

Ellenfeleiről kérdezve a kapitány elmondta, hogy az uruguayiak edzőjét egy tonna kagylóval készül lekenyerezni (sic!), de így is veszélyesek lesznek, a vendég japánok, ha megtanulnak addig szambázni, akkor nem lesz könnyű ellenük, ami pedig Szkúzi pápát illeti, ha befejezi addigra a házát, akkor a tornán valószínűleg ellenük kő kövön nem marad.

A szakvezető állítólag Maradonát kérte volna fel maga mellé pályaedzőnek, a hírek szerint azonban az isteni Diego a torna alatt inkább Dubajba megy kurvázni. Canarino segítője így várhatóan Gauchito, a '78-as argentínai vb kabalafigurája lesz.

Pillanatkép a Murányi 6.-ból egy konténerpakolásról. Balra Doki, jobbra Atesz posszan valamin...

Ülök a monitor előtt, munkaidő vége, mai penzum teljesítve. Jót futottam délelőtt, ami ki volt jelölve azt megcsináltam, s bár marad hétfőre is melaux rendesen, ez most oké érzés. Nem egy elcseszett nap, haladtam, oké, elégedett lehetek. A szomjúság már gyötör, lassan indulok a Hrabalba, ha minden igaz Faterral, ha nem mondja le a hátralevő fél órában a dolgot.

Nemcsak emiatt pezseg azonban a szívpitvarokban a vérem...(és ennek a mondatnak a leírása után le is zsibbadt a hipochonder karom, basszus, kell nekem ilyeneket költenem ha nem bírom). Vasárnap indul a bajnokság ugyanis.

A WFK nem fociblog, nem Honvédblog. Nevében. Lelkületében nagyon is az. Aki WFK-s az Honvédos is, legalább 15%-ban (hogy az obligát arányt beidézzem a Doktár kapcsán). Honvéd. A kispesti kerület városiasságának fő faktora. Mert nekem nem a piactér számít városformáló erőnek, nem a zárt típusú, sűrű beépítés, nem a négyzetkilométerre eső laksűrűség. Hanem ha van ott nagyhagyományú csapat. Kispesten van.

Kispest. Hány és hány szomorú hazakullogás emléke sejlik fel az Ady Endre úton. Jóval kevesebb, de így is hány meg hány nagy este, bajnoki ünneplések, győztes kupadöntők, hol Apuval ázva szarrá, hol a jó Totóval hőzöngve keresztül Újpesten. Én meg az ifjabbik Sütő Sister. A kizárás majd visszazárás utáni autós győri túra Faterral, ahol még Anyu is felült velünk a lelátóra és lelkesen tapsolt Dolcettiéknek.

Ma már nem divat NB1-es focit nézni, a "Bohócot" ahogy a labdabiztos blog-on hívjuk. Aki focifan az veri a nyálát a kinti nagyokra. Érdekes. Ha én külföldre kerülnék, akár Torinóba, Madridba vagy Münchenbe hogy a három legnnagyobb szentélyemnek otthont adó várost említsem, az se lenne ugyanaz mint a Kispest. A mi szakadt Honvédunk. A sokszor fájdalmasan faék-egyszerűségű szurkolóival. A sokszor öntelt Hemyvel. A lassan megint szétfoszladó Bozsikkal. De ez a miénk, és nekem egyszerűen nem kell más csapat. Ez a miénk, az enyém. A szotyolaszagot hozó szélell, a szembeszektor mögötti jegenyékkel (de szépek is tavasszal), a centerpálya most is frisszöld füvével, az esti rangadókon szálldosó éji bogarakkal a reflektorok fényében.

Kezdődik a szezon, ki tudja hányadszor rugaszkodunk neki úgy, hogy vakon bízunk a csodában, de tudjuk, 3-4 forduló és kezdődik az unalmas mókuskerék. Mégis, ennyi év, ennyi csalódás után is bizsereg az a szívpitvar, lüktet benne a vér, lüktet, mint a lábban a boogie, és hiába szólna most Doki hogy grillezzünk vasárnap, hiába hívna koncertre valamelyik haver holnapután este, hiába lenne (majdnem) bármi. Játszik a Honvéd, és én ott állok majd a kiégett füvű oldalpasszázson a játékoskijáró mellett, rugdosva a salakot és várva a csapatra meg a csodára.

Meddig csinálom ezt még? - kérdezik többen is. Azt hiszem még jó pár évig. Addig, míg ki nem költözök egyszer a stadion déli szomszédságában álló másik közintézménybe...

Addig azonban még remélem van egy kis időm. Úgyhogy arccal a szezon felé. Vasárnap. Hol vagy már...

Címerfotó: magyarfutball.hu.

...és ennél kell-e szebb?

Vegyélvissza kollega nevével ellentétben nem vett vissza, ellenben verset küld utólag a Doktár és Zsuzsi esküvőjére. Kicsit Kőbányai Villámgyors íze van a dolognak de mi szeressük.

Deák Bill Gyula - The Designer:

Dokiról dokinak

Wekerlén születtem, ott is nõttem fel
Vannak jobb helyek, de nekem megfelel
Tévében megnézem, ami nekem kell
Itt találtam asszonyt, itt temetnek el

Utáltam a könyvet, minek az egy srácnak?
Elvittek két napra Badacsonyba gyázznak
Sose tanultam meg befogni a számat
Jó sorom lett végül, megtettek (szkózi)pápának

Bár sok rajtam a hús - Ez a Wekerle szkúz!
A Zsuzsi pénzért nyúz - Ez a Wekerle szkúz!
Ha este mellé bújsz - Ez a Wekerle szkúz!
Ha nem teszed kinyúlsz - Ez a Wekerle szkúz!

Aztán visszajöttem, mentem a Hrabalba
Ihatok egész nap, mindig lesz maláta
Hívtak a Dugóék, egyszer sarokházba
Felvettem a sárgagatyát, ó én szegény árva

Ritkán, ha van idõm, a Pivóba lejárok
Ismerek mindenkit, wekerlei srácok
Nem tudnak rock and roll-t táncolni a lányok
Én már öreg vagyok, csak Bugattiban rázok

Az orrodban ha túrsz - Ez a Wekerle szkúz!
Ha valakit megfúrsz - Ez a Wekerle szkúz!
Az üveg utan nyúlsz - Ez a Wekerle szkúz!
Ha szaggat már a szkúz - Ez a Wekerle szkúz!

A kocsmában nincs juice - Ez a Wekerle szkúz!
Ez nem a Rolling Stones blues - Ez a Wekerle szkúz!
Szép csendesen kinyúlsz - Ez a Wekerle szkúz!
A szíved visszahúz - Ez a Wekerle szkúz!

Az ünnepi napok azért ünnepi napok, mert elmúlnak. Lezajlik a parádé, az ünnepeltek csöndben meghatódnak otthon, az esküvők, bálok, díjátadók sora véget ér, a résztvevők hazaszállingóznak. (Bál, díjátadó természetesen nem volt mostanság, szögezzük le,  mielőtt fennakad az olvasó, ezek említése csupán a poszt szakítószilárdságának növelése céljából történt meg - a szerk.). Jönnek a szürke hétköznapok.

Wekerlén sincs ez másképp. A Faszagyerekekkel sincs ez másképp. 30 lett az oktalan Doktor, 30 lett a gyöngédgyomrú barbár, születésnapi megköszöntő posztot kapott az egyik türzsolvasó, végül megházasodott Szkúzi Pápa és az általa alapított apácarend zárdafőnöknője, Szkuzanna (azóta Szkúziné néven kommentel is, aminek örül apró és nagy WFKs egyaránt).

Szóval mindez lezajlott, elmúlt, ködbe vész, az emlékek ködébe, amiről egyszer talán Bob és Miki művész urak kerekítenekegy kellően keserédes, kissé sem sablonos című opuszt Emlékek bús tengerén vagy az Alkony Hideg Mája címmel. Doktorék építkeznek tovább, Andris beleveti magát a munkáslétbe, Zsuzsi tovább okítja a a jobbikos utánpótlást, Tomi már ismét a Ramblas táján tanítgatja a kis 10 éves katalán lurkókat a jófejű hepik jellemrajzára, Ateszunk meg VÁTIzik, Honvédozik, Labdabiztosozik, ebben még legalább jó.

Wekerle pedig a Móricz-féle Úri Muri kulisszáit idéző kiégett gyepjeivel álmodja bele magát búsan a nyárba, várva az éltető őszt, amikor megint éled a WFK élet. Alszik tehát a telep a bágyadt forróságban. Az egész? No nem egészen. Azért egy platánfán, két Löwen zárpecekből fabrikált jancsiszeggel kifüggesztve ott lóg egy közlemény, ami a WFK-ban bekövetkezett adminisztratíve kismértékű, ám annál jelentősebb kihatású változásról tájékoztatja a wekerlei lakosokat, WFK-tagokat, szimpatizánsokat és a Kós téri Holstenből kitántorgó gyakorló alkeszeket:

A Wekerlei Faszagyerekek Klubjának vezetősége bejelenti, hogy visszamenőlegesen 2011. július harmadikai hatállyal a WFK igazgatótanácsának taglétszámát 3-ról 4 fősre bővíti. A 4. tag az eddig kül- majd levelező tagként számontartott, ám az elmúlt hónapokban a WFK fenntartásáért és népszerűsítéséért végzett fáradhatatlan prózaíró és sutkamondó munkássága, illetve a WFK belső kohézióját a mezuniformizáció eszözével is erősítő innovatív fellépése miatt TISZTELETBELI WEKERLEI FASZAGYEREKKÉ előléptetett Márkus Tamás a.k.a. Charro, a.k.a. egy_jó_Totó, a.k.a. Toti. "Totó" feladata a jövőben a katalán hombárügyi WFK külbiztosság vezetése, illetve hazalátogatásai során a WFK üléseken és seggezéseken való kötelező részvétel, illetve GyB-vel karültve a WFK gombfutballéletének felélesztése és ápolása. Az új igazgatótanácsi tag felszentelésére a Hrabal műintézményben kerül sor 2011. augusztusában. Kelt: 2011. július 10. Szignálta: Doc Holliday igazgatótanácsi elnök, Gyöngéd Barbár szóvivő, és Vegyélvissza humánpolitikai biztos.

Hát így megy ez. A közleményt még egy darabig fújja a szél a platánfán, aztán letépi egy arra szálló bárdolatlan vetési varjú. De a hír azért elér Katalóniába. Hogy is volt az a mondás a WFK munkásmozgalmi pantheón-beli örökbérletes hellyel...? Nos, láthatjuk: a wekerlei faszagyerekek nem a levegőbe beszélnek. Totó, várunk vissza.   

Totó beszámolóját teszem közzé kapásból rá...szva a Pulitzert!:

Egybekelt a hombárok hombára és kedvese, a hombárok birodalmának immáron uralkodónője is van. Megható pillanatok, mosolyfakasztó jelenetek, önfeledt dajdajozás, valamint Ment a hűtlen nehéz fejjel. A hombárvilág legnagyobb eseményén celebek sora tette tiszteletét.

Díszhombárok és rokonok, barátok sora gyülekezett szombat délután a wekerlei Szent Hombár templom előtt, hogy tanúi legyenek I. Szkúzi pápa és kedvese, Faragó Zsuzsanna történelmi frigyének, mely tehát egyúttal egy új korszak kezdetét is jelenti a hombáridőszámításban.

A templom előtt szép idő és egy gyönyörű Mustang várta a násznépet. Sokak meglepetésére a Mustang sofőre nem más volt, mint a Bikini frontembere, D. Nagy Lajos, aki azonban szerencsére a templomi ceremónia alatt ezúttal nem kezdett rá a Részegen ki visz majd haza c. örökbecsűre. A ceremónia egyébiránt rendben lezajlott, az átmulatott éjszakáról érkező Totó sem horkolt túl hangosan a huszonharmadik sorban, a felek a tervnek megfelelően megegyeztek abban, hogy összekötik életüket.

A szertartást követően kis eső, erősödő szél, majd nászmenet következett, melynek bevezető elemeként Zetor úr a kocsi hátsóüléséről próbálta meg látványos mozdulatokkal eltávolítani a gyerekülést, de ennek igazából semmi köze sincs a nászmenethez.

A délután csúcspontja volt a kispesti Halásztanya kerthelyiségében megrendezett polgári ceremónia, melyet a jelenlévők egy hölgytagjának (szemtanúk szerint maga az anyakönyvvezető volt az) orbitális perecelése vezetett fel. A közelben álló Egon Bondy költő-művész a látványos esetet a következő szavakkal kommentálta: "Hát ez valami egészen gyönyörűséges momentum volt! Ha ez velem történik meg, abból csodálatos költeményt írok, az kurvafix!" Majd lehúzott egy újabb korsó sört.

A ceremónia első felszólalójaként az újdonsült Szkúziné jelentette ki, hogy igen, mégis inkább marad eredeti elhatározásánál, és összeköti életét a mellette elterülő Dottoréval, majd ezt követően maga Dottore úr is megerősítette, hogy igen, most már inni kéne valamit. Az esemény során közismert dalok is felcsendültek, majd a ceremónia végén a két felszólaló virágokat és palackozott alkoholt osztott szét az egybegyűltek között. Kisebb rémületet keltett, amikor egy csokor virág váratlanul a násznép hölgytagjai közé csapódott, de szerencsére mindenki megúszta komolyabb sérülés nélkül. A csokrot elkapó hölgy párjáról ez nem feltétlenül jelenthető ki.

Következett a lakoma, melyet a vőfély rímekbe szabott szavai vezettek fel. Az enyhülést hozó aperitif után jött a vacsora, melyet Zoltán atya élőben közvetített és kommentált twitteren a mobiltelefonjáról. Két fogás között egy látványos "vőfély kontra Zsuzsi nagybátyja" szópárbaj kezdett kibontakozni, melyet az egybegyűltek egyöntetű véleménye szerint a rokon nyert technikai k.o.-val. A megsemmisült vőfély később az este során mindent egylapra feltéve próbált visszavágni az elszenvedett pofonokért, de Gyöngéd Barbár szerint (aki később az este Don Juanja címet is kiérdemelte) ez a meccs már az első kapuralövés után eldőlt.

Az este ezt követően felszabadult duhajkodásba csapott át, melynek hangulatát az idő múlásával torta, töltött káposzta, valamint a Sütő-szülők igyekeztek tovább fokozni, meglehetős sikerrel. Emlékezetes momentum volt, amikor hajnaltájt id. Sütő Attila úgy kétpercnyi mély hallgatás és maga-elé-meredés után egykedvűen, ám határozottan kijelentette, hogy "basszameg, maradok Honvéd-drukker", majd távozott a teremből. A parkettet ellepte a táncoslábú násznép, melyből kiemelkedett az O.Eszter, S. András, S. Attila, M. Tamás kvartett, de még ők sem tudtak túltenni az újdonsült Szkúzinén és férjén, az Edda- és Piramis dalszövegeket magából kikelve üvöltöző dokin.

Későre járt már az idő, amikor, az est egyik legszebb jeleneteként, az ara indulóban lévő bátyja, Balázs látványos mozdulattal csavarta ki magát az őt hazarángatni óhajtó párja karjából, hogy egy méglátványosabb mozdulattal az utolsó kortyokat is kihörpintse a borosüveg aljáról. Akik látták, egy ideig nem felejtik azt a finom mozdulatsort.

Hajnaltájt Totó hombár, finom érzékről tanúbizonyságot téve, búcsúzóul még lelkesen gratulált az arra elhaladó mosolygós örömapának a vacsora során előadott emlékezetes beszédéért, majd miután Botrány Bandi halkan megjegyezte, hogy az nem ő volt, hanem Zsuzsi nagybátyja, másodpercnyi kínos csend állt be, ám azt követően a két hombár röhögve húzott egyet fröccséből. Mindegy volt már akkor. (Az örömapa becsületére szóljon, hogy bár egy fél pillanatig nem tudta hova tenni a különös dícséretet, azt követően azonban udvariasan megköszönte azt és továbbment.)

Szóval emlékezetes napot szerzett a jövő hombáranyuja és hombárapuja rokonaiknak és barátaiknak. Ha közös életük csak feleannyira lesz idilli, mint ez az este, a hombárvilág nyugodt lehet: az önfeledt, örömteli hombárkodás további generációkra biztosítva van.

Még csöpörgött, de már alábbhagyóban az eső, mikor kigurultam a C54 kapuján és a Határ út felé vettem az irányt. Az eső utáni Wekerle izomból árasztotta a legjobb koranyári hangulatot a letekert ablakokon át lehelgetve be frissességet a kocsiba, így az este váratlanul szólóprogrammá avanzsálása sem szomorított már annyira. 8-ra parkoltam le FF-t a Felvonulási téren aztán jöhetett is a keresztülcsapatás a Városligeten. A rohadó termések ZOO-like szaga még jobban megalapozta a kedvem (ahol állatkertszag terjeng, ott csak jó jöhet), és az oszladozó felhők közül kibukkanó koraesti égbolt is fokozta a hatást. Kvázi-hűvös nyáreste, koncert, fasza. Mi kell még?

Hát sor az nem. Pedig itt volt. A szabadtér kapujáig nyúlt a PeCsa fedett részének bejáratától kezdődő sor, amely elsőre  ijesztően hatott. Szerencsére fél óra alatt végeztem vele, így közben volt idő megfigyelni a közönséget. Meglepett a számu(n)k: nem hittem hogy ennyi BLS pólós fazon lesz a helyszínen. Zakk szabadcsapata igazi kultzenekarrá nőtt tehát az évek alatt, jobb is hogy nem Ozzynál pazarolja riffjeit a redneck jersey-i gitárhős, hisz az Öreg csak néhány riffját hasznosította mostanság, míg nem jött GusG, itt viszont írhatja a slágereit tonnaszám.

Odabenn aztán a 2 órás várakozás lelohasztott. Na ezért nem jó egyedül koncertre menni. Mindenki párosával grasszált, vagy kisebb bandák verődtek egybe. Én meg számoltam vissza az időt kezdésig. A közönség összetétele nem volt meglepő: inkább 25 feletti arcok, jónéhány kamionos / motoros arculat, egy Ossian pólós már nem szomjas 50-es csóka...ő még sajna előkerül a sztori folyamán... és sok igen kulturált kinézetű leányzat. E téren erős a fejlődés, a kora 2000-res évek hazai metalkoncertjein a gothica mónikákon vagy az ordas részeg metálböllérkirálynőkön kívül nem nagyon volt női lény a láthatáron. Ez szép. Kár hogy közben megöregedtem : )

9 körül végre kezdett az Archer, az előbanda. Végre? 2 szám után úgy éreztem magam mintha visszateleportáltak volna az időben 2002-be a TotalMetal klubba az Asylum Pincébe, vagy egy ősmetalfestre, mondjuk a WigWamba... aj-jajj. Neandervölgyi technikájú dobos, vállalható ám unalmas énekhangú vokalista, a basszusgitárnál pedig öltözékre-fizimiskára egy klasszikusan kemény VÁTIs nap után megzuhant Zetor, aki úgy fogta bárdját, mintha a Doki tanította volna erre őt 6 Ottakringer és egy Jalapeno után. Czukor. Maga a műsor nem annyira. Szerencsére fél óra után letakarodtak. Nagyot küzdöttek és nem voltak ellenszenves arcok de azért ez itt kevéske volt.

Az uccsó szám alatt rutinosan kihúztam a bárpulthoz és régi, 2005-ös tervem beteljesítve vettem 2 alkoholmentes Stellát. No nem ez volt a 2005-ös terv, hogy 2 dobozt egyszer beverjek ebből a lőréből, hanem hogy Zakkot úgy nézzek: hátsó sorból, nyugodtan, nem lökdösődés közepette, hallva minden egyes hangot s közben eregetve le torkomon az ízügyi aláfestést. Kocsival jöttem, így a Borsodi (micsoda minőségi ugrás, hmmm...) kiesett, maradt a N.A. Stella. Egy előnye volt hogy olyan vaskos a habja és olyan tartós mint egy Barbon borotvahab, így konzerválta a borzalmas árpalé-utánzat hőmérsékletét és decensen szénsavmentes állagát a konci kezdetéig. Mert addig terveztem várni az itallal. Ebből az lett hogy az első korsót eltüntettem 30 perc kínlódás után, BLS-ék ugyanis sokáig húzták a közönséget... Aztán végre 10 óra 10 perckor a színpadot takaró orbitális BLS logóval díszített fekete vászon mögött s a teremben is kialudtak a fények. KEZDŐDIK...

Elillant hangulatom 1 perc alatt visszahozta a 3 perces intro, ami kb. a Shot to Hell valamelyik átvezetője volt de erre nem esküszöm meg. Mag a vászon mögött kigyúltak a fények, bedurrant Zakk gitárja, de úgy, hogy a farpofáim is vigyázzba álltak tőle, majd vászon le, Crazy Horse bedörren, ott áll a zenekar 3 fője, majd hátulról előrerobban Zakk, aki 2szer akkora mint a többi srác, fején egy gigantomán apacs tollas fejdísszel. ATYA GATYA...! A látvány is letaglózó volt, de a zene...végre vállalható, izmos hangzás, mondjuk nem csoda, a színpad hátában vagy 30 Marshall láda volt egymásra pakolva, igazi falat alkotva ott. Az első két verze döngölésébe beleszédültem majd jött a szóló, Zakk felugrott egy kis emelvényre és szakította amit kellett, mint egy elbaszott sziú sámán, beszarás, komolyan, beszarás, tátott szájjal néztem a megdőlt korsómból csöpögött a sör... A dal végén egy Good Evening Budapest, majd szünet nélküli gitárhang mellett Zakk a sarokba b*szta a fejdíszt és elkezdték a Funeral Bellt. Na itt már csak egy bááááázmeg-re futotta az erőmből, sör beküldve, és bár mostanában már nem táncikálok koncerten itt nem lehetett kibírni a léggitár-headbang kettős nélkül és ordítva a szöveget... Mi jöhet még? A szám végén ismét nem csöndesednek a gitárok, viszont a magnóból a háttérből fura zörejek? Csak nem...? DE!!! Bleed for me...! Na itt kiszálltam. Kedvenc 2 számom Zakktől egymás után egy jó Crazy Horse-t követően, gondoltam ennyi, kész, megyek haza... Kegyetlen volt a Bleed is, közönség tombol, majd beszakad a PeCsa teteje, a BLS team döngöl mint valami elszabadult légkalapács. Következik a Demise of Sanity. Erre is ki számított? Jelentem elolvadtam a gyönyörűségtől hátul, már nem rázom a fejem sem csak vigyorgok mint a halloween-es sütőtök...micsoda este...

Az ütem nem hagy alább... Sorra jönnek a jobbnál jobb dalok. Az új lemezről a Godspeed Hellbound az igazán nagy élmény, de jó hallani a Sonic Brew debüt réges régi, whiskey áztatta Born to Lose vánszorgó sludge-doom-ősrockját is. Zakk minden számban ugyanazzal a koreóval nyomja a szólóit, emelvényre fel, s mint egy favágó a láncfűrésszel, úgy küzd, de mégis játszi könnyedséggel. Amikor meg énekel, a hangja tiszta, erős. Limitált terjedelmű de amit kell azt nagyon hozza. Hetfield mellett a másik ember aki maga a METAL. A dobos pedig egy vadparaszt, csépeli a bőröket, nem üti, hanem csépeli...hát mindjárt kiájulok. Jól is jön ekkor a pihi. Dobszóló - kvázi vállalható- majd lírázás, zongora be, Zakk pedig metalos Axl Roseként mögételepszik és csodásan elnyomják a Darkest Days-t. Erre jelenik meg előttem az 50-es Ossianos mátébácsi, és totál beszűrt tekintettel lenyom előttem egy olyan onemanshow-t ami a Schmitt Pál ás neje által prezentált '80-as évekbeli esti tornáknak is dicsőségére vált volna. Hihetetlen mozgásszínház. Mert egy kis mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most  fel... Aztán szerencsére elhúz, lehet megint a bulira koncentrálni. Mert van mire. Előbb még Zakk ugyan szónikusan elposszan és nyom egy 5 perces szólót, hát lehet szentségtörés de ehelyett inkább egy másik szám jobb lett volna, kissé uncsi volt ugyanazt a 3 elemet 4 ismétlésben végignézni de legalább volt idő egy WC-körre. Viszont miután a többiek visszajöttek a színpadra, következhetett az amúgy is odabaszós este oly lezárása hogy utána az ember úgy ment haza hogy azt hitte, az éjszakát a felajzott Assamnál, a budapesti ZOO új elefántbikájánál töltötte párzási periódus idején...

A végső csapás-szekció érkezik tehát, Fire it Up-os visszajövetel, majd Suicide Messiah (az est egyik csúcspontja), itt már hangom nincs, aztán Concrete Jungle, majd Zakk és Nick Catanese is kétnyakú gitárt ölt és (bocs, nincs rá jobb szó, de) kurvafeelingesen eltolják a Blessed Hellride-ot, és akkor már nincs más hátra, minthogy Zakk elköszön, szevasztok, ennyi volt, most még jön egy utolsó zúzás, are you ready? Persze mindenki ready, én már előre éneklem az első sort mert nem jöhet más, mint...persze hogy a Stillborn. PeCsa tető meglazul, jövő héten újravizsgáltathatják a statikusokkal, dal végén extázis, Zakk elköszön, 3 égtáj felé is megcsillogtatva a metalmodorosság nonpluszultráját, a gorillaként való mellöklözést, majd ölelkezés a csapattagokkal. Amerikai, kicsit bugyuta, kicsit nyál, de egy ilyen este után ki nem sz.ja le, óriási koncert volt - csak rövid.    

Hazafele a Felvonulásira sétálva a Liget a legszebb eső utáni állapotában leledzve csodás környezeti levezetését adta egy nagy estének. Nehezen indult, egyedül voltam aztán mégis az év egyik legjobb koncertjével a tarsolyban tértem haza. Ma egész reggel BLS dobol a tudatalattimban, úgyhogy szegény Gere Lutzie szobatárs kiképzése mindjárt folytatódik.

"Fire it up
Let the engines roll
It's time to burn it down
Keep bleeding on 'til the day you die
Forever love it loud
Yeah"

TRACKLIST, kb.
Intro
Crazy Horse
Funeral Bell
Bleed for me
Demise of Sanity
Overlord
Born to Lose
Parade of the Dead
dobszóló
Darkest Days
gitárszóló
Fire it Up
Godspeed Hellbound
Concrete Jungle
Blessed Hellride
Stillborn

Érdekes ez az egész. Amikor 2006-07 táján Andrissal felugrottam Márkus Tomihoz egy vendégségbe úgy 20 percre, bár az összes ottani arc közül ő volt már egyből a legközvetlenebb, nem hittem volna hogy valaha heti-havi rendszerességgel ütközünk vele. Mármint Andris mellett Dokk és én is... Aztán jött a 2009 decemberi Honvéd DVD-nézés, majd közös spanyol út  Öccsnél, ahol Tomi szénnélőtt minket olyan programfelhozatallal mint egy profi idegenvezető.

Aztán Andris még Valenciában, mi haza, és Tomival egyre több lett a wekerlei kvaterka. Előbb csak meccsek. Ma már -ha itthon van- pénteki Hrabalok, Pivók. Aztán a GOMBFOCI. Tomi az asztali labdarúgás-related  szent őrültek azon kasztját gyarapítja ahol én is vagyok. Sokszor mondtuk már: ha ő is a szomszéd wekerlei házak egyikében nő fel, a Corvin Liga még súlyosabb lehetett volna 1998-2003 között. Még keményebb meccsek. Még nagyobb sértődések. Fél év mosolyszünetek. És nem nekem kellett volna egyedül szerkeszteni az Új Gombot. Bár Tomi és az én öntörvényűségemet ismerve a lap hamar szétvált volna Nemzeti Gombra és Új Slecára.

Szóval Tomi nem gyenge arc. Nagyokat lehet vele vitázni. Meggyőzni kb. lehetetlen, ha leszáll a canarinói focivitaköd, hát még Elemérnél is rosszabb. De a fájdalmas sutkái, félelmetes (már-már Attilát közelítő, he-he) focilexikonsága, állandó kalapemelésre késztető figyelmessége (nem sok közös ismerősünk van aki SOSE jön üres kézzel), illetve általában a vele áthülyült-dumált-észosztott órák vidámsága ezt mind negligálják. Hol egy cölöpkagyló, hol egy gombfocikönyv, hol egy kis Honvédzászló kerül elő az ajándékhozó tatyóból... hol pedig...

Ugye idén 30 lettem. Dokk is. Tomi nem volt itthon a bulikon, csak sajnálkozott. Gondoltuk mi. De ő közben szervezkedett is. És mivel állít be vasárnap az eszteri kertipartyra? 

Ajándékmezek. Uniformizálódott hát a WFK fociszakosztálya. GYé Barbár, Doc, Botrány Bandi és Toti. Hát ennyi. Mondtam is neki, ez benn van a TOP5 ajándékom közt evör. Hétfőn már ebben toltuk a focit is, bár Totó elsődlegesen seggezésre hozta a dzsörzéket, azért egy jó debüt kellett. EGY JÓ DEBÜT. Meg is lett. 7:2-re rojtosra verték a szánkat, a végén a csapatunk morálisan is szétesett. Tomi szidta Dimit, Dimi Tomit, Elemér Dimit, Dimi mindenkit, Attila önmagát. Otthon meg azért egy fotó elkattant az annaleseknek. Illetve kettő. Egyszóval köszönjük Tomi, ez az ötleted is jó mulatság, férfimunka volt. Helyed a WFK munkásmozgalmi pantheónjának falán örökbérletes.

...ha minden klappol. Mert ugye az nem ilyen egyszerű. 2005 májusában vettem legutóbb BLS koncertjegyet melyet 1 héttel az esemény előtt latex szopóálarcban válthattam vissza: a derék Zakk lemondta a bulit. 2005... mennyire más volt minden... depresszív álláskereső hónapok után befutó VÁTI-ajánlat (együtt az Agrárminisztériuméval - én az elsőt választottam), BGF, kilátástalan kínlódós hónapok, forró délelőttökön keresztülgrasszálás a Nyugati téren, Alkotmány utca, Markó, közben 24 éves szülinap, majd egy súlyos nyár és egy még súlyosabb ősz, Dolcetti, győri túra Faterral az NB1-ből frissen kizárt majd oda visszazárt Honvédot követve (heroikus meccsen győztünk is Taki löketével 2:1-re), Dark Tranquillity Linzben decemberben, aztán 2006...

Szóval Zakk. 6 év telt el azóta. A 2005-ös Mafiát még úgy hallgattam hogy nagyon vágytam valamire, a 2006-os Shot to Hell-t pedig úgy hogy az a valami már el is múlt. És eltelt 6 év és Zakk nem változott semmit, sőt zenéjét hallgatva ugyanazok a jó, ízes emlékek jönnek elő mint anno a realtime hallgatásukkor: Blessed Hellride: bográcsozás a nyári vizsgák után Dokival, Gyuláékkal... 1919: Kemis sörözések, Stronger than Death: 2005-ös téli állásinterjúk... Pont ez a fura. nem a szar emlékek. Csak a jók. Valahogy Zakk elbaszott redneck optimizmusa átmegy belém is ha hallgatom.

Igazi időutazás ez a sörhabot pengető, a hangfalakból pörkölt malátát árasztó bárdista zenéjével a sondtrack-ben. Ha most nem csődöl be a staminája az öreg Zakariásnak akkor holnap a PeCsában pedig végre élőben is összejön az ami 6 éve nem. És bár egyre kevesebb régi kedvencem állja még a sarat a zenei pantheónban, a BLS hívó riffjeire azért szó nélkül ott leszek holnap. Úgy ahogy évek óta -és évekkel ezelőtt is- terveztem. Hátsó sor, kirendelve előre 2-3 korsó, aztán hadd szóljon. Torkomba a poharamból, fülembe a hangfalakból csordogálhat majd a sör. SONIC BREW(ERY). LEGJOBB.

...nem szeretem a legénybúcsúkat. Túl sok is volt már belőlük az elmúlt években. A vendégkör nagy része elemezgeti tervezett vagy már lezajlott esküvőjét, jönnek a kellemetlen kérdések, ha meg nem jönnek akkor magamtól gondolok ezekre úgy is. Szó mi szó, Doki is meg lett búcsúztatva, szép volt, jó volt, de tízmilliószor inkább ülök vele péntekenként dumálgatva mintsem két csöcsposzter között szabadkozni arról mások és magam előtt hogy "te még mér' nem?" Ebből már kurvára elég volt az utóbbi években. Bőven elég a családi összejöveteleken hallgatni a régi lemezt.

Hát vasárnap reggel így , ezek után nem a legkellemesebb lelkiállapotban másztam haza, ráadásul a Löwenből a Dokk tiszteletére letolt 6 egység is fájt így hajnaltájt. Mégis zuhany, aztán húzás át a C54-be mert Faternak megígértem a CsSF-t, és ha úgy tűnik hogy van is kedve (ritka eset) azzal élni kell.

12 körülre értünk ki az Öreggel a helyszínre. A Városháza park szépen megtelt cseh sörpavilonokkal, a bajor sörpadokon a közönség még foghíjas volt - de Faterral ezt mi így szeretjük. Nem kell a tömeg... Végül az aznapra kirendelt korsómennyiség után szépen hazamentünk ebédelni, igazi, békebeli vasárnapot szerezve ezzel magunknak.

Apu nagy formában volt, a délelőtt csúcspontjaként egyszerre hagyta el szánkat az obligát "czuuuukor" jelző, mikor egy igazi old zsírczukk mögöttünk elszuszogva leült a szomszédos asztalhoz, szigorúan 1-1 világos és barna sert tartva csullogó kezében, majd neje is beérkezett, 1-1 Becherrel, s a kosarukból előkerült...igen...sült csirkecomb, rántott karfiol és gomba...! Fater kaján vigyorral elemzett a bajusz alól: "Micsoda rutin...a felsőcombbal kezd...hmm...két húzás, s volt-nincs hús a csonton...!"

Nem az old fatty tissue (gy.k. zsírszövet-arculat) volt az egyetlen vállalható czukorbáró a délelőtt. A mellettünk lévő másik szomszéd-asztalhoz ugyanis 3 öreg csóka huppant le, ebből kettő olyan rossz arcú, hogy Békés Tamástól megkapnák a "nagy csibészek" jelzőt postafordultával. Ők szigorúan 1 korsót toltak, majd magukat haza, "na gyerekek menjünk" felkiáltással.

Mit mondhatnék még? A sörök finomak voltak de ez ne legyen már meglepetés, Faterral meg remek két-két és fél óra volt ez, az ember örülhet ha ilyen férfiági legközvetlenebb felmenővel bír, ennyi. Kár hogy ritkán lehet kimozdítani, mert ezek az átkuncogott órák megfizethetetlenek.

Címkép: szabadidomagazin.hu

...szóval láttam a rést Pali meg fal közt és éreztem, hogy oda kell tennem magam, és akkor átsiklok, és már csak Zetorral leszek szemben és akkor madinerrel beszívatom az öreg Pekárovicsot. Sütő Sisters-i színekben játszom, testvéri virtus, itt küzdeni kell, nem adhatom olcsón a kis sovány bőröm. Ugrottam is, labda a lábamon... utána valami belémhasított. Kemény volt. Irdatlanul kemény cucc. Állítólag Pali lapockája. Az ütközés erejét jelzi hogy Pali is megfeküdt, úgyhogy az én testem is maximális impetussal ment bele a csattanásba. Jajj. A hátralevő két meccsünket még lehoztam Andrissal, Dokiék ellen heroikusan, aztán csocsesz.

Az esti szülinapi meglepetéspartin már éreztem, hogy nem lesz kóser a másnap. Nem is lett az. Felkelni kínlódás volt de legalább ment. Két nappal később már ez is alig... Ugyanis hétfőn konf volt, estére kicsit jobban vagyok, reguláris hétfői focira el, mert nem vagyunk meg és nehogy az általam beszervezett két pótarc is visszamondja. Ez volt legalábbis a hivatalos indokom. A nem hivatalos pedig az hogy eljött az idényvég.

Idényvég. Én egész évben focizom, "hát hol itt az idényvég?" kérdezheti az olvasó. Bizony: a hétfői foci is megy még pár hétig, a szerdai is, de most van május és mikor pihenjek ha nem most? Hiszen májusban zárulnak a topligák is, a Bohócról nem is beszélve... Legalább profi focistának érzi magát az egyszeri hombár, nagy műgonddal tekeri fel magára otthon a napközben vételezett fáslit, sérült vagyok, kemény vagyok... És bár rohadtul fáj a kötözgetés valahogy tetszik a tükörben, bazzeg, hát egy modern kori gladiátor, hmm, nem is vagyok olyan vékony így második blikkre, a borosta még jól is megy az elkínzott arckifejezéshez amit a légvétel okoz...csak azt a kurva fáslit nem tudom megkötni, Andris segít, hát így se jobb, mondom: majd ott, mire az Öccs megposszan, hogy ne égessük magunkat ilyennel. Hehe, igaza van, ehhez mindig jobban értett. Honvédmez fel, ez a kedvencem  fazonra, a 2009 tavaszi, MK-t nyertünk vele, de mégsem ezért, hanem ez mintha rám lenne öntve, gigerli egy hombár vagyok mondogatja a Doki és igaz van de teszek rá. Magasról. Igazi wekerlei büszkeséggel. Mégis jó lesz az este? Majd leszek csere, játszom kétszer 5 percet. Idényvég, bele kell férjen. Majd pihenek júniusban. Hiszen itt az idényvég.

Persze a meccsen végig játszottam, gépszíj kioldva, futok ahogy tudok, hát levegő az már nincs, a tájkép is lila a szemem előtt, szorítja a mellkasom a bandázs, de legalább tart, erre a végén eszmélek rá mikor leveszem... meg amikor meglazul és rajtam röhög röhög a fél középpálya hogy a mezem alól foszlik a gyolcs, 2 méteren át húzom magam után, micsoda egy elfuserált futballozó múmia... A góllövés az persze nem megy, szar is vagyok, Doki bíztatna, de rossz hangsúlyt választ én meg ideg vagyok. Összeveszünk. Kibékülünk. Aztán jön egy előreívelés, leveszem mellel...Hülyegyerek, na ezt nem kellett volna, 1 perc szünet, visszaállok, mert nyomni kell. Idényvég.

Na hát ennyi. Éjszaka ma már nem aludtam, azt hittem beszarok minden egyes mozdulatnál. Ma idebenn Bandi bá és a titkárnő paráztat, hogy nehogy átszúrja a törött borda a tüdőt. Na ezt nee...azt már csak érezném. Most SZTK-zzak? Hogy megmondják hogy ez akármi lehet és most pihenjek szedjek algót na de előtte egy kis röntgen. Nem kell ez... (Jó is röntgen bizonyos szerveknek. Itt Gergő mindjárt ír egy riposztot amiután kap egy Takarodj-ot de ez így van rendjén). Szóval megérte? Objektíve nem. Szubjektíve igen. Úgyhogy most kivételesen nem húzom föl magam az Élet mindig Attilát sújtó visszásságain, ellenben elindulok haza, veszek valami könnyű vacsit és mivel a Story TV két olyan Sherlock Holmes epizódot ad ma amiket még nem 40-szer, csak hússzor láttam, az árnyas nappalimban kvázi jól érzem majd magam.

És különben is tegnap Gere Lutzie átlöbböléséből droppal majdnem meglőttem életem gólját. Csak a szépre emlékezünk.

Idényvég.

Fotóforrás: cyprus-mail.com

Amíg mi itthon a szülinapi jorkyról és a posztjorky Hrabalról [meg amúgy is a pénteki Hrabalokról, de  fejezzük már be a mester ülepének. további kényeztetését :).] hiányoltuk, Totó barátunk nem unatkozott a kies Barcelonában és szerényen úgy summázta szombatját hogy néhány centiről nézte a focitörténelmet...vagy a részese lett...vagy mittomén, mikor azt a fakkbúkos bejegyzését olvastam már nem voltam szomjas. Álljon viszont itt az újabb gyorsjelentés-élménybeszámoló by Tomi. Mi meg várjuk haza.

"Naszóval. Attilát még egyszer éltesse a jóisten, nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott sem a focin, sem az esti hrabalos asztalraboruláson, de remélem, hogy lesz alkalmunk bepótolni. Sokat gondoltam rátok a hétvégén, az én nyakamba is borultak páran szombat este, és mintha többektől is azt véltem volna hallani a nagy gólöröm közepette, hogy "itt van testvér, ezt Atesz egészségére igyuk". De lehet, hogy rosszul értettem.

Szóval a szombat brutális volt, egyes híradások szerint 50-70 ezren voltunk az utcán, a helyi Rátkay Philip szerint 250 ezren. Mindegy is, elképesztő hangulat volt, el tudjátok képzelni. Nekem ennyien egyszerre még sosem ugrottak a nyakamba, mint ott minden egyes gólnál, ott aztán ölelgetett-csókolgatott mindenki, akit csak ért, 3-1 után pedig szó szerint zokogó férfiak hadát láttam magam körül. Utoljára ilyen élményben akkor volt részem, amikor azon az ominózus 94-es kupadöntőn a szerv elkezdett könnygázbombákat dobálni a Honvéd-táborba. Valaki mindig olyamatosan locsolt pezsgővel és a lefújás után olyan petárda- és görögtűzáradat indult be, mintha augusztus 20-át a Gellért-hegy bozóttüzének közepéből néztük volna. A Barca-indulót akaratom ellenére is kívülről fújom már, pedig katalánul van, talán ezek az első értelmes és összefüggő mondatok, amiket tudok ezen a nyelven. Dani, a társaságunk Resije (jó értelemben) a legelvetemültebb Barca-drukker, akit életemben láttam, hát ő már 2-1-nél azzal borult a nyakamba, hogy most már nagyon közel van, most már nagyon közel van, 3-1 után pedig szabályosan elvesztette az uralmat az érzelmei felett. Folyamatosan üvöltötte a fülembe, hogy mennyire hálás nekem (!), hogy ezt megérhette, és a többi, és a többi. Be volt baszva.

A meccs utáni ünneplésről a Ramblán és környékén már nem is mondok semmit, az hasonló volt a múltkorihoz, önfeledt petárdázásból és az induló következetes sulykolásából hajnali hőzöngésbe átcsapó bulihegy volt, de azt már nem igazán vártam meg, mert baromira elfáradtam közben.

Kemény volt egy ilyennek a részese lenni, életre szóló élmény egy BL-győzelmet ilyen környezetben átélni. Azért megnyugtatnék mindenkit, hogy az elmúlt hetek eseményei után sem lettem Barca-szurker. És nem is leszek soha. De az is igaz, hogy ilyen élmények után senkinek se tudnám őszintén a szemére vetni, ha azzá válna.

Vigyázzatok magatokra és meséljetek. :)

Chao:

H. Tomi"

Címkép: http://1.bp.blogspot.com

A 30-at elérni nem jó dolog egyfelől (mármint években. Honvéd-bajnoki címekben vagy DarkTranq koncertekben mérve nem sírnék e számon). Öregszem-fikcsi, depó az elmúló ifjúságon, no meg a fizikai manifesztálódása mindennek: a lassabb rekreálódás, a sajgó csontok, a 3 hetenként lesérülések. Nade a 30-at elérni miért is rossz tulajdonképpen? Elmúló ifjúkor? Az ember addig gyerek/ifjú amíg ő úgy tartja. Zetor már bőven túl volt a 3. X-en amikor együtt hódítottuk meg Prágát, KissCsabi még ma is úgy nyomja a párnacsatát, ha elposszan, mint egy amfetaminnal felajzott Wehrmacht-felderítőtiszt. És A Doki se tűnik depómanónak a 3. X betöltése után. (Mert egy hombár - mondaná Andris). De hát mindannyian hombárok vagyunk...

Szóval ha már 30, akkor adjuk meg a módját, gondolta a derék SAtesz, és voluntarista játékszervezői- és fitnessgurui megszállottságában ezúttal ő ajándékozta meg jó sportbarátait egy 3 órás megajorky-fiesztával. A jó sportbarátok meg őt megfizethetetlen társaságukkal. Mert az embernek rohadt jól esik ha BékésTomci érkezik hatalmas vigyorral, hogy "jó lesz ez", ha a meccsek előtti sörbeszerzésen Tagergőbe botlik a Sopronis pultnál, ha az NFM agyfasza által amortizált Pekárovics Zetor és Körömkiller Selmeczi urak abászkodnak fel a Lurdy mozgólépcsőjén, ha a jorkyt finoman szólva nem kultiváló Doki széles vigyorral csenget a C54 kapuján hogy 'szevasz, indulás', ha a magát általában a vasárnapi focijára pihentető Balázs első szóra itt somolyog, ha a wekerlei faszagyerekké 1 hét alatt durván visszavedlő Fari Bazsi oltja a kedves Öcsémet, ha kedves Öcsém olt mindenkit...mindenkit meg kell zabálni, nem írhatok mást.

És most egy részlet a Nemzeti Sportból, vasárnapi szám, egy pad alól húztam ki egy csövi tomporát arrébb téve...

A jorky tehát véget ért, 3 ép bordát és aranyérmet vesztettünk Sütő Sisters-ként de élményt azt nyertünk, nem keveset. Ennyi. Utána a tervek szerint készültem hazaindulni BEK döntőt nézni a társasággal de az egész nap furán titokzatos két főhombár, Doki és Öccs nagyon suskusoltak valamin. Szó szót követett, Zet és Pali váratlanul hazahúztak, ám maradék csapatunk csapatott tova, felraktak a srácok a metróra, Kálvinon leszállás, Múzeumkert mögé bevetődés...Puskin utca...van még kérdés? Szerintem nincs... Bizony, a Hrabal felét lefoglalta nekem a két oktalan főczukor (ami még akkor is nagy teljesítmény, ha a Hrabal fele gyakorlatilag egy asztalban testesül meg. De hát "kis helyben az igazság, kukkergrízben a hamisság" ahogy Paracelsus Károly zilizi sörszakértő mondta a napokban egy konferencián). Szóval Hrabal...és ki áll benn? A tökéletesre élesített pantallók ajatollája, Gyula! Meglepetésem kezd nőni... hisz az egyetemi barátokat egy héttel később akartam meghívni... Gyula...de örülök neki...majd a szívem azért fáj hogy nem harsan az éjszakába a jellegzetes "aaaaaaaaaaaaaa" csataordítás. Gondolom én...De harsan az...nyílik ugyanis az ajtó és Joshi Bharat is ott peczkeskedik "high class" kabijában... ki jön még? Zsuzsi...hát ő is? Meghatottságom az egekben. S hogy ne legyen névrokon nélkül a Doktár által hamarosan oltár elé vezett Sue, BZSK is érkezik Sanyival. Meglepetésemnél csak a meghatottságom erősebb, szóval a két nagy antiszervező Andris és Doki csak megkancafülézték az estét... Áront nem sikerült csak leszervezniük no és Totót aki Barcelonában katalán hombárok közt sínylődik, sutkáit külön hiányoltam a jorkyról...meg a Sturbahnführert aki igazolt eltávon leledzett, amit megértek de sajnálok is mert 1-2 klasszikus KissCsabi féle ROGER-like autentika neélkül azért szegényebb volt ez az este.

Innentől pedig ajándéközön (Zetor és Pali belga sör-szeleksönnel kedveskedtek, hadd fogyasszon felsőerjesztésú csodákat a gyöngédgyomrú Satesz...Zet ezt még egy díszüveges tokajival is megfejelte, az anno közösen bevert Orrszarvús furmintomat kárpótlandó... Tagai mester igényes bora egy vele közös steakparty képét vetíti előre ahol csapra verhetjük az ambróziát.. Horváth Balázs jóbarátom is nyúlkál a tatyójában...mit akar? Őt az elmúlt években mindennel lehetett vádolni csak handmade ajándékok készítésével nem...erre elővarázsol egy ruszki pezsgőt (a nemzet és az eszme kötelez, hehe), olyan Bala-licenc csomaggal hogy majdnem elkönnyezem...30 SÜTŐ feloktrojált képe (mikró, hagyományos, ilyen vok, olyan bunsenégős...), a Balázs-féle aranyköpésekről nem is beszélve amik a csomagon figyelnek. Az igényesség a Sütő-féle gyorscsomagolásokat idézi, imádom...Andris-Zsuzsi-Elem már a jorkyn meglepett a Totó eszmei közreműködésével is érkező 1994-es eredeti olasz bajnok Juve away mezzel, Danone, sárga vállcsillagok, tengerkék mezcsoda...a csomagoláson a fejem ráretusálva a Juve csapatképre...hát óriási... ennél már nem kaphatok extrábbat...és mégsincs vége. Tamás ad át egy plakátot. Kibontom...és tessék. Ehhez nem kell kommentár. Max annyi: ötlet-Tomci, design:Andris. Ötlet: 10/100000. Kivitelezés: 10/100000. Ennél többet nem tudok, kérem kapcsolja ki.

Ha van is valahol szomorkásság a 30-ban, azt szombaton nem éreztem. Lehet hogy nincs 600000 barátom, mint a rámenősebb arcoknak, de ez a pár czukor, akik itt vannak velem 27 (Andris, Zsuzsi), 25 (Bazsa), 16 (Doktár), 12 (Gergő-Tomci-Zsülbácsi-Jóóóózsi-Bala), 11 (BZSK), 8 (Zetorro Maestro), vagy épp 6 éve (Kiss Csabi), azok többet érnek mint 1000 haver. És akkor még a most hiányzó Tomán Gergőről, Schödel Gyuri és Éva kettőséről, örök szobatársamról, Herr Radvánszkiról, vagy elvetemülten fradista kollegámról, Bandi báról ne is beszéljek... Bizony, a jó öreg Bandi bá... akitől ma reggel még grátisz kaptam egy Atleti és egy Honvéd gombfocicsapatot, utóbbit ő maga gyártotta le, fogait összeszorítva az őket 3:1-re a múlt ősszel elverő 11-ünk fotóit oktrojálva fel a piros bábukra. Mikor ezt ma reggel átadta, én akkor álltam fel az asztaltól, hogy kész, ennyi volt, ennél már nincs tovább, ahogy Effenberg integetett a Valencia elleni BL-siker után [bocs Márkus Tomi :)]...

Szóval nem akarok patetikus lenni, de HOMBÁROK, KÖSZ MINDENT. Andris, Doki nektek pedig a szervezésért + egy nagy ölelés!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁN

Hrabal...

Amikor anno elkezdtük írni a WFK blogot, egy cél lebegett a szemünk előtt: online emlékkönyvet kreálni a szürkébb késői évekre amikor már nem megy úgy a foci, nem csúszik annyira a sör és kétszer annyira hasogat a jó sütő-depresszió. Nyilván elsősorban magunknak szól a dolog, annak a 3 arcnak akire a Puhl-Márton-Bozóky trió mellett legjobban illik a "háromhülye" kifejezés. Az, hogy barátaink is olvassák a blogot (Gergő, Balázs, Turcsi, néha Zet, Pali), egyesek írni terveznek bele (Tomci) mégegyesebbek pedig már szórják sutkáikat ezen oldalakon is nagy örömünkre (Toto) - az már csak hab a tortán.... ám szép lassan az is kiderült vannak titkos rajongók is a WFK mögött. Egyik tavaszi délután épp a Mundiból tartottam hazafele, az obligát 1895-tel a kézben, hátam mögött egy 20 perce felheggesztett friss poszttal, amikor Andris szobájából a gépe mögül kuncogást hallok. Hát ki olvassa nagy hévvel a blogot? Anyu! És még tetszik is neki... nos kiderült, a hazai rendszerszervezők gyöngye, az e-mail - és sms-végi "Üdv"-ök koronázatlan királynője, és valljuk meg, a világ egyik legtürelmesebb, legczukkabb Anyukája is lelkes háttérrajongója az általa amúgy közelről ismert WFK-triónak és járulékos elemeiknek - nemhiába kedveli a nagyobbik vagy kisebbik fia által tartott kerti bográcsolásokat is, ahol élvezettel hallgatja az odrieszteri sztoriktól kezdve a Lieszkovszky-féle HÉVpénztárosalázó horrorshow-kon keresztül a földiároni abonybestof performanszokon át a Dokiféle bortirádákig terjedő skálán lokalizálódó geghalmokat... egyszóval szeret minket. Mi meg szeretjük őt, és kívánjuk neki, hogy még legalább 30 éven át nézegesse nagy kuncogva a WFK aktuális bornírt baromságait. Online is, s a való életben is. BOLDOG SZÜLINAPOT!

* * *

...Egon Bondy...

A való életben még viccesebbek vagyunk. Legyen szó meccsközvetítésről, kommentárról, vagy csak simán borozgatás címszó alatt véghezvitt oktalan baromkodásról. E nemes nap alkalmából, Edit néni egyik kedvencével kívánok nagyon Boldog Születésnapot! (este megyek 6 löwennel :D)

[És most Attila visszaveszi a szót. Kérdeztem az oktalan Doktárt, hogy felteszi e a küldeményét ő maga vagy én cselekedjek? Doki kommentje, aki egy külföldi vendéget pesztrál épp a melóhelyen:

"nem tudom feltenni, mert itt mellettem  akínai, így is ferdült a szeme, hogy mai a faszt csinálok ezzela bajusszal, meg miket próbálok írkálni :DDDDD"]

*  *  *

 és a csöppnyi Vladimírek!

Kedves Anyu! Nagyon boldog hatvanadikat! Koszonok ez uton is mindent, amit a 60-bol ram juto 27 evben kaptam! Te vagy a legnagyszerubb ember a foldon! :*
Szu

(atesz:potold vesszoket legyszi!)

* * *

Hát ezek után mi mást mondhatunk? Csak egy nagy üdv-öt a Wekerlei Faszagyerekektől!!!

A Honvédpálya szélén állva, just outside the pitch, pállva a kabátkámban és a fotósmellény alatt régóta kínzott a szomjúság. Este megint kéne Főzdefeszt, basszus. De kivel? Dokk ünnepel családdal. Andris diplomatervvel szív. Apu nehéz eset, inkább pihenne. Tomci Miskolcon. Gyula? Esélytelen. Tomán Gergő? Ha ma szólok nem ér rá. 2 delikvensben bízhatok még. Megy is a párhuzamos SMS Tagai kollégának és a jö öreg Blaze-nek. Gergő válaszol előbb, buliba megy, sztornó. Kár. Balázsban sem bízok nagyon de visszaír hogy végül is lehet róla szó. lett róla szó. A 4:1-es rommápicsázásunkat követően kellett is a nyugtató, így este 7kor találka a Kálvinon azt húzás befelé a Mikszáthra.

A tömeg kegyetlen. 30 perc egy sörsor. Balázzsal kapcsolunk gyorsan- a Kisslernél kezdünk, egyből 2-2 korsóval. Legkövérebb Legczukkabb barátom élvezi a keserű sört, dicséri bő szóvirágokkal. Én csak mosolyogva szűrök. Aztán beindul a témázgatás. Rég dumáltunk már, előkerülnek a legszemélyesebb dolgok, hát, nem sok arccal tudok ilyen fesztelenül elkvaterkázni, ráadásul úgy hogy kb. 3 hónapja volt utoljára ilyen találkozónk, de mintha mi sem történt volna. Balázs egy czukor, ennyi. A tömeg már kevésbé. Hazaindulás mellett döntünk, ám csalafintán a Puskin utca felé terelem a derék térinformatikus geográfust. Ő whisky-zni és stöccre invitálna magához de meggyőzöm: stöccölde a Hrabalban is van, whisky helyett meg jobb a Gyöngéd Barbár félbarna. Ráállt, szerencsére.

Nos a Hrabalban már sokat voltam sokat írtunk róla sokat dícsértem. De ami ezen az esté volt. 'ÁTZEG, ahogy Bala mondaná.

Érkezésünkkor a hely persze tele volt, kivéve a gyevi bírót a szélső boxot jobb oldalt. Hát oda beoktrojáltam magam, Bala meg a rötyi ajtaját akarta feltépni, mire realizálta 2 perc után, hogy vannak benn. Sebaj. A VinczeLilla-like csodásan bájos csaposlányzat már hozta is a két GyB-t és plusz 2 vendéget az asztalunkhoz, egy 50es hölgyet a fickójával, akit Balázs így jellemzett: "kissé szét van esve a SRÁC, nem, Ata?" De, ezt Ata is alátámaszthatja. Velünk szemben egy 4es asztalnál pedig maga Walter Sobchak ült a Nagy Lebowskiból, egy haverjával, és....igen, itt kezdődött a legnagyobb este a Hrabalban evör... kuruc toborzó nótákat énekeltek, gregorjózsefi orgánummal, főleg a nagydarab Walter...közben kézzel adva az ütemet, mutogatva a kapatos dalnokok modorában...csodás volt...lassan 2 másik asztaltól is becsatlakoztak az önjelölt dalárda tagok és a végén az egész kocsma énekelt (még én is eleresztettem egy szánalmas Csínompalkócsínomjankószépselymeslódingom-at). Majd felállt egy sarokasztaltól egy, a Népszava főszerkesztőjére hajazó arculat, odament a nagydarab Walterhoz, engedélyt kért művészetének előadására, és miután a Walter mosolyogva bólintott ő elővezetett egy 4 versszakos, versszakonként 8 soros kuruc busongót, már csak a tárogató hiányzott. Ezt senki nem ismerte a kolléga olyan hangon tolta hogy én is az állam kerestem az asztal alatt.... A végén volt valami 3 soros refrén hogy "így vágtáztak a jó kuruc huszááááááááááárok" vagy valami ilyesmi, itt már a Walter is felpattant és a Népszava főszerkesztővel zengte a frissen betanult szakaszt majd a végén könnyezve összeölelkeztek. VinczeLilla az egészet felvette videóra, tapsvihar, standing ovation, Hrabal szelleme örömkönnyekkel öntözte a kis kocsmát és én valahol az 1960as évek eleji Prágában éreztem magam a kuruc feelin'-t leszámítva, vidám sörarculatok között akik nem butarészegek de habzsolják az életet és boldogok és társaság van és hangulat van és életöröm van és vidámság van és akkor én sem azzal foglalkozok hogy jajjde szar minden hanem azzal hogy itt mindenki kacag itt mindenki mosolyog hát már én is és hogy jó hogy vannak ilyen esték és van a Hrabal és hogy van a Balázs aki csak eljött és akivel kurva jót dumáltunk és csak rendelünk egy pohár barnát még és kurva másnaposak leszünk vasárnap de ez így is megérte....

Ilyenkor szeretnék örökké élni.

Fotók: fozdefeszt.hu; oreglegeny.hu

Péntek, koradélután, verőfényes napsütés. A munkaidő a végefelé közeledik, adrenalin lassan nyekereg, tobzódik belül. Aztán indulás...

Hova és miért szólt ez a decens lelkesedés e hét pénteken? Nos szokásos pénteki WFK szeánszaink sora különkiadáshoz érkezett. Ezúttal nem a szokásos Pivo- vagy Hrabal rájd került abszolválásra, inkább a  Mikszáth tér kies kulisszái felé vettük az irányt ahol az I. Főzdefeszt, a hazai házi, kisüzemi serfőzdék és termékeik seregszemléjére került sor magán a placcon és a környező krimókban, vendéglátóegységekben. Egy esemény, amire a sörfetisiszta WFK-s malátakulákoknak a részvétel kötelező.

Jómagam, valljuk meg, nem vagyok az a házisörös artz. Tomci barátom itt mennybe ment volna már 2 perc után, az kurvafix (he-he), de nálam ez nem volt ennyire evidens. Aztán mennybe mentem két perc alatt. Doktár, egy kollégája és a jó Designer már teli korsóval vártak (keserű méz fantázianevű nedűvel) ami azonban nem tartott ki sokáig kezükben, hogy én is velük tarthassak egy új körre. Önzetlen czukkok, igaz barátok. Nos az én első próbálkozásom egy jó jászdózsai köleses barna volt. Otthon van egy mesekönyv még a messzi gyerekkoromból, "A titokmondó fa" címmel, afrikai népmesékkel. Nos abban van egy szivacs nyúl amki majd' minden sztoriban nagy erőkkel szűri a kölessört (és ő a pozitív szereplő a gyerekeknek. True.) Hát én azóta vágyom egy jó kölessörre. Ez majdnem az volt. Köleses- de nem tisztán köles. Köleses. Köll is ez. Hát, embertelen jó volt. Az idén kóstolt söreim közül csak a Nezny Barbar, a Morva Sörpincesör és a szűretlen Bernard jelentett ekkora gasztroélményt. Édeskés, házias de nem idegesítően málnaszörp ízű, félhideg- mint egy angol ale! Nemhiába! Az ale is ugye alapból felsőerjesztésű, ezek is, szóval ott a pont... remek volt.

A folytatás kevésbé. Korty fantázianevű mix a miskolci Serforrástól. Mielőtt a tamási szemek könnybe lábadnak, vigyázzunk. Doki is gerjedt a Serforrásra, neki is nagy emlék a hely Miskolcról, a barna főleg. Hát itt se világos, se barna. Csak Korty (meg a Pale Ale, azt nem kóstoltuk). Ez egy aszúesszenciával hintett házisör. Aszú...ez inkább száraz szamorodni volt. Szoftos hányásíz. Hát, egzotikum.

Kellett belénk az erős. Jöhet a Kissler. Név: Kiss a serfőzőmester, az anyag pilseni komlóval rútul telekúrált így Kiss+ Pilsner: Kissler. Péklapát? Igen! A sör viszont annál jobb. Elég...nagyon...hm, mondjuk ki: kibaszottul keserű. Fater besírna tőle ha nem otthon héderezne. Van benne házisörös ótvarság is de annyira tele van somva a zateci komlóval hogy a nyelved kiszakad. Fenomenális. Maksziriszpekt.

Következik a Darshan hűs, árnyas udvara. Benne a békésszentandrási "magyar belgák". Ez most erős lenne, csak haza viszek egy tarcsit. Inkább egy Hammurapi Álma fantázianevű sztenderd házival bajlódok (finom de túl édes) míg Andris és Dokoláda rámozdul a csalános sörre a prágai Pivovarsky Dúm-tól. Nekik ízlik, énnekem kevéssé. Megyünk tovább.

Most már a korábban, 3 órás érkezésünkkor kellemesen szoftos tömeg is sűrűsödik kegyetlen sorok állnak a sörcsapok előtt. A füstölt Kaltenecker-re 20 percet várunk. De megéri. Majdnem a Schlenkerla minősége. Szép zárás, takarodok is haza vár a fodrász, akivel tök lazán elbeszélgetek, makin megy ez mint a karikacsapás. A két gazember még marad, de fodi után este becsapódnak hozzám, folyik a Löwen, nekem hoztak Pilsnert is, meg kell őket zabálni.

Közben álljon itt a Kedves Öccs beszámolója is, más szavakkal, vélemény-irányvonallal:
"A sörfeszt király volt! Letettük a névjegyünket asszem:D A csalános se volt rossz, enyhe maggi kocka mellékíz. Az elején egy keserû méz nevût ittunk, amirõl csak annyit tudok elmondani, amit már a neve elmond. Finom volt nagyon, a végén még rávállaltunk belõle 2 korsóval. Másodiknak ittunk egy köles sört, ami nekem talán leginkább ízlett. Sztem Neked is az egyik csúcspont lett volna, ráadásul félbarna volt. Aztán a Korty nevû aszúesszenciásból egy pikoló...felejthetõ. Negyediknek a "magyar pilsner urquelle". Atesz és Doki dícsérték, nekem nem annyira csehes,inkább németes ízt idézett és felejthetõ...Aztán a jó csalánosból egy pohár. Atesz meg Hammurapi álmát itta, abból is kaptunk kölcsönkortyot és tetszett. Aztán atesz elhúzott borbélyhoz és akkor mentünk rá Dokival meg kolegájával a két bónusz keserû mézre. Az eleje jó volt a fesztnek mer akkor könnyen lehetett sört kapni de 5-6 körülre már 20 méteres sorok kígyóztak a csapok elõtt. Egy kis dobogón Váncsa rázta a pofonfát de azért jó szövegeket is becsempészett a mondanivalójába még pár sörszakértõvel együtt. A hangulathoz hozzátett hogy a magyar sörkultúráról értekeztek.
Aztán haza, Ferenc körúton gyros, sparban büdös sajt és egy-egy doboz Löwen:) és még atesznál hombárkodtunk kicsit a celebes duettes mûsorra."
 
Dokiéra még várok, lehet az is jön!, már meg is jött. Lássuk hát a rövid, de velős doktori disszertációt.

Nos, remek péntek volt, én pedig várom a másnapot, ahol már érzem: a Honvéd-Újpest után kéne még boogie. De kivel?

Kép: fozdefeszt.hu

Az Élet mindig tele van meglepetésekkel. Illetve… máshogy közelítem meg. Szóval nem ritka az olyan fordulatok száma, amelyek végén az ember úgy tekint vissza a régi időkre, hogy „basszus ezt akkor ki gondolta volna?”. Aki ismer az tudja, hogy jómagam  különös vonzalommal viseltetek az ilyen érdekességek iránt. (Ki gondolta volna 2001 környékén, hogy majd pont Tamással nyomom a legtöbb közös focit, ki gondolta volna 1999 őszén, hogy a morózus Gergővel előszeretettel sörözgetünk 1-1 vállalhatatlan mozifilm után, ki gondolta volna 2003-ban Bandi bá előadásakor benn az ELTÉ-n, hogy 8 év elteltével én leszek a VÁTI-ból az előadó, ki gondolta volna 1997 táján, hogy egyszer majd riportokat készítek a Honvédnak, stb.). És ki gondolta volna akár 1995 környékén, hogy pont a Dokinak készülünk extra 30.-as évfordulós ajándékkal. Nem Toncsinak, az áltisis legjobb barátnak. Nem a kopasz Medveczkynek akivel a gimi elén voltunk jóban. (Jóban? Lófarát, ahogy Pepin bácsi mondaná). Egyáltalán 1995 körül azt se tudtuk volna, hogy ki a bré az a Doki… Elemér az van, igen. A szomszéd gyerek. Kb. jó arc, lehet vele focizni. Na de ki az a Doki???

A 3. X elérése. Na bumm. Ez sok emberrel megesik, az ismerősi körömben is, mégis csak kevés olyan barátot tudok felsorolni, akinek a kedvéért szervezési gyötrelmekbe vetem magam, oldalamon a diplomatervezésben szorongó Designerrel és sztárvendégként a Gardenerrel, hogy méltó eseményt kanyarítsunk a jeles dátum köré. Tényleg, a tágabb baráti körből igazi 30-as bulin csak Zetornál vettem részt vendégként, szervezőként pedig az egyetemi csapat tagjainál… és ezzel be is zárult a kör, illetve be fog a mai nappal, hiszen az alma mater falai közül örökre az attila-i credóba beleízesülő gárdán kívül még egy fontos harcos van, aki megemlékezésért kiált (+ lesz még egy 2014-ben, szavamat ne feledjem).

Kiről beszélünk tehát? Nos, a wekerlei Nolte, a futballmeccs-szinkronok élő legendája, a dobozos Löwenbaru-k hazai fogyasztóinak principal magistere, a nagy Doktóberi Szkuzialista Forradalom hírhedt politikai biztosa ma ünnepli a 30. születésnapját. Elemér, a felejthetetlen nevű szomszéd. A Dottore. A Doc Holliday. Maga, Dokikám, maga… Az oktalan Lódoktor, a Prokurátor.

I. Szkuzi Pápa tehát 30. niceai zsinatjára készül. A Vatikán izgalomban, a Kőbányai új designnal jelentkezik („a nagy szkuziságra”), Bob Geldof átírja örökbecsűjét („As an exception, this year I like Mondays. –At least this particular one” címmel). Hanika is tán bepörög és feldobja az uccsó 10 cserepet, Balázs leszállít akciósan 3 zsák rájsz rucát majd ballal kapura pörköl, Totó hazaküld gyorspostán még 4 rekesz cölöpkagylót és 1 láda sáfrányt, Andris meg átmegy ebédelni.

No ebből az ajnározásból látható, hogy a Doki nem egy átlag haver. A Doki kulcsszereplő a WFK-ban és mivel a WFK maga a Corvin Baráti Kapcsolati Liga, erről nem is kell tovább pofázni. A Doki nehéz eset. (Persze ki nem az. Főleg ha szerzőnk írja ezt hát szakad a plafon). Sokszor nem könnyű vele. A Doki súlyos alak. Posszan. Azt nagyon tud. Képes sapka nélkül végigcsapatni a telet, hogy aztán 2 hónapig szenvedjen megfázva. Persze ez régen volt. Ma már van sapka. Posszanás is, még mindig. De így szeretjük. A Doki nehezen mozdítható. Bár igaz, ami igaz e téren is fejlődik! A Doki csapat. Hol Wekerlén. Hol a Csarnokban. Csapat és szigetel. Ebben nincs párja. A Doki lázad ha a Fradit gyalázzuk. A Doki fut, a Doki úszik, a Doki bringázik –ha majd 10 év múlva megszereli a cangát. A Doki tervez, betáraz, gasztrul. A légópince már tele speckó borral, pálinka tán csak tobozból nincs nála. Hát ez a Doki. Andris mellett a LEGJOBB BARÁTOM.

Persze ha az ember visszatekint az elmúlt 15 évre, hát volt itt sok minden. Meg sok fordulópont, kulcsmomentum. Ha Elemért magát kérdeznénk, ő valszeg máig az a ’90es évek végi nyarat emlegetné, ahol az átgombfocizott vakáció volt neki a mentőöv. Ha Andrist, ő a 2001 utáni nagy egymásra találást – nem életlenül aposztrofálja a Dokit a tiszteletbeli bátyként.  Én meg… hát voltak itt borulások is, de szerencsére jóval több a dicsfényben fürdő momentum, a 2006-os május eleji estén az azonnali-rendelkezésre-állástól kezdve a 2010-es fürdőszobaszétverési kiszálláson át a 24 éves szülinapom máig megható emlékű megszervezéséig 2005-ben, a handmade DT bootleg box-set elkészítéséig. Meg a 2010 márciusi, hispán útról való hazaérkezésemet követő Panic pub-os sörözésünk, azt hiszem ezt Elemér PhD is tudja hogy miért.

Mielőtt végleg megcsöppenünk az érzelgős emlékek cukormázas krémjében fertezve, zárásként csak annyit írhatok: nagyon-nagyon remélem, hogy újabb 30 év múlva még leülhetek Andrissal és a nyugalmazott autósoktatóval Gyálról, hogy valamit ki kéne találni a Doktár 60. születésnapjára. Azt hiszem, akkor lesz teljes a történet.

Ma este pedig 5 perces találka és fülhúzás.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Ha van kultikus szívfájdalmam a saját bejáratú műveltség-terjesztő misszió terén, akkor az egyértelműen az egyik kedvenc irodalmi művem sikertelen leerőltetése WFK elnökségi tagtársaim torkán. Noha meg vagyok róla győződve, hogy a WFK szellemiségét a legjobban kifejező irodalmi remek bizony minden kétséget kizárólag a jelen blogban is nicknevemet adó Gyöngéd Barbárok, a cseh ZSENI, a kispolgári életvezetést annak nem pejoratív értelmében hanem pontosan életigenlő és az apróságokban a szépséget kereső-kutató megszállottságot művészi szférákba emelő Bohumil Hrabal alapműve, a könyv amely Egon Bondy, Vladimir Boudnik és maga Hrabal triójának és az őket körülvevő súlyos figuráknak a Párágát keresztül-kasul vándorló, tomboló-pörgő történetének és kalandcsokrának az olvasói szemekbe nevetéstől és meghatottságtól könnyeket csaló gyűjteménye- ám mindeddig hiába könyörögtem mind a Doktárnak, mind kedves Öcsémnek, hogy ugyan olvassák már el a RÓLUNK SZÓLÓ HŐSEPOSZT, ajánlásom csupán süket fülekre talált. Mert rólunk szól, basszus… az oktalan Dokiról, a hőzöngő Designerről és a mindenen parázó de a tutit csak kimondó SAteszről…

Az igazsághoz hozzá tartozik: Andrison már látom a jeleket és a hajlandóságot a mű 2 hónapon belüli befogadására. A Dokk nehezebb eset. Neki minél jobban ajánlok valamit, annál jobban kal bele az egészbe, aztán majd 10 év múlva, ha elfelejtem az egészet, előáll azzal, hogy elolvasta és megvilágosodott. Kár, hogy akkor már én nem emlékszem majd a regényre. Miért nem lehet egy időben megejteni a személyes katarzisokat? Miért nem lehet együtt átbeszélni a nyilvánvaló párhuzamokat? Mert mások vagyunk? Igen. De akkor is kár ezért...Szóval hadd sajnálkozzak. Egy kicsit. Egy pikolónyit, ha szabad így fogalmaznom.

Szóval Gyöngéd Barbárok. Életem egyik meghatározó kisregénye, melynek olvasása során amellett, hogy a 3-mas metró közönsége rendszeresen hülyének nézett utazás közben a permanens felröhögéseim miatt, egy olyan alapvető szemléleti és lélekmelengető élménnyel ajándékozott meg, amivel nem sok könyv képes. A barátságot járja körbe az író a regényben, saját életének egy meghatározó szakaszára exponálva. Azt a mély baráti viszonyt írja le, amit én nagyon kevés emberrel kapcsolatban érzek (még a barátokon belül is!) és aminél fontosabb kapocs (a családi és szerelmi...eeeehhhh.... szálakat leszámítva) kevés van a világon. Ha a kezem a szívemre teszem, a regénybeli érzések, a felszabadult, eszement hülyéskedés és a pillanatok alatt, átmenet nélkül beköszöntő komoly beszélgetések elegye, a várost átszelő spontán sörvándorutak során az egymás közti megbonthatatlan kohéziót kiépítő harcosok sztorija, a sörök köré szőtt mitikus (esetünkben péntekekre datálódó és cseh főzetekre fókuszáló) zarándoklatok mind-mind alapvető kellékei a hrabali credo-nak.

Miránk átfordítva mindezt, ennek az egész közvetett életérzésnek a budapesti leképezése történik meg, értő ízlelőbimbókkal csekkolt új típusokra koncentrálva a Pivóban, a biztos minőséget szállító Francin-féle ászoksör méltatásával a Hrabalban, és az egészet egy csodás kontinuitásba szövő baráti beszélgetésáradattal. Szabadságérzés-futószalag ez, folyamatosan áramló világmegváltások, érzelmes önvallomások, bájosan prosteaux megnyilvánulások, egyszerűen a penetráns adrenalinszökőkút, az egyetemista attitűd visszaköszönése annyi év távlatából.... és bármennyire is játsszuk, butarészegségig csak nem jutunk el, mert nem erről szól ez az egész, hanem a barátságról. Patetikusan hangzik? Meglehet! De nem tudok mást mondani, ha ez a nagy helyzet....

Na most ilyen gyöngéd barbárom nekem a szó legnemesebb értelmében kettő van. Nem is kell bemutatnom őket. Kettő basic GYB, akire lehet számítani az Élet legnagyobb zivataraiban is (értsük ezt minden síkon), és akikkel ugyanakkor a leghamarabb lehet lemenni mindenféle korlátok nélkül a könnyed szabadnap-életérzés bugyraiba, mert akkora hombárok. Ja igen, és + 1 tiszteletbeli arcról se feledkezzünk meg. Az ÉN saját bejáratú gyöngédbarbár körömnek ugyanis elmaradhatatlan tagja a jó Tomci. Az egyetlen, aki olvasta is az eredeti művet, és akinek a szemén látom, hogy érti a fikcsit....Ezért is örültem, amikor úgy alakult a mostani péntek, hogy a barbári kvartett végre összeülhetett. S az összeülésnek csodás eredménye is lett: Pivós indítás, sörcsodák kóstolása, hombárkodás, oktalankodás, utolsó wekerlei öv alatti poénok, fogynak a korsók, emelkedik a hangulat, már nem a munkahelyi gondok a téma, már nem a jelen némely silány vetülete árnyékolja be a szemeket, inkább egyfajta integrálódott jóérzésbe folyik össze a péntek délután, és az ember valahogy kiesik az időből és még az olyan megrögzött pesszilovasok is, mint jómagam úgy gondolják: az élet szép (2 másodpercig persze. Aztán keresek új savanyúság-forrást). Doki megint nem normális, ez az ember egyszerűen bepörög pénteken, nem lehet követni, 1 korsó meg még egy meg még egy és ’szevasz, Andris tolja a vokált hátulról, unalomig ismételgetett manírok ezredszer is ütve, a Pivo jótékony homályában így emelkedik-kavarog és áll be orrmagasságban a hangulat, mint a tömjénfüst I. Szkuzi Pápa zsinatain. De nincs megállás a péntek este megy tovább, Dokk és Andris haza (haza… Spar és Löwen a kulcsszó) mi viszont Tamással tovább, hisz Juli estig moziban és nehogy má’ egyedül várja őt szegény Tomasson az elidegenítő városban, a zsongó tavaszi Budapesten…! Így hát tovább, gyomorerősítő kebab és le a Hrabalba, hát ez az igazi gasztroturizmus domesztikus változata, komolyan, mintha Prágában leledzenék és én lennék maga Hrabal de mellettem nem Egon Bondy szökell hanem Békés Tomci az kurva fix, és Hrabalban még egy francini ászok, Tamásnak egy Nezny Barbar is, aztán jön Juli meg egy kedves Tomci ismerős leányzó, aztán irány haza....keresztül a szépséges esti magányába szemérmesen visszahúzódó Múzeumkerten majd a metróból kiszállva az alváshoz készülődő, a tavaszillatot gátlástalanul ontó éji Wekerlén keresztül... hjahhh, ismét egy szép pénteken lettünk túl...én meg kezdek úgy írni, mint maga a Mester, 1 mondatom lassan egy oldalas, Attila menjél aludni, haladjál, végeztünk…

Kíváncsi vagyok átjön- e a péntekek hangulata ebből a kis leírásból. Nehéz feladat, mert van, amiről nem írni kell, hanem megélni. De azért írni sem árt... legyen mit visszaolvasni old routinefox-okként a nagypapai karosszékekből! Addig pedig, wekerlei és baráti gyöngéd barbárok, markoljátok a korsók füleit és magát az életet, mert addig kell kiszívni a velejét, amíg rá tudsz kapcsolódni...!

(Én pedig azt hiszem, májusban még egyszer kiolvasom a GyB-t.)

Fotók: fdb.cz; tulajpont.hu; img.radio.cz.